2017. március 24., péntek - Gábor, Karina
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Megjelent a Turista Magazin májusi száma

Tematikus cikkekkel, a szokásos túrakártyákkal és az MTSZ Híradójával
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Már az előfizetők postaládáiban valamint az újságos pavilonokban található a legfrissebb Turista Magazin. A hírek, a programajánlók és a toplisták mellett a gyalogos, a kerékpáros, a lovas és a vízi túrázók is találhatnak benne számukra érdekes írásokat.

GYALOGLÁS


Teljesítménytúrák
„Kellő alázattal teszem a dolgom”
(Készítette: Lénárt Emese)
Idén, április 11-én 28. alkalommal rendezték meg az 55 km hosszú Mátrabérc teljesítménytúrát. A festői környezetben zajló megmérettetésen összesen 1059-en indultak, ebből 869-en teljesítették a távot. A résztvevők közül Németh Csaba terepfutó 05:35 szintidővel, elsőként ért a célba. A terepfutás nemzetközi mezőnyében is elismert jeles versenyzőt, az Országos Kéktúra felmérésének vezéralakját a rendezvényen szerzett tapasztalatairól kérdeztük.


Terepre!
Tájékozódási túraversenyzés
(Írta: Komoróczki András)
Többéves túrázói tapasztalat alapján vitathatatlan tényként kezelhetjük, hogy a természetet szerető ember ritkán áll meg az egyszerű „erdőben gyaloglás-kirándulás” mint aktív szabadidős tevékenység szintjén. Vannak, akik fényképezőgépük segítségével vélnek az erdők lakóival barátságot kötni, vagy legalábbis élményeket elraktározni. Megint mások versenyeznek, tájékozódási túraversenyekre járnak.


Kék
Dél-dunántúli Kéktúra 2. rész – A Kemeneshát és az Őrség
(Írta: Horváth Béla)
A DDK-t bemutató sorozatunk második részében azt a hatalmas vargabetűt járjuk be, amely végigvezet a Kemeshát északi peremén és átvág az Őrségen. A molnaszecsődi Rába-hídtól indulva átvágunk a Rába-völgy déli oldalán, megmásszuk a Felső-Kemeneshátat, majd „végigbillegünk” az északi peremén, hol leereszkedve róla egy-egy patakvölgybe, hol pedig visszakapaszkodva rá. Végigtúrázunk a Lugos-patak völgyén, Szalafőnél keresztezzük a Felső-Zala-völgy kistájat, majd bevesszük magunkat az Őrség szívébe, a Kerka-vidék dombsorai közé. Utunk végén visszaereszkedünk ismét a Felső-Zala völgyébe és Zalalövő határából – ahol a DDK útvonala délnek fordul a Göcsej felé –, mi besétálunk a vasútállomásra.


Praktikák
Terepfutó egyszeregy – Akinek nincs inge, az nem veszi magára
Ha terepen mozogsz, futsz, akkor elkerülhetetlenül érintkezel a természettel. Épp ezért nem mindegy, hogy milyen az öltözeted, a felszerelésed, mit eszel és iszol futás közben. Alábbi cikkünkben ezzel kapcsolatban adunk pár jó tanácsot.


Szubjektív
KKK, avagy Kis Kék Kör – néhány csavarral
(Írta: Somogyvári D. György)
Megvallom, a teljesítménytúrákat kedvelem a legjobban. Kapok egy térképet, kiválaszthatom a nekem megfelelő távot, magam szabom meg a tempómat, tudom, hogy az útvonalon ellenőrző pontok vannak, vagyis ha úgy választom, egyedül is vagyok, meg nem is. Kíváncsiságból mégis jelentkeztem egy csoportos túrára.



KERÉKPÁROZÁS


Szubjektív
Templomillat, bunkerek és dél-zalai tekerés
(Írta: Joó Annamária)
Hallottál-e már Lispeszentadorjánról, mint turisztikai célpontról? Mi bevalljuk, korábban soha! Ezért ért meglepetésként bennünket e kicsiny, dél-zalai településről érkező, egy bringaközpont átadási ünnepélyéről szóló meghívás. „A projekt során (a Szlovénia-Magyarország határon átnyúló együttműködési program keretében) Vas, Zala és Pomurje megyék területén komplex turisztikai fejlesztéseket hajtottunk végre” – szólt a Pannon Pleasure-projekt dokumentuma. Magazinunk azonnal felvette az elé ejtett kesztyűt, s elindult az ország délnyugati sarka felé.


Mozdulj!
Hajts az egészségért! Bírod szuflával?
(Írta: Hidvégi Brigitta)
A kerékpározás az egyik olyan szabadidős sporttevékenység, amely kortól, nemtől függetlenül űzhető, nem nehéz elsajátítani, abszolút testre szabható, hiszen csak tőlünk függ hol és mennyit tekerünk, valamint szinte felsorolhatatlanul sok kedvező élettani hatása rendelkezik. Te ismered ezeket?



LOVAGLÁS


Praktikák
Nagy tavaszi szerszámpucolás
(Írta: Vobeczky Zoltán, Ladányi-Kovács Zoltán)
Végre, eljött a mi időnk! Egyre hosszabbak a nappalok, rügyeznek a fák, és zöldell a legelő. Lovaink hosszabb időt tölthetnek a szabadban. És elérkezett a nagy lovas túrák ideje. Ám erre fel kell készülnünk.



KAJAK-KENUZÁS


Szubjektív
Evezés a Bodrogon
(Írta: Malárik Attila)
Jártál már az ország északkeleti felében? Ha még nem, akkor itt az ideje felkerekedni, és ellátogatni a történelmi kincsekben és természeti szépségekben gazdag vidékre. Sárospatak, Tokaj, a környező falvak várnak rád, de ezúttal a Bodrogon, kenuval fedezd fel a környéket.


Praktikák
Javítsd okosan! A sérült hajó kezelése
(Írta: Malárik Attila)
Összepakolsz, alig várod, hogy elindulj a vízitúrára, és hirtelen meg kell szakítani az evezést, mert baj érte a hajódat. Szakértőnk segítségével összegyűjtöttük, hogy mit célszerű tenni ilyenkor.



VITORLÁZÁS


Vitorlabontás
Vitorlással a Fertő tó hullámain
(Kérdez: Vobeczky Zoltán)
Régebben a Fertő tó osztrák és magyar oldala között hatalmas különbség volt. Kíváncsiak voltunk arra, változott-e valami a tó környékén, amelynek osztrák oldala valódi vitorlázó- és üdülőparadicsomnak számít.



TOVÁBBI CIKKEINK


Toplista
Kalauz a múltba – 10 különleges népi mesterség
(Írta: Lénárt Emese)
Szőttek, kelmét festettek, csizmát készítettek, olajat préseltek. Tudásuk sokszor apáról fiúra, mesterről inasra szállt, szakmájuk kulisszatitkaiba az arra érdemeseket avatták be. A kihalófélben lévő vagy épp reneszánszukat élő mesterségek képviselői ők, akik mindig kellő alázattal végezték munkájukat. A Turista Magazin most közülük mutat be tízet.


Ökotár
Fűben-fában orvosság
(Írta: Hidvégi Brigitta)
Manapság a gyógynövényhasználat hatalmas reneszánszát éli, és ez nem is csoda: érdemes nagyanyáink bölcsességeit átmenteni a jelenkorba, hiszen számos betegségre nyújthatnak enyhülést az illatos fürdők, az sokízű teák, a finoman szállingózó gőzök és a gazdag krémek. A gyógyhatású növényekhez pedig nem nehéz hozzájutni: saját használatra akár te is termesztheted őket, túrák alkalmával pedig lépten-nyomon beléjük botolhatsz.


Kitekintő
Túrák az örök tavasz szigetén – Madeira
(Írta: Kovács Attila)

Madeira az Atlanti-óceán gyöngyszeme. Páratlan természeti környezet, vendégszerető emberek, izgalmas túraútvonalak várják az idelátogatókat. A Turista Magazin most egy kis ízelítőt nyújt neked a felejthetetlen élményekkel kecsegtető sziget hangulatából.


Erdőkerülő
Poroszkálás a csillagok városában
(Írta: Joó Annamária)

Hazánk legnagyobb egybefüggő erdőterületén gazdálkodnak, náluk található Magyarország harmadik leglátogatottabb turisztikai célpontja, a Szalajka-völgy, és nyaranta még az is megesik, hogy „Muzsikál az erdő”. Dobre-Kecsmár Csabával, az Egererdő Zrt. vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk fejlesztésekről, turizmusról és arról, miért vált a 21. században az erdő többfunkciós élettérré.


Zöldhullám
Zöld küllő
(Írta: Nagy Loránd István)
Hazánk madárvilágának egyik emblematikus képviselője az erősen hullámzó röptű, fokozatosan halkuló, gyakran elnyújtott, kacagó kiáltásáról is könnyen felismerhető zöld küllő. Az Európa-szerte gyakori, óvatos természetű madár elsősorban lombos és fenyővel elegyes erdőkben, fás legelőkön él, de ártereken, parkokban és nagyobb kertekben is költ.


Falra fel!
Nagy kihívások kis sziklákon
(Írta: Babcsán Gábor)
Régóta tervezed, hogy kipróbálod a sziklamászást, de nem tudod, hogy kezdj hozzá? Hallottál a boulderezésről, de közelebbről is megismerkednél vele? Cikkünkben eláruljuk, hol vannak a legjobb mászóhelyek az országban, mit kell tudni róluk, és eláruljuk azt is, milyen képességeket fejleszt a boulderezés.


A Magyar Természetjáró Szövetség Híradója

Eredményes workshopot tartott az MTSZ
Akinek az egész életét bearanyozta a szervezett természetjárás – Jancsó Ottó
Jelzésfestő pályázatot indít az MTSZ
Meghívó a 2015. évi rendes választmányi ülésre
A kaptárkövek titkainak nyomában
Ez történt... (Kunos Gábor visszatekintései)

MTSZ, Turista Magazin
Cikk első megjelenése: 2015-05-04 18:07
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 376 regisztrált felhasználó
  • 2 046 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 932 túramozgalom teljesítő
  • 60 esemény
  • 2 161 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter