2017. február 22., szerda - Gerzson
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Stratégiai döntések születtek

2011. június 4-én ülésezett a Magyar Természetbarát Szövetség Elnöksége
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Az ülés napirendjén 8 pont szerepelt. A jegyzőkönyvvezető és a két hitelesítő személye, valamint a napirend elfogadása után az Elnökség az előző ülés jegyzőkönyvét tekintette át, amelyet néhány módosítást követően egyhangú határozattal hagyott jóvá.

Az igazgatói tájékoztatóhoz Duró Imre fűzött szóbeli kiegészítést, amelyben elsősorban az OKT-50 előkészületeivel kapcsolatos média-, és alapteremtő munkát ismertette, majd felkérte Vidovenyecz Zsoltot, hogy számoljon be a zarándok és turista utak koordinációjával foglalkozó tanácskozás munkájáról.  

Vidovenyecz Zsolt kifejtette, hogy a stratégiai tervek szinte minden résztvevő szervezet előterjesztéséből hiányoztak, de az MTSz honlapjára feltöltött turistaút-adatbázissal mindenképpen helyzeti előnyben vagyunk.

Az igazgatói tájékoztatóhoz kapcsolódóan Horváth Erzsébet ismertette a negyedéves létszámadatokat, amelyek az alábbiak szerint alakultak:
    Ifjúsági igazolvány:        1144 fő
    Nyugdíjas igazolvány:    3170 fő
    Aktív tagok igazolványa:    1995 fő
    TT kártya:            774 fő

A harmadik napirendi pont előterjesztője ifj. Farkas György volt.  Előterjesztésében az elnökség tagjai megismerhették az Elnök-Főtitkári értekezleten már jóváhagyott oktatási-képzési koncepciót. A szóbeli kiegészítőt és a hozzászólásokat követően döntöttek a koncepció elfogadásáról, és ifj. Farkas Györgyöt megbízták a Magyar Természetbarát Szövetség oktatás és képzési bizottságának megalakításával, és vezetésével.

A következő napirendi pontban Duró Imre igazgató a „Hogyan tovább MTSZ?” című napirend keretében a szervezetfejlesztés ütemtervét és a megalakításra váró stratégiai bizottság névsorát terjesztette az elnökség elé.

A bizottsági tagok névsorát az elnökség Dománszky Zoltán nevével egészítette ki, s az ütemtervet is átalakította. A „Hogyan tovább MTSZ?” szervezetfejlesztési program ütemterve az 1. számú mellékletben bemutatottak szerint alakult.

A következő két napirendi pontban, Pálmai Vencel szakági titkár, a 2011. évi kitüntetésekre tett javaslatot, amelyet az elnökség egyhangú határozattal hagyott jóvá.

A következő napirendi pontban az elnökség II. félév munkatervét tárgyalta, majd a módosító javaslatok elfogadása után a 2. számú mellékletben bemutatott programot hagyta jóvá. 

Az Egyebek napirendi pontban Pusztay Sándor elnökhelyettes előterjesztésére OKT 50 Emlékértem alapításáról döntött az elnökség, és Kovács Tamás alelnök kérésére az Országos Kék Túra  nevének védelem alá helyezését határozta el.
Cikk első megjelenése: 2011-06-08 21:51
Módosítva: 2011-06-08 21:51

Kapcsolódó túramozgalmak

Kapcsolódó fórum téma

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 336 regisztrált felhasználó
  • 2 028 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 902 túramozgalom teljesítő
  • 58 esemény
  • 2 135 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 781 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter