2017. március 26., vasárnap - Emánuel
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Kékes Turista Egyesület 2012 beszámoló

Családi séták 2012
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Egyesületünk, a Kékes Turista Egyesület ebben az évben is folytatta Családi sétáinak sorát. Az esztendőben a tervezett 12 meghirdetett túra közül 11 valósult meg. Főként a Mátra különböző részeit jártuk, de ellátogattunk távolabbra is. Igyekeztünk változatossá tenni vasárnapi együttléteinket. Volt mód a Virtavár keretében igazoló pontok után nyomozva alaposan megismerni városunkat, Gyöngyöst, vagy kellemes órákat eltölteni Veresegyházán, a Medveotthonban. Volt tanösvény látogatás természetőri ismertetéssel, volt nyuszi fészek utáni kutatás az erdőben csoki tojás megtalálásának reményében. Próbáltuk minél többször igénybe venni a Mátravasút szolgáltatásait, így is növelve szeretett kisvasutunk utasforgalmát. 
Túráink alkalmával igyekeztünk felkeresni hegységünk szép és érdekes részeit, megmutatni ezeket a résztvevőknek a különböző évszakokban. A 11 túrára összesen 504 fő jött el, akik közül 223 volt gyermekkorú. A túrázók közül 73 fő volt egyesületünk tagja, vagyis 431 vendéget bírtunk mozgásra természeti környezetben.
Civil egyesületként ezt a létszámot sikeres eredményként könyveljük el közhasznú feladataink sorában. 
Vendégeink közül vannak rendszeres, s alkalmi résztvevők is. Többször túráztak velünk valamelyik mátrai szállodában megszálló kisgyermekes családok, de egyesületi tagjaink családtagjai is aktívak voltak ez évben. Örültünk, amikor hétvégi programként választották túráinkat óvodás, kisiskolás gyermekek baráti társaságai, szüleikkel.
 
2012-ben a legtöbb túrán való részvételért járó matricát Mátra Manóinkhoz kötődő Kovács család 3 edzett csemetéje gyűjtötte. Következő évi matricagyűjtő füzet elején ők mosolyognak hívogatóan leendő túratársainkra.
 
2013-ban 9 családi sétát tervezünk. Lesz hó taposás, tojáskeresés, avar járás. Járjuk a hagyományos útvonalakat, s mutatunk családi séták keretében még fel nem keresett helyeket is a Mátrában. Kisvasutazunk többször is, ellátogatunk Poroszlóra, az Ökocentrumba. Legapróbb kis túrázóinkat két Picurka túrán várjuk újra.
 
Reméljük, felkeltettük érdeklődésüket, s találnak kínálatunkban kedvükre valót. Minél több ifjú túratársnak szeretnénk adni kitűzőt a matricák beváltásakor.
Részletekért, aktuális információkért látogassanak honlapunkra: www.kekesturista.hu
 
Szeretettel várunk mindenkit 2013-ban is Családi sétáinkon! 
 
Tóthné Kelemen Mária
KTE, Családi Séta felelős
 
Cikk első megjelenése: 2013-01-03 10:47
Módosítva: 2013-01-03 10:47

Kapcsolódó szervezetek

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 380 regisztrált felhasználó
  • 2 047 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 932 túramozgalom teljesítő
  • 56 esemény
  • 2 162 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter