2017. március 27., hétfő - Hajnalka
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Megújult az OKT kelet-bakonyi szakasza

Átadás Bakonynánán
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Tengerdi Győző, a VERGA Zrt. vezérigazgatója, valamint Győri Tamás József, az MTSZ igazgatója adta át a közjóléti és turisztikai fejlesztéseket Bakonynánán.

A Veszprémi Erdőgazdaság Zrt-nek köszönhetően jelentős fejlesztések valósultak meg a Kelet-Bakonyban, felújították az Országos Kéktúra útvonal erdőgazdasági területen futó szakaszát. 2014. július 5-én Bakonynána közelében, a VERGA Zrt. által már korábban felújított Vadalmási rét mellett található forrásnál avatták fel a beruházásokat.

Az Országos Kéktúra Magyarország leghosszabb gyalogos túraútvonala, melyet kék sáv jelzések mutatnak az Írottkőtől Budapesten át Hollóházáig. A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. területén összesen 64 kilométernyi Kéktúra útvonal, továbbá 22 kilométernyi kerékpárútvonal húzódik.

A VERGA Zrt. a Magyar Természetjáró Szövetség által kezdeményezett, az egész országot érintő KDOP pályázaton nyert támogatást a területén található Kéktúra szakasz fejlesztésére. A társaság a beruházást konzorciumi együttműködési megállapodás keretében valósította meg. A konzorcium tagjai a Magyar Természetjáró Szövetség, a Vértesi Erdészeti és Faipari Zrt., a VADEX Mezőföldi Erdő- és Vadgazdálkodási Zrt., valamint a Vízivárosi Lakótelepi Sport Egyesület.

Az összesen mintegy 83 millió forint értékű beruházás keretében a vállalat erdei pihenőhelyeket újított fel, fedett és fedetlen pihenőhelyeket épített, új padgarnitúrákat telepített, megöregedett és elrongálódott hidakat, forrásokat újított fel, valamint újakat épített.

Szintén a jelenlegi beruházással került kijelölésre a 22 km hosszúságú kerékpárút, amely mentén a vállalat tájékoztatótáblákat helyezett ki és kerékpártárolókat létesített. A program részeként a közkedvelt Vadalmás-forrás körüli pihenőhely teljes felújítására, valamint a patakon átívelő fahíd megépítésére is sor került.


A közjóléti és turisztikai fejlesztéseket Tengerdi Győző, a VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. vezérigazgatója, valamint Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója adta át.


Az ünnepség kísérőeseményeként a VERGA Zrt. és a Veszprémi Kerékpáros Egyesület VERGA Kék Túra néven kerékpártúrát szervezett. A 20,5 km-es vezetett bringatúrán azok a szabadidő-kerékpárosok vettek részt, akik szívesen ismerkednek a természettel és szívesen vesznek részt közös kerékpározáson családjukkal, barátaikkal.


A túra érintette a VERGA Zrt. által áprilisban átadott Tés közelében található Széchenyi Zsigmond-kilátót is. A rendezvényen részt vettek a szomszédos Vadalmási réten táborozó cserkészek is. A VERGA Zrt. a közel egy éve, 2013 júliusában átadott fejlesztéseivel, a 60 m2 alapterületű pergola megépítésével, az erdei bútorok kihelyezésével, a tűzrakóhely, továbbá a futballpálya létrehozásával emelte a táborhely komfortját.

A mostani és a korábbi fejlesztések eredményeként a közkedvelt túraútvonal népszerű célpontjai gazdag múltjukhoz méltó külsővel és infrastruktúrával fogadják az ide érkezőket.

A VERGA Zrt. közjóléti akcióprogramjai, valamint az Országos Kéktúra útvonal fejlesztése összhangban vannak a Kormány „Bejárható Magyarország” programjával, valamint azon törekvésével, amely a magyar természetjárás fejlesztését és az ország természeti adottságainak bemutatását tűzte ki célul.

Az Országos Kékkör felújítása a KDOP 2.1.2/B-12-2012-0069 azonosító számú projekt keretében valósul meg

MTSZ, Turista Magazin
Cikk első megjelenése: 2014-07-07 15:17

Kapcsolódó túramozgalmak

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 381 regisztrált felhasználó
  • 2 048 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 932 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 163 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter