2017. március 23., csütörtök - Emőke
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Új erdei delikátesz bolt nyilt és új kilátót is avattak

A Vértesi Erdő Zrt. újabb beruházásai
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
Az állami erdőgazdaságok termékeit kínáló boltot avatott Tatabányán a Vértesi Erdő Zrt. október 9-én, majd átadták a társaság által felújított kilátót Vértessomlón.

Miskolc és Székesfehérvár után Tatabányán nyílt az ország harmadik erdei delikátesz boltja - mondta az üzlet átadásán Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára. Hozzátette, az állami erdőgazdaságoknál 2010 óta folyamatosan egyre nagyobb hangsúlyt kap a közjóléti feladatok ellátása.


A politikus a Vértesi Erdő Zrt. tevékenységéről szólva az MTI-nek elmondta, a társaság példaszerű integrációt valósított meg a faapríték előállításában és szállításában, ennek is köszönhető, hogy Tatabánya távhőellátásának jelentős részét megújuló energiaforrásokból biztosítják.

Az erdőgazdaság központja mellett található erdei delikátesz boltban fagyasztott vadhúsok és halak mellett mézet, lekvárokat, gyümölcsleveket, szörpöket, szárított és konzerv gombákat, fűszereket és kézműves termékeket lehet vásárolni. A kínálatban szerepel a boksában égetett faszén, melyből meghatározó magyarországi termelőként a Vértesi Erdő Zrt. évente 500 tonnát állít elő.


Az erdőgazdaság a terület kezelőjeként kapcsolódott be a vértessomlói kilátó felújításába, mely a település melletti 315 méter magas Somlyó hegy tetején található - ismertette Kocsis Mihály vezérigazgató.

A kilátót az orosz megszállás alatt építették, eredetileg megfigyelőpontként használták. A felújított kilátó 15 méter magas, négy szintes építmény, körülötte tűzrakóhely és padok találhatók.

A Vértesi Erdő Zrt. a Vértes, a Gerecse, a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken belül közel 45 000 hektár állami tulajdonú erdőterület kezelője, 240 embert foglalkoztat. A társaság éves árbevétele 2015-ben eléri a 7 milliárd forintot.

Forrás: MTI/FM Sajtóiroda, és a kormany.hu oldalon további képekkel.
Cikk első megjelenése: 2015-10-13 19:12
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 373 regisztrált felhasználó
  • 2 045 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 931 túramozgalom teljesítő
  • 60 esemény
  • 2 160 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 790 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter