2017. február 22., szerda - Gerzson
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Élet a Kéken - AK 8. rész

A Halápi csárdától Kisvárdáig - Homokbuckák földjén
A Dél-Nyírségből indulva „megmásszuk” a Tiszántúl és az Alföldi Kéktúra legmagasabb pontját, a 183 méter magas Hoportyót, majd Istvántanya és Nyírbátor között egy rövid időre átlépünk a Délkelet-Nyírségbe. Túránk második felét már az Északkelet-Nyírségben tesszük meg, s így érkezünk végül a Nyírség és a Felső-Tisza-vidék határán fekvő Kisvárdára.

Debrecen környékén két egykori csárdát is érintünk túránk során; a Ludas csárdának már csak a helye van meg, a Halápi csárda – amely a múlt havi és a mostani túránk határa – még áll, de már évek óta zárva van. Sok magyar csárdához hasonlóan ezek is a 18. században épültek. Utóbbi 1778-ban nyitotta meg a kapuit az akkoriban is forgalmas, Budát és Szatmárnémetit összekötő fő közlekedési útvonal mellett. Igazi betyárcsárda volt: állítólag az épületből még alagút is vezetett a környező erdőbe, hogy megkönnyítse az ivóban tanyázó betyárok menekülését, ha pandúrok tűntek fel. A II. világháborút követően a csárda termelőszövetkezeti tulajdonba került, vegyesboltot és takarmányboltot is kialakítottak benne, s az itt létesült tejcsarnokból a környékbeli tanyákról összegyűjtött tejet szállították Debrecenbe. A termelőszövetkezetek megszüntetése és a magánosítás után a boltokat felszámolták, végül maga a csárda is bezárt. Az épület előtt, a tájvédelmi körzet táblájának oszlopán található a kéktúrabélyegző doboza.


A volt Halápi csárda

A Zsuzsi Erdei Vasút és a Hármas-hegy kilátója

Magyarország legöregebb keskeny nyomtávú vasútjának első 20 km-es szakaszán 1882-ben indult meg a forgalom. A 950 mm-es nyomtávolságú pályán elsőként a Zsuzsi nevű gőzös (innen származik a vasút neve is) vontatta a Guti-erdőben kitermelt faanyagot, majd 1923-tól már személyforgalmat is bonyolítottak rajta. A vonal hossza a többlépcsős fejlesztésnek köszönhetően egyre nőtt. 1950-re a pályahossz már 49 km volt, és elérte Nyírbéltelket is. A 950 mm-es nyomtáv meglehetősen szokatlan volt Magyarországon, ezért az államosítást követően a MÁV kezelésébe került kisvasutat átalakították 760 mm-esre, amely az általánosan elterjedt nyomtáv. Ekkor „nyugalmazták” a névadó gőzöst, Zsuzsit.


Sajnos, ez a kisvasút sem kerülhette el a sorsát; a hetvenes években vágányainak nagy részét a gazdaságtalan üzemeltetésre hivatkozva felszedték, s csak a Debrecen közelében lévő 16 km-es szakasz maradt meg a nagy társadalmi nyomás eredményeképpen. Üzemeltetését a Debreceni Közlekedési Vállalat vette át, és bár 1995-ben ismét megpróbálták bezárni, az aláírásgyűjtés megint megmentette a kisvasutat. A sokat megélt erdei vasutat a jelen évtized elején felújították, és most is szolgálja a szabadba vágyó debrecenieket. Az Alföldi Kéktúra érinti a Hármashegyalja végállomást, így érdemes itt egy pihenőt tartanunk. A volt Halápi csárda felől érkezve még a kisvasút végállomása előtt kapaszkodunk fel a Hármas-hegy egyik csúcsán 2014-ben épült 25 méter magas, faszerkezetű kilátóhoz. 101 lépcsőfokot kell leküzdenünk a tetőteraszig, ahonnan az egész környéket beláthatjuk: nyugat felé tekintve a távoli Debrecen házai tűnnek fel, keleten pedig szép idő esetén még a Bihar-hegység csúcsai is láthatók.


Kilátó a Hármas-hegyen és a kisvasút végállomása Hármashegyalján

A Nyírség gyöngyszeme, Nyírbátor

Az Alföldi Kéktúra egy meglehetősen zegzugos útvonalon vág át Nyírbátoron, és csak a helyszínen értettem meg, hogy nem ok nélkül. A jelzésfestők nagyon következetesen minden érdekes látnivalót igyekeznek megmutatni a kéktúrázóknak. A Nyírbogát felől érkezők a házak közül hirtelen bukkannak ki a Szabadság térre, ahol a városháza tornyos épületével és a mellette álló kulturális központ modern vonalaival találják szemben magukat. De az igazi csodák még hátravannak, hiszen innen továbbindulva pár perc alatt megérkezünk a tóparton álló, szépen felújított minorita monostorhoz és templomhoz.


A minorita templom és monostor a tó felől

A templomot Báthori István építtette, s halála után ide is temették. A monostor épülete jelen formájában a 18. században készült el. Az alapító Báthori István szobra az épületegyüttes előtt áll. Innen pár perces sétával jutunk el a kék jelzéseket követve a református templomhoz. A kis dombon álló templom felépítését is Báthori István rendelte el, de elkészültekor (1511-ben) már nem élt. A gótikus istenháza mellett álló fa harangtorony 1640-ben épült fel, és erdélyi ácsok munkáját dicséri. A református templom szomszédságában álló kastély építését még a 14. században kezdték meg a Báthoriak, Báthori István később ezt bővíttette a jelenleg is látható formájú épületté. Az évszázadok során megrongálódott alkotást 2006-ban újjáépítették, falaiban megőrizve a régi épület maradványait.


A Báthori várkastély és Báthori István szobra a minorita monostor előtt

Homokos utakon

Már az előző túránk vége felé is ízelítőt kaptunk Létavértes után a homokos utakból, de mostani túránkat – a nem túl hosszú aszfaltos szakaszok kivételével – gyakorlatilag homokos talajutakon, keréknyomokon tesszük meg.


Gyalogszerrel haladva is alaposan megnehezítheti a dolgunkat az, hogy időnként bokáig süllyedünk a homokba, de ez inkább a kerékpárosok életét keserítheti meg. Szerencsére eső hatására a homokból nem lesz vendégmarasztaló sár, mert a homok inkább tömörödik, ha nedvességet kap, ezáltal könnyebben járhatóvá válik. Ezért, amennyiben lehetséges, próbáljunk egy csapadékosabb időszak után nekivágni, ilyenkor tempósabban haladhatunk gyalogszerrel és kerékpárral is.


TÚRAINFÓK
Az MTSZ hivatalos adatai szerint a volt Halápi csárdától Kisvárdáig vezető, mintegy 110 km hosszú túránkon mindvégig a Nyírségben csavargunk.
Pecsételőhelyek: volt Halápi csárda, Nyíracsád, Nyírlugos, Istvántanya, Nyírbátor, Nyírderzs, Vaja, Nyírkarász, Gyulaháza, Kisvárda vasútállomás.


Szöveg: Horváth Béla, fotók: Tassy Márk, Hörpölin, Gulyás Attila

A cikk megjelent a Turista Magazin 2016. novemberi számában.

Kapcsolódó cikkek:
Bevezető - Élet a Kéken - Alföldi Kéktúra.
Élet a Kéken - AK 1. rész: Szekszárdtól Bajáig.
Élet a Kéken - AK 2. rész: Bajától a Petróczi-iskoláig.
Élet a Kéken - AK 3. rész: A Petróczi-iskolától Mindszentig.
Élet a Kéken - AK 4. rész: Mindszenttől Mezőtúrig.
Élet a Kéken - AK 5. rész: Mezőtúrtól Körösladányig.
Élet a Kéken - AK 6. rész: Körösladánytól Berettyóújfaluig.
Élet a Kéken - AK 7. rész: Berettyúújfalutól a Halápi csárdáig.

Az Élet a Kéken - OKT sorozat tizenkét része.
Az Élet a Kéken - DDK sorozat nyolc része.

MTSZ, Turista Magazin
Cikk első megjelenése: 2017-02-07 13:34

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 338 regisztrált felhasználó
  • 2 028 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 906 túramozgalom teljesítő
  • 58 esemény
  • 2 135 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 781 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter