2017. március 23., csütörtök - Emőke
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Cikkek
Magyar Természetjáró Szövetség

Visszapillantó

Dunántúli megyei vezetők tanácskozása
Archív cikk; tartalmát tovább nem frissítjük, így az elavult információkat is tartalmazhat.
   A megyei természetbarát szövetség 2012. augusztus 24-26. között rendezte a Nyugat-magyarországi (40. dunántúli) megyei természetbarát vezetők hagyományos találkozóját a Tatai Edzőtáborban. A konferencia vezetője Horváth Zoltán, Komárom-Esztergom megyei Sportszövetségek Szövetsége természetbarát szövetsége elnöke volt.
 
   A kétnapos konferencia előtt Garancsi István miniszterelnöki megbízott, a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) elnöke érthetően jó kedvvel üdvözölte Michl József polgármestert az edzőtáborban. Elégedettsége érthető volt, hiszen a természetbarát mozgalom jeles képviselője, a Videoton labdarúgócsapatának a tulajdonosa, amely a fórum előtt két nappal szép sikert ért el a törökországi Trabzonspor elleni, idegenbeli Európa-liga mérkőzésen. Ahogy az elnök mondta, ez meghatározza hangulatát, kellenek a nagy magyar sikerek a futballban is a remek olimpiai szereplés után. 
 
   Michl József, Tata polgármestere köszöntötte a mintegy ötven résztvevőt a természeti értékekben gazdag városban, ahol mindig komolyan kezelték a természetbarátok mozgalmát. Kiemelte, hogy Horváth Zoltán mindig szívvel lélekkel szervezi az eseményeket, és ehhez a helyi önkormányzat minidig, minden segítséget megadott.
 – Hogy ez mennyire így van, ezt bizonyítja, hogy pályázati úton ökoturisztikai központot hozunk létre az Öreg-tó partján. Itt nem csak a bakancsos, de a kerékpáros és vízi turizmusnak is ideális központot biztosítunk. Meggyőződésem, hogy az egészséges életmód legegyszerűbb módja a napi gyaloglás, a kerékpározás, ezért is vagyunk büszkék arra, hogy hamarosan elkészül a Tatabányát Tatával összekötő Által-ér-völgyi kerékpárút, amely csatlakozik majd az európai vérkeringésbe is – hangsúlyozta Michl József.
  
   Garancsi István beszédében kiemelte, hogy a szövetség anyagi helyzete stabilizálódott, és az év végére elkészült a négy-öt évre szóló koncepció, amely megszabja a természetbarát mozgalom jövőjét.
 
   Kocsis Mihály, Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatójának előadásában hangsúlyozta, hogy kiváló kapcsolatot tartanak fenn a megyei természetbarát szövetséggel, majd a társaság feladatairól beszélt.
 
   Berczelly Attila, a Tatai Városkapu Zrt. vezérigazgatója, aki egyben Tata és Vidéke Turisztikai Egyesület elnöke, beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy mindannyian természetbarátok vagyunk, de tenni is kell érte, nem csak szeretni.
 
   Magyarics Gábor, a Tata és Vidéke Turisztikai Egyesület menedzsere részletesen szólt a szervezet feladatairól, különösen a vonzerők jelentőségéről és arról, hogy miért van lehetőség arra, hogy a természetjárókat is akár 3-4 napra ebbe a térségbe tudják csábítani.
 
   Dr. Simkó Gabriella, az MTSZ igazgatója előadása óriási sikert aratott, hiszen a megújuló természetjáró szövetség feladatait konkrétan fogalmazta meg, érintve többek között a turista utakat, az Országos Kék Túrát, az oktatást, a túravezető képzést, a turistaházakat és a természetjáró programok színes sokaságát.
 
   Ezután Agostyánba, az Ökofaluba látogattak el a konferencia résztvevői, ahol Labanc Györgyi alapítványi elnök nagyszerű előadásában bemutatta az Ökofalu történetét, céljait és működését, majd zárásként öko-uzsonnával lepte meg az érdeklődőket.
 
   A találkozó másnapján egész délelőtt igen tartalmas szakmai tanácskozás folyt. Dr. Simkó Gabriella, ifj. Farkas György oktatási vezető és Pálmai Vencel OKT bizottsági elnök a megyei résztvevők mindegyikével részletekbe menően beszélte meg a teendőket és feladatokat.
 
   A házigazda Horváth Zoltán, a három napos összejövetel minden résztvevőjének megköszönte aktivitást, és meghívott mindenkit Tatára a 2013-ban rendezendő XX. Gyalogos Országos Találkozóra, valamint a XXXII. Gerecse 10-20-30-50 túrákra.
 
Cikk első megjelenése: 2012-09-05 09:15
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 373 regisztrált felhasználó
  • 2 045 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 931 túramozgalom teljesítő
  • 60 esemény
  • 2 160 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 790 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter