2017. február 22., szerda - Gerzson
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Kezdőlap
Magyar Természetjáró Szövetség

Archív cikkek

Az alábbi lista azokat a nyitólapon megjelent korábbi cikkeket tartalmazza, amelyek:

- régebben jelentek meg, bár tartalmuk még nem feltétlenül avult el,
- korábbi eseményt harangoznak be, ezért tartalmuk az esemény befejezése után már nem aktuális.

Ezeket a cikkeket archívként őrizzük meg, tartalmukat tovább nem frissítjük. Mindez nem jelenti azt, hogy cikkekben leírtak már biztosan nem igazak.


A 2016. évi MTSZ jelzésfestő pályázat eredményei

Térképen is megmutatjuk a megvalósult felújításokat
A 2016. június 30-ig a beérkezett és elfogadott pályázatok alapján a Magyar Természetjáró Szövetség 1610 km jelzés megújítására kötött szerződést a tagszervezeteivel. 2016. év végéig teljesítés igazolást kapott, így kifizetésre került és megújult összesen 1217 km jelzett turistaút.

Kiemelt híreink

Gerecse Teljesítménytúrák 2017-ben

Csak online lehet nevezni a limitált létszámú távokra, a helyszínen már nem
Hazánk egyik legrégebbi és legnépszerűbb teljesítménytúráján 2016-ban jóval több mint tízezren gyűltek össze Tatabányán, hogy elinduljanak a négy táv (50, 30, 20 és 10 km) valamelyikén. A soha nem látott tömeg még a szervezőket is meglepte, ezért 2017-re néhány új dolog kerül bevezetésre.

Szenior túravezető képzés

A BTSSZ-nél várják az idősebb korosztály aktív természetjáróit is
A Budapesti Természetbarát Sportszövetség Oktatási Bizottsága először hirdeti meg túravezető tanfolyamán a szenior túravezető részvételi kategóriát. Főleg azokat a nyugdíjas éveikhez közeledő vagy nyugdíjas túrázókat várják, akik aktívan járják a természetet és szívesen gyarapítanák a túrák szervezésével és vezetésével kapcsolatos tudásukat.

Harcászati gyakorlatok – január

A Bakony Harckiképző Központ értesítése
A Bakony Harckiképző Központ kezelésében lévő honvédségi területeken 2017 januárjában az alább felsorolt helyeken és időpontokban lesznek éleslövészetek és egyéb katonai gyakorlatok, amelyek turista utakat is érintő belépési illetve áthaladási korlátozásokkal járhatnak.

A Magyar Természetjáró Szövetség ünnepi üdvözlete

Minden kedves olvasónknak
Tagszervezeteink tagjainak valamint minden partnerünknek boldog karácsonyt és túraélményekben gazdag új évet kívánunk!

Természetjáró Kegyeleti Túrák új határidővel

A túrasorozat teljesítésére még két év áll rendelkezésre
A Kinizsi Természetbarát Egyesület turista elődeinkre emlékezve hirdette meg kegyeleti túrasorozatát az első világháború kitörésének centenáriumi évére. A széleskörű érdeklődésre tekintettel az egyesület elnöksége – a feltételeket néhány ponton módosítva – a teljesítés időszakát meghosszabbította.

Encián Emlékek Túramozgalom 2017-ben

Kijelölésre kerültek a teljesítésbe 2017-ben beszámítható rendezvények
Az Encián Emlékek túramozgalom célja, hogy a túraútvonalak bejárása, turista emlékek felkeresése során a résztvevők megismerjék az Encián Turisták 1914 tagjainak a magyar turistaság érdekében végzett alkotó munkáját, természetjáró tevékenységét.

Információ a BTSSZ túravezetői tanfolyamáról

Még lehet jelentkezni az év elején kezdődő képzésre
A BTSSZ Oktatási Bizottsága szervezésében 2017. január 9-én induló túravezető tanfolyamán még van néhány szabad hely!

Faültetés Kremzer Ferenc OTSE elnök emlékére

A Solymár melletti Rózsika-forrásnál
2016. december 14-én Solymáron az Alsó-Jegenye-völgyben a Rózsika-forrásnál gyűltek össze az olajipari természetbarátok, hogy emléket állítsanak szeretve tisztelt vezetőjük emlékére. Ezentúl egy tölgyfa él tovább, hogy Feri emléke sokáig megmaradjon ott is, ne csak a szívekben.

Az MTSZ országos központ zárva lesz

December 19-től már nem tartunk ügyfélfogadást ebben az évben
Értesítjük tagszervezeteinket és ügyfeleinket, hogy az év végi szabadságolások miatt az ünnepek előtti héten és a két ünnep között nem tudunk rendelkezésre állni. Az idei ügyfélszolgálat 2016. december 16-án déli 12 órakor véget ér.

Tüskés Endre-díjat kapott Király István

A megye legjobbjai között Szalayné Zsirai Éva is kapott elismerést
A Megyeháza Szent István termében a 2016. december 9-én megrendezett hagyományos sport díjátadó gálán adták át 2016 legjobb sportolóinak a kitüntetéseket. Tüskés Endre díjat 3 fő kapott, akiknek Tüskés Kati néni adta át a kupákat. Király István, a Füzfői AK arany jelvényes túravezetője több mint 50 éves töretlen természetjáró munkájáért részesült elismerésben. A szövetségi munka segítéséért Szalayné Zsirai Évát tüntették ki.
 

Megszűnt a terelés a Pilis-oldalban

A Pilisi Parkerdő Zrt. közleménye
Tájékoztatjuk a szövetséget, hogy Pilisszentkereszti Erdészetünk területén a Vaskapu-völgyben haladó P+ jelzés elterelése megszűnik, a jégkár felszámolásához szükséges munkálatokat az erdészet elvégezte.

Síkvízi túravezetői tanfolyam indul

A Szabad Tér Egyesület szervezésében
A tanfolyam célja, hogy sikeres elvégzésével a résztvevő képes legyen síkvízi túrák megszervezésére és biztonságos lebonyolítására bármilyen felkészültségű és adottságú csoportokkal.

Megjelent a Turista Magazin december-januári száma

Tartalomismertető
Az év utolsó, december-januári összevont lapszámában mindent elárulunk a bivakolásról, az aggteleki farkasok nyomába eredünk, és bemutatunk tíz gyönyörű hazai templomot, amelyek különleges hangulatukkal hívogatnak. A karácsonyi szelekcióban ajándékötleteket adunk, mozgásban rovatunk pedig a leguniverzálisabb téli sport, a síelés rejtelmeibe vezeti be az olvasót. A megszokott állandó rovataink, a Messzelátó, a Hónap Turistaháza, a Rejtett kincsek, a Zöldhullám és a Ti Írtátok mellett az Élet a Kéken rovat utolsó részéhez érkeztünk.

In memoriam Balogh Béláné

1935–2016
November 30-án a túratársak is végső búcsút vettek felejthetetlen halottjuktól, akiknek a nevében a Honvéd Aurora Sportegyesület elnöksége méltatta a kiváló természetjáró és aranyjelvényes túravezető kiemelkedő túrázói és túraszervezői tevékenységét.

Megváltozott útviszonyok a Pilis Bike kerékpáros túraútvonalain

A Pilisi Parkerdő Zrt. közleménye
A Pilis Bike erdei kerékpáros úthálózat ez év áprilisi átadása óta a Pilisi Parkerdő Zrt. nagy örömmel tapasztalja, hogy sok kerékpáros választotta a 9 „Parkolj és bringázz!” (P+B) pontról induló 28 kijelölt biciklitúra egyikét. Mi több, a nagy érdeklődés a mai napig, az időjárás hűvösebbre fordulásával sem lankadt, azonban a téliesre váló idővel összhangban az erdőgazdaság fontosnak tartja felhívni a figyelmet az útviszonyok megváltozására is.

A Bakonyerdő Zrt. társas vadászatai

Az erdészet közleményei
Kezdődik a társas vadászati szezon a Balaton-felvidék és a Magas-Bakony erdeiben is. Az életbe léptetett erdőlátogatási korlátozásokat is figyelemmel kísérjük a túrázók kellemetlenségei és a balesetek elkerülése érdekében.


Társas vadászatok a Zselicben

Egyes útszakaszokon időszakos erdőlátogatási korlátozások lesznek
A SEFAG Zrt. közleménye szerint 2016. november 25. és 2016. december 17. között tart a társas vadászatok ideje a Zselicben. A lezárásokkal érintett útszakaszokat folyamatosan frissülő térképen jelenítik meg.

Változás a Dél-dunántúli Kéktúra útvonalán

Villanypásztoros elkerítés miatt jó ideig terelés lesz a DDK nyomvonalán
Mecseknádasd közelében a friss telepítésű facsemeték védelmére villanypásztort tettek a jelzett területre, ezért egy ideig a mintegy száz méterrel rövidebb terelő úton kell haladni.

Turistaút ideiglenes lezárása a Pilis-tetőn

Erdőgazdálkodási munkák folynak a zöld sáv jelzésű út egy szakaszán
A Pilisszentkereszti Erdészet tájékoztatja az erdőlátogatókat, hogy 2016. november 26-tól a Pilis-hegyen folyó erdőgazdálkodási munkák miatt a zöld sáv jelzésű turistaút a Simon-halála és az Orosdy-rét közötti szakasza ideiglenesen lezárásra kerül.

Átalakul a Fejérkőtől Tündérvölgyig túramozgalom

2017-től új útvonalon az új igazolófüzettel lehet az új jelvényt megszerezni
A Szent Kristóf Természetjáró Egyesület tájékoztatja a túramozgalmuk iránt érdeklődőket, hogy a Fejérkőtől Tündérvölgyig túramozgalom átalakítás alatt van.

Ideiglenes nyomvonalváltozás Széphalom környékén

A K+ jelzés útvonalváltozása egy lekerítés miatt 2017 tavaszán oldódik meg
Budapest II. ker. Széphalom környékén a Párás utca és a Hidegkúti út sarkán lévő ingatlan tulajdonosa a területén áthaladó K+ jelzésű turistautat lekerítette, emiatt került sor a nyomvonal megváltoztatására.

Harcászati gyakorlatok – december

A Bakony Harckiképző Központ értesítése
A Bakony Harckiképző Központ kezelésében lévő honvédségi területeken 2016 decemberében az alább felsorolt helyeken és időpontokban lesznek éleslövészetek és egyéb katonai gyakorlatok, amelyek turista utakat is érintő belépési illetve áthaladási korlátozásokkal járhatnak.

Élet a Kéken - AK 6. rész

Körösladánytól Berettyóújfaluig - Gátról gátra
Az Alföldi Kéktúra hatodik szakaszára Körösladányból indulunk. Átvágunk a Dél-Alföld gátrendszerén, érintjük a Kis-Sárrétet és a Biharugrai-halastavakat, végül Berettyóújfaluban fejezzük be túránkat.

Az UTTE ünnepi közgyűlése

Száz éves évfordulót ünnepeltek az újpesti természetbarátok
Az Újpesti Természetbarátok Turista Egyesülete 2016. november 12-én ünnepi közgyűlésen emlékezett meg 1916-os megalakulásuk 100 éves évfordulójáról.

Harcászati gyakorlatok – november kiegészítés

A Bakony Harckiképző Központ értesítése
A 2016 novemberére korábban nem közölt helyeken és időpontokban lesznek még éleslövészetek és egyéb katonai gyakorlatok.

Felújítási munkák a Hoffmann-úton

Munkagépek fognak dolgozni december közepéig
A Pilismaróti Erdészet és a Pilisszentkereszti Erdészet  megkezdte a Hoffmann-út (Pilismarótot Dobogókő-Két bükkfa nyereggel összekötő erdészeti út) felújítását. A 12 km-es útszakasz teljes hosszán munkagépek fognak dolgozni december közepéig, ami a kerékpáros közlekedést is nehezít.

Erdőlátogatási korlátozás a Thirring-körúton

A kötélpálya alkalmazásával zajló munkák december 23-ig tartanak
A Pilismaróti Erdészet 2016. november 8-tól december 23-ig korlátozást vezet be a Thirring-körút egy részén erdőgazdálkodói feladatok ellátása miatt.

Turistaút változások a Budai-hegységben

Elterelt és új utak a Budakeszi Vadasparkban és Nagykovácsi környékén
A Pilisi Parkerdő Zrt. kérésére erdőfelújítási munkák, illetve a Budakeszi Vadaspark bővítése miatt két turistaút szakaszon útvonal változtatás történt, valamint Nagykovácsi Önkormányzatának kérésére két új turistaút került felfestésre a település környékén.

Változások a Zöld sáv jelzésen

A Csúcs-hegyi-nyereg és az Anna-rét között
Örömmel értesítem a természetjárók népes táborát, hogy a Budapesti Természetbarát Sportszövetség egyik tagszervezete, az Olajipari Természetbarát Sportegyesület a Magyar Természetjáró Szövetség által kiírt jelzésfestési pályázaton elnyert összegből felújította a Zöld sáv jelzésű turistaút egy szakaszát.

Átadták az Őrtorony kilátót Tihanyban

Ezzel az őrtoronnyal most Tihany kilátásai jelentősen javulnak.
A Bakonyerdő Zrt. kilátót létesített a Tihanyi-félsziget központi részén, az Apáti-hegyen Tihany Község Önkormányzata és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság közreműködésével. A római őrtorony ünnepélyes átadására november 2-án került sor.

A Baranyai-dombság turistakalauza

Hiánypótló kiadvány jelent meg a tájegységről
Örömmel tájékoztatjuk a természetjárókat és a Baranyai-dombság természeti, építészeti és kulturális értékei iránt érdeklődőket, hogy megjelent a Mecsek Egyesület kiadásában, Dr. Lakatosné Novotny Sarolta lektori munkájával és Biki Endre Gábor szerkesztésében „A Baranyai-dombság turistakalauza” című kiadvány.

Erdőlátogatási korlátozás a Cuha-völgyben

2016. október 24. és december 31. között
A Bakonyerdő Zrt. részünkre külön meg nem küldött közleménye szerint a vasúti pályán a támfalak és a viadukt rézsűkúpjainak kőrakat lábazata meggyengült, és emiatt a szükségessé vált a vasúti pályát megtámasztó támfal-rendszer védelmét biztosító Cuha patak medrének helyreállítása.

Megjelent a Turista Magazin novemberi száma

Tartalomismertető
Toplista rovatunkban összegyűjtöttük a leglátványosabb hazai sziklákat, ismertetést adunk a felsőszölnöki kilátóról, a Somoskői Kirándulóközpontról és az alföldi kunhalmokról, beszámolót a Pálos 70 teljesítménytúráról. Folytatódik az Alföldi Kéktúra cikksorozat a nyírségi homokbuckák földjén, kitekintünk Erdélybe és  Nyugat-Tibetbe is ellátogatunk. Zöldhullám rovatunkban a nyestkutyát mutatjuk be, de olvashatsz arról is, hogyan lett invazív faj a vörösfülű ékszerteknős.

Természetjáró túravezetők és jelzésfestők találkozója

Harmadik alkalommal jönnek össze az MTSZ képesített vezetői
A Magyar Természetjáró Szövetség idén is megrendezi a Természetjáró Túravezetők és Jelzésfestők Országos Találkozóját, amelynek helyszíne a tavalyihoz hasonlóan most is a Galyatető Turistacentrum lesz.

Gulyadombi terepszemlén a KÖZGÁZ diákjai

A Laczkó-forrás névadójának turistaelnöki tevékenységéről is megemlékeztek
Iskolai hagyományoknak megfelelően minden tanévben őszi túráján vesznek részt a veszprémi Közgáz első, második évfolyamos diákjai.  Az őszi terepszemlén résztvevő népes csapat az iskolában már nagy hagyományokkal rendelkező, 1953 óta folyamatosan működő Téry Ödön Országjáró Diákok Körének tagságát képviseli.

Jótékonysági Teljesítménytúra az autistákért

A túrán való indulásoddal az Apró Lépések Egyesületet támogatod!
Az Apró Lépések Egyesület 2016. november 5-én, első alkalommal rendezi meg a Galya 50/20/10/2 Jótékonysági Teljesítménytúrát.  A túrával célunk, hogy az autizmusban érintett gyerekek, felnőttek, családok társadalmi elfogadását segítsük, egy közös, inkluzív eseménnyel.

Épül a várva várt kilátó a Bence-hegyen

Hamarosan ismét lehet majd gyönyörködni a Velencei-tó panorámájában
Az 1988 szeptembere óta eltelt hosszú évek után várhatóan a jövő év elejétől ismét lehet majd gyönyörködni a Velencei-tó panorámájában. Az egykori Vörösmarty-kilátó helyén épülő, különleges formájú új építmény közel 20 méter magasan lévő kilátószintjéhez 118 lépcsőfokon juthatnak majd fel a körkilátást élvezni szándékozók.

Átadták a prédikálószéki kilátót

Esztergomtól egészen Visegrád fellegváráig belátható róla a Dunakanyar
Október 22-én adta át a Pilisi Parkerdő Zrt. a 639 méter magas Prédikálószéken legújabb kilátóját, amelynek építési munkálatai idén tavasszal kezdődtek és az elmúlt napokban fejeződtek be.

Galyatetőn találkoztak az MTSZ, a KST és a KČT vezetői

Hasznosnak bizonyult a két napos tapasztalatcsere
Az MTSZ igazgatója, Tassy Márk meghívására gyűltek össze a Mátra szívében, a Galyatető Turistacentrumban a magyar, a cseh és a szlovák országos turista szervezetek képviselői. A találkozó azzal a céllal született, hogy közelebbről megismerhessék egymás tevékenységét, illetve tovább erősítsék az együttműködésüket.

BTSSZ túravezetői tanfolyam indul 2017 januárjában

A beiratkozás december 5-én lesz egy nyílt nap keretében
A BTSSZ Oktatási Bizottsága az MTSZ szabályzatának megfelelő és vizsgájára felkészítő, színes, gazdag tematikájú túravezető-tanfolyamot indít 2017 januárjától, vizsga júniusban.

Harcászati gyakorlatok – november

A Bakony Harckiképző Központ értesítése
A Bakony Harckiképző Központ kezelésében lévő honvédségi területeken 2016 novemberében az alább felsorolt helyeken és időpontokban lesznek éleslövészetek és egyéb katonai gyakorlatok, amelyek turista utakat is érintő belépési illetve áthaladási korlátozásokkal járhatnak.

A Verga Zrt. felújította és kibővítette a Károlylakot

Újabb turistaházzal gazdagodott a Kelet-Bakony
Október 12-én avatták fel ünnepélyes keretek között a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. turisztikai fejlesztéssorozatának részeként felújított és kibővített turistaházat.

Aranyjelvényes túravezetők a Kék-kő Tanösvényen

Az ATK és a Bánki Donát TE buszos kirándulása Szentbékkállára
A Magyar Természetjáró Szövetség Aranyjelvényes Túravezetők Klubja éves naptára szerint, október 12-én rendezte Balaton-felvidéki túráját (Theodora-Kékkő Tanösvény, Kőtenger) Káldi Géza vezetésével.

Cholnoky Jenő-emléktábla avatás

Sajtómegjelenések a Veszprém feletti Csatár-hegyen történt eseményről
A most 20 éves Édesvíz Természetbarát Egyesület kezdeményezésére és Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának támogatásával 2016. október 14-én került leleplezésre a Csatár-hegyen lévő, 2014-ben felújított kilátó melletti emlékkőn a nagy magyar földrajztudós, Cholnoky Jenő tiszteletére elhelyezett emléktábla. Az eseményen részt vett Cholnoky Tamás, a Magyar Turista Egyesület volt elnökének unokája is.

Prédikálószéki-kilátó avató ünnepség

A Pilisi Parkerdő Zrt. meghívója
A Pilisi Parkerdő Zrt. tisztelettel meghívja a természetjárókat a Prédikálószéki-kilátó 2016. október 22-én (szombaton) 11 órai kezdettel történő történő ünnepélyes átadására.

Emlékkő és emléktábla avatás a Csatár-hegyen

Cholnoky Jenő földrajztudós, az MTE egykori elnökének tiszteletére
A Veszprém közelében lévő Csatár-hegyen, a hajdani, már rég tönkrement Cholnoky-kilátó helyén 2014-ben újjá épült kilátó melletti pihenőnél kerül átadásra.

Európai Hulladékcsökkentési Hét - Vállalom!

2016. november 19. és 27. között
Egyszerű, mindennapi tevékenységekkel Te is jelentősen hozzájárulhatsz a szemét- és hulladékmennyiség csökkentéséhez! A Magyar Természetjáró Szövetség Országos Központja vállalja, hogy saját munkahelyi környezetében elmélyíti a szelektív szemléletet.

Túrasorozat a Bükkaljai Kő-út mentén

2. túra: Cserépváralja, Kács
Az öt alkalomból álló Bükkaljai Túrasorozat második alkalmára invitáljuk az érdeklődőket, amely során felkeressük a Hungarikum címet kapott bükkaljai kőkultúra főbb látnivalóit és legérdekesebb helyszíneit.

A kőszegi Tourinform téli nyitva tartása

Október 16-tól változik az iroda elérhetősége
A kőszegi Tourinform iroda október 16-tól téli nyitva tartással várja az érdeklődő turistákat, de hétvégén a Virágudvar áll rendelkezésre információs pontként.

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 336 regisztrált felhasználó
  • 2 027 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 902 túramozgalom teljesítő
  • 58 esemény
  • 2 135 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 781 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter