2017. március 27., hétfő - Hajnalka
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Elment a Tanár Úr

In memoriam id. Szathmáry Árpád (1930–2014)
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Örökre emelte fel hátizsákját, s tűzte ki a magyar lobogót szeretett szentantalfai turistaház homlokzatára id. Szathmáry Árpád, aranyjelvényes túravezető, tanár, a Veszprém megyei turistaság jeles képviselője, ifjúsági túramozgalom ősatyja, a veszprémi középiskolai korosztály  természetjáró túramozgalmainak örökös zászlóvivője.

Id. Szathmáry Árpád 1930-ban született Hajmáskéren, ahol elemi iskolát végzett, majd  tanulmányait Veszprémben a Piarista Gimnáziumban folytatta. Az ELTE bölcsészkarának történelem-földrajz szakán szerzett diplomával a kezében tért vissza a diákéveinek Alma Materébe a már államosított, akkor már a Közgazdasági Szakközépiskola tanáraként tanítani.

53 évet az iskola falai között eltöltve a cserkész erkölcs és vallástant mélyen a tudatba vésett szellemben adta át az akkor már más szellemiségben nevelkedő generációknak. Tantárgyának szeretetét ültette örökül az újabb és újabb diáksereg fejébe, a földrajz és történelem tanait ötvözve a honismeret és a természetjárás megszerettetésére nevelte ifjú tanítványait.

Középiskolás korú tanulókkal megismertette a nomád táborozás alapjait, a turistaéletmód szokásait, turistáskodáshoz, természetjáráshoz nélkülözhetetlen ismereteket. Ifjúsági táborozások keretében Veszprém megyei túraútvonalakat jelöltek ki, tartottak karban, festettek az ő irányításával. 1978 óta végigfestették és karbantartották a Balaton –felvidék túraútvonalait.

Árpád bácsi, ahogyan fiatal tanítványai hívták, Szatyi bácsi, ahogyan már az idősebb túratársak szólították, egész élete a tanításról, a tudása átadásáról szólt. „Szerettem tanítani, szerettem a természetet, a táborozást, szerettem együttműködni és szerettem a dalt. Szerettem, ha olyanokat taníthattam, akiket tanítványomnak mondhattam. A tanítvány az volt, aki megértette, amit mondtam, amit közvetítettem, és amit követeltem.

53 év tanítás után csaknem tízezer diák került ki keze alól. Nyugdíjazása után is hű maradt az iskolához, a természethez, a természetjárókhoz, hiszen az ifjúsági túravezetői tanfolyamok szervezését is még aktívabban koordinálta.

A Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség berkein belül végzett kimagasló szövetségi munkájában is nagy eredményeket ért el, méltán vívta ki a fiatalabb generációk tiszteletét, a Téry Ödön Országjáró Diákok Körének elnökeként.

Igazi, vérbeli természetjáróként nélkülözhetetlen volt számára a régi, cserkész felszerelések közül a hagyományos iránytű, a régi típusú, cserkész hátizsák, amit még a mai modern korunk turistavilágában is büszkén mutogatott a fiataloknak, az újgenerációs túrázóknak. Örök, bölcs életintelmei nagy tanításként szolgálnak a mai, modern kor ifjúságának.

Isten nyugosztalja, Szatyi bácsi, Árpád bácsi, Tanár úr, az égi túraútvonalakat járva most már örök vándorként írta be magát Veszprém bakancsos turistatörténetébe. Legyen szép az út a mennyei vándormezőkön.

A Veszprém megyei Természetbarát Szövetség nevében:

Jákói Bernadett
Veszprém
Cikk első megjelenése: 2014-07-29 16:48
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 381 regisztrált felhasználó
  • 2 048 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 932 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 163 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter