2017. március 27., hétfő - Hajnalka
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

OKT50 - Sümegtől Zalaszántóig

8. nap - 2011.06.21. - A második szakasz első napja
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
A Sümegről induló második szakasz azért is érdekes, mert hol Zala, hol meg Veszprém megyében vezet a kék út. A Kisfaludy Múzeum előtti induláskor Mag Éva a Veszprém megyei természetjárók nevében köszöntötte az indulókat és a helyi sajtó megjelent képviselőit. A regisztrációt követően vándoraink elbúcsúztak Sümegtől és nekivágtak a Zalaszántó felé vezető 22 kilométeres távnak.

Sümeget dél felől elhagyva, alig másfél kilométer megtétele után értük el a mogyorósdombi őskori kovabányát, ahol a látnivalók mellett 4 ágyas szállással is várják a turistákat. A kovabánya után a Sarvaly-kúti Erdészház felé indultunk. Sajnos a Sarvaly-kút, azaz az egykor bővizű forrás mára elapadt, mint ahogy számos másik is a bauxit bányászatnak köszönhetően. Csak a „mézédes és illatos” (idézet Zsófitól) szamóca kárpótolta a szomjas vándorokat.


Ezt követően felkaptattunk a Tátika-hegyre és megnéztük a Tátika várat, s bizony megérte a fáradságot ebben a nagy júniusi kánikulában.



Mivel ivóvizünk már fogytán volt, nagy örömmel fogadtuk a Hideg-kúti majornál Mag Éva személyében a felmentő sereget és a szétosztott hideg ásványvizet.

Hideg-kút felől kaptattunk fel a Kovácsi-hegyre, hogy megtekintsük a Sztúpát és az imaházat, amely nem csak Európa legnagyobb és Kelet-Európa első buddhista szentélye, hanem egyben az emberi jogok parkja is. A kilátás pedig egyedülálló. Ez is olyan, mait egyszer feltétlenül látni kell.


Zalaszántóra érve megtekintettük az árpád-kori templomot és a marcipán múzeumot, de sajnos a Faluház kimaradt, pedig, mint azt a csapatunkat később meglátogató Farkas Lajos polgármester úr elmondta, ott is vártak bennünket.


A Szent-Vendel kempingben szálltunk meg éjszakára, s elmondhatjuk, kevés ilyen hangulatos, barátságos és jól felszerelt turista szálláshellyel találkoztunk utunk során. Duró Ildikó egy hatalmas bogrács chilis babbal látta vendégül a kéktúrázókat, akik a vacsorát és egy jó beszélgetést követően tértek nyugovóra.



















 

 
 
Cikk első megjelenése: 2011-06-22 23:43

Kapcsolódó túramozgalmak

Kapcsolódó fórum téma

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 381 regisztrált felhasználó
  • 2 048 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 932 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 163 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter