2017. március 26., vasárnap - Emánuel
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Hárs-hegyi tanösvény a szívbetegekért

Július 28-án adták át a Szent Ferenc kórháztól induló útvonalakat
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Tanösvényt adtak át Budapesten, amely a szív- és érrendszeri betegek, valamint cukorbetegek rehabilitációját segíti a Szent Ferenc Kórház által indított Út az egészséghez program részeként.

Szó szerint mutat utat az egészség felé a Budapesti Szent Ferenc Kórház, amely kreatív módon segíti a szív- és érrendszeri betegséggel vagy magasvérnyomás-betegséggel élők, illetve cukorbetegek életét. A kórház ugyanis az intézmény szomszédságában rehabilitációt segítő túraösvényt alakított szakmai partnere: a Sanofi, valamint a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködésével, amelyet a kórházban fekvő betegek mellett bárki – egészséges és beteg egyaránt – használhat.


A tanösvény rendhagyó módon nem csak a természet megismerésében kínál segítséget, hanem saját szervezetünk működését, reakcióit kísérhetjük figyelemmel a sétából fakadó terhelés hatása alatt. A Szent Ferenc Kórház betegeinek gyógytornász segít megtervezni a rehabilitációt segítő kirándulást, de kölcsönözhető eszközök segítségével bárki megfigyelheti, hogyan változnak a pulzusszám és más egészségügyi adatok a túra elején, során és végén.

Az erdei tanösvény egy eszközökkel ellenőrzött mozgásprogram, mely az egészségesek esetében a megelőzést, a szív- és érrendszeri betegséggel és magasvérnyomás-betegséggel élők, valamint cukorbetegek esetében pedig a szövődmények kialakulásának megelőzését, késleltetését szolgálja. A túra során mért egészségügyi adatokat a kórház szakemberei értékelik ki. Azok számára, akiknél kiugró értékeket észlelnek, a kórház szakrendelésein betegségspecifikus szűrővizsgálatokat kínál.

A program résztvevői megismerkedhetnek szívük működésével, szervezetük terhelés hatására bekövetkező reakcióival. Ehhez az egyéni egészséges pulzusszám-tartományról és a programról ismertető füzetből tájékozódhatnak a túrázók, akiknek olyan, a méréseket segítő, kölcsönözhető eszközök állnak rendelkezésére, mint a teleszkópos túrabot, a pulzusmérő karóra, illetve a későbbiekben az okostelefonhoz bluetooth-szal csatlakoztatható szívritmusmérő.


Az erdei tanösvénynek saját – szívet formáló – túrajelzése van, ez segít a tájékozódásban a rövidebb, 2,7 kilométeres és a hosszabb, 5,1 kilométeres szakaszon egyaránt, a javasolt pulzusmérő pontokat pedig tájékoztató táblák jelzik. Ha valaki nem egyedül szeretné a távot teljesíteni, vagy séta közben további információkra van szüksége, a kórház szakemberei által vezetett túrát is választhatja.

          

Az útvonal turista jelzéseit a Pest Megyei Természetbarát Szövetség jelzésfestői – Bognár Márta, Zsembáné Trencsényi Zsuzsanna és Zsemba József – festették fel a Magyar Természetjáró Szövetség által készített szabványos sablonnal.


Az útvonalak kialakításakor a szakemberek a legújabb szakmai ajánlások figyelembevételével jártak el, így azok egyszerre biztonságosak és hatékonyak: az eltérő egészségi állapotúak számára rövidebb vagy hosszabb túra választható, a gyorsabban fáradók számára pedig pihenőhelyeket alakítottak ki.

A Hárs-hegyi tanösvény mostani ünnepélyes megnyitásával induló program nem csak annak feltételeit teremti meg, hogy a prevenció és az utógondozás a természet adta lehetőségek révén is közrefogja, kiteljesítse a gyógyítást, hanem kikíséri a kórház vagy a lakás falai közül azt az embert, akinek betegségét a mai orvoslás gazdag eszköztára és a szakorvosok sem biztos, hogy eredményesen tudják kezelni” – hangsúlyozta köszöntő levelében Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások minisztere.


A Szent Ferenc Kórház filozófiájának kiemelt eleme a betegközpontúság. Ennek jegyében rendszeres szűrőnapokat tartanak, a bent fekvő betegek számára beszélgető esteket szerveznek, de ugyancsak a betegek jobb ellátását és kényelmét szolgálják a pályázatokból megvalósuló fejlesztések. A jelenlegi, EU-s támogatással folyó pályázat például a kórház hőszigetelését és gazdaságos napelemekkel történő ellátását célozza. Napjainkban a klasszikus gyógyszeres ellátás mellett nincs Magyarországon egy olyan átfogó program sem, amely az érintettek egészségnevelését, valamint az egész család részére igénybe vehető programokat és helyszíneket biztosítana, ezért is különösen nagy jelentőségű a ma átadott tanösvény.

   

Magyarországon az invazív kardiológia fejlődésével egyre gyorsabban és jobban tudjuk ellátni az akut szív- és érrendszeri eseményeket, a szívinfarktust és a stroke-ot, de az esemény után ezek az emberek egész életükben magukban hordozzák a betegség következményeit, az új megbetegedés esélyét. Hazai statisztikáink alapján itt még sok a keresnivalónk, az éves halálozási adatok elrémítőek. Ahhoz, hogy ezen változtathassunk, kiváló gyógyszerek állnak rendelkezésünkre, de a betegek együttműködését elindító és segítő programok még nem állnak elég széles körben rendelkezésre. Ahhoz, hogy a halálozási adatokon javíthassunk, napi szinten kell tudatosítanunk az egészségügyi ellátórendszer állandó jelenlététől független betegségmegelőzés fontosságát, és erre programokat kell nyújtanunk. Ez a program egy országos programsorozat első állomása, melyet a Szent Ferenc Kórház tudására és partnereink támogatására alapozva el szeretnénk terjeszteni az egész országban” – mondta el dr. Toldy-Schedel Emil, a Szent Ferenc Kórház főigazgatója.

Zambó Péter, a Pilisi Parkerdő Zrt. vezérigazgatója a tanösvény átadásakor kiemelte, hogy az újszerű kezdeményezés több állami, civil és üzleti szervezet példaértékű összefogásával valósulhatott meg. „Büszke vagyok arra, hogy saját turisztikai beruházásaink mellett egy ilyen egészségügyi program létrehozásában is részt vehetünk, mert az erdőknek, köztük a Budai Parkerdőnek mindig is komoly szerepe volt az egészségmegőrzésben. Szakmai munkánk egyik fókusza pontosan az erdők rekreációs szerepének erősítése és az évi több tízmillió erdőlátogató minél teljesebb körű kiszolgálása. Abban a meggyőződésben vettünk részt a Szent Ferenc Kórház programjának megvalósításában, hogy a magyar erdők gyógyító erejét sikerül a kórház betegeinek felépülésére fordítani” – fogalmazott a vezérigazgató.

A Sanofinál a betegek igényeire összpontosítva a magyar emberek egészségi állapotának és életminőségének javításáért dolgozunk. Az egészség megőrzése és visszaszerzése közös feladat; az orvos, a megfelelő terápia és a beteg egyformán szükséges hozzá. Azért álltunk a Szent Ferenc Kórház innovatív kezdeményezése mellé, mert holisztikus szemlélettel az embert és az egészséget helyezi a középpontba, ami tökéletes összhangban áll a Sanofi értékeivel” – emelte ki Asztalos Andrea, a Sanofi kommunikációs igazgatója.


Forrás: Pilisi Parkerdő, Echo TV, MTSZ
Cikk első megjelenése: 2015-07-29 11:20
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 380 regisztrált felhasználó
  • 2 047 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 932 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 163 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter