2017. március 26., vasárnap - Emánuel
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A Gyalogtúrázók XXI. Országos Találkozója

Június 6-án este hivatalosan is kezdetét vette
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Június 6-án este Vác polgármestere és a szervező szövetségek vezetői hivatalosan is megnyitották a remek programokat kínáló országos találkozót.

A Pest Megyei Természetbarát Szövetség és a Budapesti Természetbarát Sportszövetség a Pünkösdkor, június 6-9. között szervezett XXI. GYOT rendezvényeire szeretettel vár minden érdeklődőt.
A programfüzetbe itt lehet belelapozni.

     

Délelőtt tíz órakor nyitotta kapuit a találkozó, folyamatosan érkeztek a résztvevők, akik közül több csoport is elindult váci városnéző túrára.


Az esti megnyitóra több mint 600 fő érkezett.


Köszöntőt mondott Fördős Attia, Vác város polgármestere, Lengyel László, az Ipoly erdő Zrt. közönségkapcsolati vezetője, és Győri Tamás, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója is.


A megnyitó ünnepségen Thuróczy Lajos, az MTSZ tiszteletbeli elnöke is szót kért. Beszédében felhívta a nagyobb egyesületek és a megyei szövetségek figyelmét arra, hogy már most el kell gondolkozni azon, hogy legyen-e jövőre is gyalogos találkozó és hol.

A köszöntők mellett tartalmas ismertetőt hallhattunk a város nevezetességeiről is.

A szervezők nevében Tötösné Gados Zsuzsanna felelevenítette az idei találkozó megvalósulásának történetét, majd a szinpadra szólította mindazokat, akik a találkozó megvalósulásában segítséget nyújtottak.

Ezután kezdetét vette az ünnepi műsor, amelyen a fellépő abonyi Kék Nefelejts Dalkör, dr. Tötös Krisztina klarinétművésznő és a Silverstar Társulat előadásai nagy sikert arattak.

    

    


A rendezvény ideje alatt az egészségügyi szolgálatot a Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola tanulói a középiskolai közösségi szolgálat keretében látták el.

Június 7-én, szombat este a Familia Gladiatoris előadása káprásztatta el a közönséget.

Június 8-án, a  vasárnap esti záró műsorban lépett fel a Meseláda Bábcsoport, akik a korábban már számos díjat nyert, Sel Silverstein: A nagylelkű fa című meséjéből készült árnyjátékot mutatta be az előadás közben is lelkesen tapsoló közönségnek.

Június 9-én, pünkösd hétfőn, a délben tartott záróünnepséggel ért véget a XXI. GYOT nagy sikerű, és sokak által látogatott rendezvénysorozata.

Reméljük jövőre valakik ismét felvállaják az immár komoly hagyományokkal rendelkező, 1994 óta minden évben megrendezett országos találkozót!

Beszámolók egyes rendezvényekről.

Gyadai tanösvény:

    


Vízitúra kostoló:
 
   

MTSZ, Turista Magazin
Cikk első megjelenése: 2014-06-07 12:26
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 381 regisztrált felhasználó
  • 2 048 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 932 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 163 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter