2017. március 29., szerda - Auguszta
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Ilyen volt a Legek Túrája a Mátrában

Beszámoló a június 18-19-én rendezett éjszakai teljesítménytúráról
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Ha valaki kihagyta volna, most székben ücsörögve élheti át, milyen élmény volt 65 kilométert gyalogolni a mátrai éjszakában.

Szombat, kora délután. Rekkenő hőségben utazok Galyatető felé. Lent, a városban, mintha csak forróságot lehetne belélegezni, és port, a mátrai levegőre még csak áhítozom. Menthetetlenül szomjas vagyok, állok a tűző napon, és stoppolok. Jó tíz perc, mire egy kedves hölgy felvesz, és egészen Galyatetőig visz. A kanyargó út, ami beleszel a Mátrába, most fényekkel és árnyékokkal pompáztatja körülöttünk az erdőt. Fent a hegyi, hűs levegőt érzem a bőrömön, igen, ez a finom hideg, ez nagyon jólesik.


A turistacentrumban a többiek (a szervező kollégák) már készülődnek, a pontokra állítják össze a csomagokat, mindenki sürgölődik. Van még szűk 2 óra a rajtig, kihasználom, segítek én is. A túrázók lassan megérkeznek, 5 óra után a nevezési lapokat el is kezdjük kiosztani. A 35 km-es távnak 60-nál több előnevezője volt, a 65 km-nek valamivel kevesebb, 40 körüli. Mivel ez az első Legek Túrája, nem annyira meglepő ez a létszám, kiváltképp, hogy sok más közkedvelt túra is erre a hétvégére esik, pl. a Kazinczy-emléktúrák.


Feltekintek az égre, a makulátlan tiszta kékben apró fehér labdacsok, kis maszatok a felhők. 18 óra előtt az indulók zöme már a parkolóban várja a rajtot. Zsuzsa, a fő szervező, egy-két fontos információval ellát még minket, aztán utunkra enged. A tömegrajt után pár perccel már a hűs erdei utat járjuk, bár a fák közé tűző nap még ontja melegét. Közel 2 km-en át a két táv útvonala megegyezik. A Nagy-Lipót hegynél mi leágazunk, és jön az őrült meredek szakasz a Kis-Lipóton át le, egészen a Mogyorós-völgyig.
 

Nagyon száraz az erdő, a talaj, a sziklás, meredek részeken peregnek ki lábunk alól a kövek, aztán a lábam is, csusszanok párat, éppen párat, mire túljutok az erodált, lekoptatott, kitett területen. Mégis szeretem ezt a részt, bolondulok érte, az áfonyás oldalaiért, a pergő köveiért, mindenért. A kilátás észak felé nyitott, egy irtáson át ellátni a Balla-patak völgyére, a falvakra és azokon is túlra. Tökéletes idő. Parádsasvárra mindig jó beérkezni, lendületet ad a fentről lefutó út. Még a hosszú aszfaltút sem zavaró a faluban. A régi üveggyár omladozó épülete továbbra is mementóként kísér minket, az a gyönyörű logó az épületfalon pedig még mindig hirdeti: 1708.
 

És vissza a múltból, az első pontunkhoz érkezünk. Innentől szintén egy kedvenc útszakaszom következik, megyünk át Parádóhutára, a csevicéiről híres településre. A sárga sáv átvezet minket a Sós-cseri-tetőn, át a Hársas-tető felé. Maga az út (a Köszörű-völgyi-patakot fentről kerülő, kanyargó út) olyan pazar látványt nyújt a völgyre, hogy könnyedén visznek a lábaim a fenyvesek, tölgyesek között, szinte észre sem veszem az emelkedőt. A falu határában a miocén üledékbe vájt patakvölgy még inkább megszínesíti ezt az utat. Mint a patak, belefutunk a faluba, egy torpanás, és a kocsma előtt állok. A kocsma tele, a teraszon nagy kivetítőn az izlandi–magyar meccs, 1:0 állással. Sajnos tovább kell menni, ha világosban el szeretném érni az Ilona-völgyi-vízesést. Keresem a pontot a faluban, keressük többen, de a Klarissza-csevicénél sem találjuk. Talán majd a sárga kereszt elágazásában. Nem, itt sem, de megtudjuk, nincs vész, a pontot arrébb tették, a hiányzó pecsét pedig elfogadva.
 

Irtáson, meredek oldallal leszaladó hegyoldalban, majd völgyben tartunk felfelé, ez a Pál-bükk és a Rák-halom közötti rész, egy izgalmas szakasz. Fákon átlépdelünk, a felvert gazos részeken átvergődünk. A 2014-es téli jégkár nyomai még látszanak. A gesztenyefás Ilona-völgyi aszfaltútra kiérve látom a Marhád impozáns csúcsát (606 m). Látom a leveleken, a hatalmas tenyereken átszűrődő fényt, és tudom, alkonyul. Fél 9, tartunk a vízesés felé. Köves ösvények, meredek oldalak, patakátkelések, mind-mind lendítenek, csak a vízesésnél állunk meg. Meglepően sok víz zúdul le fentről, a patakmeder mégis egészen kevés vizet visz. Felmászunk a meredek sziklafalon, és kiérünk hamarosan a völgyből. Sietősre vesszük, mintha az estét akarnánk elkerülni, pedig az tántorítatlanul csak jön.
 

A Pisztrángos-tó felé a tracket követjük, megyünk a Hurok úton, és lassan előkerülnek a fejlámpák is. Ezen a szakaszon csak az aszfaltút, csak a bükkösök és a kanyargás – az óriási bükkösök között megbúvó állatok, a vadszag, az aljnövényzet rezdülése, akár lámpa nélkül is látható. Rózsaszállás, Szállás-hegy, és itt a Pisztrángos-tó. A tónál lámpát kattintok én is, és az iszonyú szomjúságomat próbálom oltani a Petőfi-forrás vizével, bár nem volt az utóbbi pár évben merszem belőle inni, most mégis bíztam az előttem merítőkben. Tiszta, finom az íze, nem is értem, miért ódzkodtam ennyire, talán mert a korhadó fa, az avarréteg és minden, amin keresztül kifolyik, mást sejtetett.

Az út most meredekbe fordul, megint csak látványos szakaszon megyünk végig a Sötét-lápa-nyeregig. A lámpámat is lekapcsolom, mielőtt kiérnék a gerincre, annyira világít a hold, és látni szeretném ebben a fényfürdőben a hegyet, a vonulatokat. Látom. „Kismátra” a kis szívem most. Meglódulok a Kékes felé. Tönkrement a lámpám, nem tudom visszakapcsolni, pedig néha jól jönne egy-egy sötétebb, köves helyen. Bámulatos ebben a be-bevilágító fényben haladni, hagyni, hogy az út vigyen. A csúcson bőség: alma, limonádé, víz, kedves pontőrök. 25 km körül járunk, a közel 2600 m szint 1/3-át tehettük meg. Adatok, adatok. Igazából nem is ezen jár az eszem. Ha elindulok, csak az út érdekel, az elejétől a végéig, a rengeteg élmény, ami ér, amit tartogat.
 

Továbbindulok lefelé, a Peres-bérc felé, a piros-zöld sávon, a szép, nagyon szép nyomvonalon. Kezdetben a hatalmas bükkfák között még fénytelenül, de bevárom egy helyen a mögöttem jövő Istvánt, előreengedem, és a fényében követem lefelé Mátrafüredig. Van ebben is valami egészen különleges, egy feladat, nem szabad elvéteni, vagy lemaradni. Látjuk a környező települések fényeit egy-egy kitett részen áthaladva. Néhány sziklás, köves, meredek letörés után keresztezzük a Csurgó-patakot, és iszunk a Csepegő-forrásból.
 

Mátrafüreden sikerül elemeket beszereznem, ezzel tulajdonképpen meg is javult a lámpám, és elindulunk Sástó felé. Olyan ösvényen haladunk, amit az éjszaka külön kiemel, a kamillavirágokkal kísért, végtelenül jól járható hegyi ösvény felfrissít, bár éhesek vagyunk, mégis, ez a szakasz még azt is feledteti. Sástón a tó tükre, a kilátó fénye és a pont. A ponton annyi finomságot kapunk, hogy továbbindulni is alig akaródzik, a társaságukat otthagyni is nehezen tudom. Átvágunk a réten, a harmatos fűben, és a Farkas-kútig cikázunk a tanösvénnyel karöltve. Lajosháza után az sárga négyzeten indulunk el, ami bár kezdetben meredeken felszalad az Üstök-fő felé, utána átível egy kellemes, enyhébb emelkedőbe, amin jó haladni. Balról a hold, szemben a Göncöl, köröttünk az erdő.
 

Lekocogunk a Karos-hídi-tisztásig, a felújított kisvasút sínekig, és kísérjük a Csukás-patak völgyében egészen a Szalajka-házig. A zöld négyzet jelzés továbbvisz minket a régi kisvasút nyomvonalán régi talpfákon, a régi, beszakadt, korhadt hidakon át. Jó párszor átkelünk, átívelünk a patakon a lámpafényben. Vad, izgalmas. A Blokkház előtt járunk, hallom a madarakat, mintha csettintésre tennék, egyszerre dalolni kezdenek, picit még halkan, de egyre erőteljesebben, mindenhonnan hallani őket, hallani, hogy megvirradt. A patakvölgyet elhagyva már felfelé tartunk Mátraszentimrére, amikor lekapcsolom a lámpát. Közeledünk a pont felé és a reggelhez.
 

Mátraszentimre a legmagasabban fekvő településünk (835 m). Csend van, amikor átmegyünk a felső utcáján. A ponton Orsiék várnak. Nagyon jó megérkezni. Az aszfaltra ülök, és csak eszem a sós ropit. Innen sem akaródzik továbbállni. De megyünk, belevetjük magunkat a Csörgő-patak szurdokvölgyébe. Hutahely, meredek oldal, patakátkelés, csend, béke, csend... Az Ágasvári turistaház előtt Gábor vár, és a hársfákon a hársfavirágok minden négyzetcentijén zümmögő méhek. És a fekete cica. Egyre jobban éled az erdő, melegszik az idő, és kimelegszem én is a csúcsmászásban. Ágasvár 788 m-es csúcsa is marasztal, a kilátás, a sziklákon ücsörgés. Lefelé csak a virágáradat állít meg, az ösvény mindkét oldalán hemzsegnek a színek, ragyognak a szirmok.
 

A Vörös-kő kilátójánál Zsuzsa kínál csokival. Futás tovább, egy újabb izgalmas út vár, a kék kereszt Mátraalmás felé. Egy olyan út, amit szintén kevesen járhatnak, pedig tele van látnivalóval és kihívásokkal. Útbevágás, lesuvadt hegyoldal, meredeken oldalazó ösvény, fel-le hullámzás, mégis, most nem tud kizökkenteni az alvásból, el-elalszom az úton, és végtelenül hosszúnak érzem. A hangyákat figyelem a lábam alatt, hosszú szakaszokon csak őket látom, hemzsegnek, szorgoskodnak, ha megállok, csípnek. A Galyavárra vivő piros háromszög az utolsó nagy kihívás. A meredek, köves hegyoldalon a visszatérő hőségben felérni, körülnézni: boldogság.
 

Továbbra is emelkedik, de innen kisebb hullámokban. A sziklákat elhagyva fokozatosan felérünk a Galya-fennsíkra, a nyeregbe. Közel Galyatető, kényelmesen sétálunk, a kilátó mellett levisz a lépcsősor a célig. 9 óra 11 perc. Vasárnap reggel van, örülök a többieknek, örülök az egész 65 km-nek, a Mátrának. Ez az útvonal telitalálat! És a csülkös bableves a célban, az is. Hála mindenkinek, a szervezőknek, köszönöm!

Szöveg és kép: Szlatki Gabriella
(a Magyar Természetjáró Szövetség felmérőcsapatának a tagja)

A Legek Túrája részleteiről az alábbi képre kattintva lehet tájékozódni.
 

„Legek” mentén haladó túra

A Legek Túrájának ötlete Németh Csaba terepfutó fejéből pattant ki. A teljesítménytúrák népszerűsége vitathatatlan, számuk néhány év alatt megsokszorozódott hazánkban. Míg ezelőtt évi 3-400, most már több mint 700 ilyen eseményt rendeznek. A helyszín, azaz Galyatető, remek adottságokkal rendelkezik, így a kiindulópont a Mátra lett. Nehéz volt azonban újat kitalálni, hiszen a helyszínen jó néhány teljesítménytúrára rendszeresen sor kerül.

Hazánk legmagasabb hegysége, illetve az itt található Galya-kilátó, Magyarország legmagasabban álló kilátója adta az ötletet, hogy a „legek” mentén szervezzék meg a túrát. Ezután már „csak” olyan érdekességeket kellett összegyűjteni a Mátrában, amelyek hazai szinten kiemelkedők, majd összekötni ezeket a pontokat, és megtervezni az útvonalat. Így a túra érinti például a legmagasabban fekvő tavat, a legmagasabb vízesést és a legmagasabban elhelyezkedő forrást is. Végül kialakítottak egy kemény, 65 km-es és egy könnyebb, 35 km-es távot. Az esemény időpontja sem véletlen: a nyári napfordulón a leghosszabb a nappal és a legrövidebb az éjszaka, így az ehhez legközelebbi hétvégét választották. A szervezők ennek szellemében szeretnék majd decemberben, a téli napfordulón is megismételni a rendezvényt.

MTSZ, Turista Magazin
Cikk első megjelenése: 2016-06-27 09:40
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 383 regisztrált felhasználó
  • 2 050 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 933 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 165 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 795 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter