2017. március 28., kedd - Gedeon, Johanna
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

A méhek már nem jelentenek veszélyt az RP DDK útvonalán

A kaptárakat folyamatosan szedik össze a méhészek
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Tegnap felröppent a hír, miszerint a RP DDK útvonalán méhek veszélyeztetik a haladást. A Somogy Megyei Természetbarát Szövetség feladatának érzi, hogy az ilyen és hasonló információkat kivizsgálja, és a szükséges intézkedéseket megtegye, ami tegnap az esti órákban meg is történt.
        A személyes bejárás alkalmával megállapítottuk, hogy a méhek már egyre kevésbé jelentenek veszélyt, ugyanis a hárs már levirágzott, a kaptárakat folyamatosan szedik össze a méhészek. Várhatóan néhány napon belül alig lehet már találkozni méhkaptárakkal ezen a részen.
Ennek ellenére nagyon köszönjük, és továbbra is várjuk az ilyen és hasonló jellegű jelzéseket a turistautakkal kapcsolatban az alábbi elérhetőségünkön. Ennek a hírnek kapcsán sikerült ugyanis fényt derítenünk arra is, hogy a megfelelő egyeztetések lebonyolítása utána a RP DDK útvonalát egy másik útra kell átterelnünk, amit a közeljövőben meg is fogunk valósítani.

További jó túrázását kívánunk mindenki számára!

Somogy Megyei Természetbarát Szövetség
Balázs László elnök
       
Cikk első megjelenése: 2012-07-03 11:03
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 382 regisztrált felhasználó
  • 2 050 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 933 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 164 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter