2017. február 22., szerda - Gerzson
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Hogyan teljesítsük a változó útvonalú Országos Kéktúrát

Ha majd életbe lépnek az eldöntött és már engedélyezett változások
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Az elmúlt hónapokban több információ is megjelent azzal kapcsolatban, hogy a kéktúramozgalom  megreformálása kapcsán az Országos Kéktúra útvonala is jelentősen módosul az elkövetkező időszakban. Járjuk kicsit körbe ezt a témát, s lássuk, milyen gondok adódhatnak akkor, ha a terepen útvonal-módosításokkal találkozunk!

Hol találkozhatunk elterelésekkel?*
A változásokról szóló összefoglaló megtalálható az MTSZ honlapján. Az anyag az OKT-t érintő összes, immáron elfogadott útvonal-módosítás listáját tartalmazza.
* („... majd csak a tulajdonosi hozzájárulásokkal léphetnek érvénybe”.)

Túrázás előtt érdemes belenézni a cikkbe, hogy említ-e elterelést azon a szakaszon, ahová éppen készülünk.
Mivel a festési munkálatokat zömében 2014 tavaszán és nyarán teljesen kivitelezik, az ennél korábbi túráinkon előfordulhat, hogy még csak a régi festéssel találkozunk, de elképzelhető, hogy már új felfestést kell követnünk. Talán még jelzésfestőkkel is találkozunk túráink során. Ezeken kívül természetesen lehetnek számunkra új elterelések bárhol másutt is, hiszen térképünk, igazolófüzetünk kiadása óta más, útvonalváltozások is történhettek egy adott szakaszon.
 


Melyik útvonalat teljesítsük? Amelyik a térképünkön, igazolófüzetünkben szerepel, avagy amelyet a felfestett jelzések, a kihelyezett táblák mutatnak?
A válasz nagyon egyszerű: mindig a valóságban jelzett útvonalat kövessük! Erről egyrészt az Országos Kéktúra kiírása is intézkedik („A túra útvonala: ... a kék sávval jelzett Országos Kék turistaút ..."), másrészt a régi útvonalat elzárhatták, elkeríthették az útvonalváltozás óta, tehát azon elindulni már nem érdemes.

Be kell-e járnunk újra a megváltozott útvonalat, ha a régit már egyszer teljesítettük?
Nem, nem kell a módosított szakaszokat újra teljesítenünk. Erről is rendelkezik az OKT kiírása: „A korábbi Kéktúra igazoló füzetben megadott útvonal és ellenőrző pont kiírás alapján már bejárt és igazolt (bélyegzett) – tehát a bejáráskor érvényben volt – útvonalszakaszt nem kell a megváltozott új útvonalon bejárni és az új ellenőrző pontokon bélyegezni.” Éppen ezért nem érdemes új igazolófüzetet sem beszerezni, nyugodtan használjuk tovább a régit!
 


Mi van akkor, ha egy útvonalváltozás miatt a pecsételőhely is változott?
Ilyenkor az új útvonalon haladva pecsételjünk az új pecsételőhelyen, a stemplit a régi hely rubrikájába ütve. Konkrét példa: a Mátrában a Galyatető és a Mátra-nyereg között (valószínűleg) változni fog az OKT útvonala, amely többé nem halad el a Nyírjesi erdészháznál lévő pecsételőhelynél. Ezért ezen a szakaszon az új pecsételőhelyen kell majd bélyegeznünk, természetesen a Nyírjesi erdészház rubrikájába. Ha olyan új pecsételőhellyel találkozunk, amely nem egy meglévő, régi helyett jött létre – ilyen lesz például a terényi –, akkor a bélyegzőt üssük az igazolófüzet megfelelő oldalára, a többi bélyegzés mellé!

Ha az előző túránkat még a régi pecsételőponton fejeztük be, de már csak az új ponton tudunk bélyegezni a továbbiakban?
Ilyenkor tegyük ezt, hiszen így járunk el szabályosan, viszont ekkor marad egy „lyuk” a teljesítésünkben a régi és az új pecsételőpont között, tehát a túrabejárásunk nem lesz folyamatos. A kéktúra kiírása ezt megengedi, de ha ez zavar valakit, akkor tetszőleges, de lehetőleg jelzett turistaúton járja végig a két pecsételőpont közti távolságot. Így folyamatos lesz a teljesítése az OKT teljes hosszában, vagyis lábnyomai megszakítás nélkül vezetnek majd Írott-kőtől Hollóházáig, vagy fordítva. Bár most az Országos Kéktúra útvonaláról beszéltünk, a fentebb leírtak természetesen a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra és az Alföldi Kéktúra útvonalával  kapcsolatban is érvényesek.

Szöveg: Horváth Béla / Turista Magazin (2014. március).

Cikk első megjelenése: 2014-04-25 20:24
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 336 regisztrált felhasználó
  • 2 028 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 902 túramozgalom teljesítő
  • 58 esemény
  • 2 135 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 781 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter