2017. március 30., csütörtök - Zalán
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Elnökségi ülés dokumentumai - 2006.09.16.
Magyar Természetjáró Szövetség

Elnökségi ülés dokumentumai - 2006.09.16.

Az üléshez kapcsolódó egyéb iratok ennek a lapnak az alján találhatók a "Csatolt dokumentumok" között.




Jegyzőkönyv

Készült
a 2006. szeptember 16-án megtartott elnökségi ülésről
 
Jelen voltak:
Bársony András elnök, Baronek Jenő alelnök, Nagy Gábor főtitkár
Bükiné Törő Ágnes, dr. Dénes György, dr. Farkas György, Haraszti Béla, Hluchány József, dr. Juhász Ágnes, Kalmár László, Kovács Kálmán, dr. Nagy Sándor, Pálmai Vencel,
Quitt András, Tötösné Gados Zsuzsa elnökségi tagok.
Thuróczy Lajos tiszteletbeli elnök, Bittó Sándor a Számvizsgáló Bizottság elnöke (állandó meghívott).
Bognár Mária, Nagyné Kárpáti Tímea a központ munkatársai.
 
Előre jelezte távollétét:
Kovács Tamás alelnök, Benedek Jenő, ifj. Farkas György, Mag Éva, Kovács Lajos, Kovács Tamás Attila, Lehoczki Zoltán, Mayerné Kőszegfalvi Katalin elnökségi tag.
 
Lemondott
Simon Péter alelnök.
 
Az elnökségi ülést Bársony András elnök vezette le.
 
Napirendi pontok:
 
1.            Jegyzőkönyv elfogadása (ea.: Nagy Gábor)
2.            Főtitkári tájékoztató (ea.: Nagy Gábor)
3.            Tájékoztató az MTSZ 2006. I-VII. havi gazdálkodásáról, javaslat az SZMSZ 4 sz. mellékletének módosítására (ea.: Bognár Mária)
4.            MTSZ kiemelt 2007. évi rendezvényei (ea.: Nagy Gábor)
5.            Tájékoztató a megyei szövetségek, bizottságok tevékenységéről
─ Fejér Megyei Természetbarát Szövetség (ea.: Bükiné Törő Ágnes)
6.            Tájékoztató az MTSz Gyalogtúra Bizottságának tevékenységéről (ea.: Pálmai Vencel)
7.            Az MTSZ külső és belső kommunikációjának áttekintése, aktuális kérdések és lehetőségek (ea.: Nagy Gábor)
8.            Természetbarát Emlékérem adományozása (ea: Pálmai Vencel)
9.            AranyjelvényesTúravezetői pályázat (ea.: Pálmai Vencel)
10.        Egyebek
─ Tájékoztató az OKT útvonal festéséről (szóbeli, ea.: Pálmai Vencel)
─ Javaslat az elnökségi jegyzőkönyv internetes megjelenéséről (szóbeli, ea.: Bognár Mária)
 
Bársony András: Javasolja, hogy elsőként az 10. Egyebek – Javaslat az elnökségi jegyzőkönyv internetes megjelenéséről (ea.: Bognár Mária) című napirendi pontot tárgyalja az elnökség, mert ez már befolyásolja a mostani jegyzőkönyv elkészülésének módját.
 
ED-519 (2006.09.16.): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a kiírt napirendi pontokat.
 
Az elnökség egyetértett azzal, hogy az ülésről készülő jegyzőkönyvet Tötösné Gados Zsuzsa és Quitt András hitelesítse.
 
10. Napirendi pont (Egyebek)
 
─ Javaslat az elnökségi jegyzőkönyv internetes megjelenéséről:
 
Bognár Mária: Javasolja, hogy ne a teljes jegyzőkönyv jelenjen meg az MTSz honlapján, hanem csak a döntések és határozatok, amik így már a következő héten felkerülhetnének oda.
 
Bársony András: Javasolja, hogy azzal a megjegyzéssel kerüljön fel a honlapunkra a jegyzőkönyv, hogy ez egy gyors jegyzőkönyv, melyben a határozatok hitelesek.
 
Baronek Jenő: Évek óta javasolja, hogy az előterjesztések után, mögött, benne legyen megfogalmazva egy határozati javaslat és erre mondjon az elnökség igent vagy nemet.
Továbbá javasolja még, hogy az elnökségi anyagok is kerüljenek fel a honlapra.
 
Nagy Gábor: Javasolja, hogy a napirendi pontok elfogadása után döntse el az elnökség, hogy az adott elnökségi anyag felkerülhet e a honlapra vagy sem.
 
Nagy Sándor: Javasolja, hogy a jegyzőkönyvet, miután elkészült küldjük ki az elnökségi tagoknak, akik 10 napon belül jelezzék észrevételeiket.
 
Baronek Jenő: Javasolja, hogy a napirendi pontokat, anyagokat tegyük fel a honlapra az ülés előtt, mert úgy gondolja, hogy a tagjaink nem is tudnak az elnökségi ülésekről – ami nyilvános – és lehet, hogy lenne olyan aki eljönne.
 
Bársony András: A közhasznúság szerint csak az elnökségi ülést kell meghirdetni a napirendjét nem.
Elnökségi ülésen, miután elfogadjuk a következő fél év elnökségi ülésének időpontjait és témaköreit onnantól ez mindenki számára nyilvános.
 
Nagy Sándor: A soron következő elnökségi ülés előtt 2 héttel kerüljön fel a honlapra az időpont, a napirendi pontok az előadókkal együtt azzal a megjegyzéssel, ha bárkinek bármelyik napirendi ponttal kapcsolatosan kérdése van akkor keresse (e-mailen, telefonon) az előadót.
 
Bársony András: Egy gondja van ezzel. Egy dolog az információ és tájékoztatás és más dolog az elnökség testületi jogköre. Az elnökség testületi jogkörét az információ szabadság önmagában nem gátolhatja meg, sem az Alapszabály sem a törvények szerint. Azt nem szeretné, hogy ez a pozitív javaslat azt eredményezze, hogy úgy érezzük, hogy két fajta elnökség létezik ugyanazokkal az emberekkel, az egyik a virtuális elnökség a másik az ülésen részt vevő elnökség és esetleg azért nem szavazhatna az ülésen mert nem írt egy sort se az anyaggal kapcsolatosan. A nyilvánosság nem helyettesíti a döntéshozókat.
 
Bükiné Törő Ágnes: Úgy gondolja, hogy a betekintés lehetősége adott minden anyagba, de ez nem jelenti azt, hogy ezeknek az anyagoknak a honlapon fent kellene lenniük.
 
Bársony András: Úgy gondolja, hogy az elnökségi ülés időpontjának és napirendi pontjainak meghirdetésével eleget teszünk a nyilvánossági igénynek.
 
Nagy Gábor:Annyit tudunk még tenni, hogyha megvan a következő elnökségi ülés tervezett napirendi pontja, akkor a honlapon az eseménynaptárba és a hírek között ezt megjelentetjük.
 
Quitt András: A főtitkári tájékoztatót nem támogatná széleskörű terjesztésre.
 
Bognár Mária: Azért javasolta, hogy csak a döntések és határozatok kerüljenek fel a honlapra a jegyzőkönyvből, mert ha valaki elolvassa a jegyzőkönyvet, a viszonylag röviden leírt hozzászólásokból nem biztos, hogy azt értelmezi, amit kell.
 
Nagy Sándor: Ha valakit érdekel a teljes elnökségi ülés jegyzőkönyve, az bejöhet a szövetségbe munkaidőben és elolvashatja.
 
Pálmai Vencel: Nem kellene „virtuális” - ahogy Bársony András is fogalmazott – elnökség, és nem kellene 27.000 tag, hogy az elnökség helyett hozzon döntéseket. Vannak olyan részek, amiket nem kellene, hogy elolvassanak azok az emberek, akikről szól.
 
Bársony András: Javaslata: Az elnökségi ülést követően az elnökségi ülésen tárgyalt napirendi pontok címei a tárgyban hozott határozatok az elnökségi ülést követő 3. munkanapon kerüljenek fel az Internetre.
Az eddigi jegyzőkönyveket az Internetről pedig szépen lassan szedjük le, csak a napirendi pontok és a döntések, határozatok maradjanak fenn.
 
ED-520 (2006.09.16.): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta, hogy az elnökségi ülést követően az elnökségi ülésen tárgyalt napirendi pontok címeit a tárgyban hozott határozatok az elnökségi ülést követő 3. munkanapon kerüljenek fel az Internetre.
 
Baronek Jenő: Elfogadom, előrelépésnek tartom ezt, de nagyon félünk a nyilvánosságtól. Az elnökség tartozik a tagságnak azzal, hogy lássa és hallja, hogy itt mi történik. Szomorú ami itt történik.
1. Napirendi pont
 
ED-521 (2006.09.16.): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a 2006. június 10-i elnökségi ülésről készített jegyzőkönyvet.
 
2. Napirendi pont
 
Nagy Gábor: Az írásos anyagot kiegészítette az azóta eltelt időszak történéseivel:
 
-        Részt vettünk a Téry Emlékülésen Dobogókőn.
-        Részt vettünk az Új Magyarország Fejlesztési Terv kapcsán a Turizmus Partnerségi Találkozón.
-        Kilátó avatáson vettünk részt a Budai-hegység legmagasabb csúcsán az 559 méteres Nagy-Kopaszon. A Pilisi Parkerdő Zrt. a 2004-ben kezdődött munkálatokat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 40 millió forintos támogatásából finanszírozta.
-        A korábban felállított Dr. Téry Ödön bronzszobor díszmásolatát átadták a Téry örökösöknek. (Csongrád megye: Benedek Jenő)
-        Elbert Gábor az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport szakállamtitkára vállalta a Dobogókőn megrendezésre kerülő Természetjárók Napjának ünnepi köszöntő beszédét.
 
Bükiné Törő Ágnes: APEH – MÁV-val kapcsolatosan: Szeptember végére várható a Wesselényi eredményének közzététele. Az egyesületek többsége utazási költséghez is használja a pályázaton nyert pénzt. Feltette a Wesselényinek a kérdést, hogy hogyan fognak tudni az egyesületek ezekkel a feltételekkel MÁV utazási költséget elszámolni? Ha igénybe veszi a kedvezményt, akkor nem tud elszámolni, csak ha teljes áron vásárolja meg a jegyet.
 
 
Bognár Mária: Az utazási jegy dolgot kétféleképpen kell kezelni.
1.      A jogszabályi változás azt mondja, hogy csak természetes személy vehet igénybe kedvezményt és az ő nevére állítja ki a MÁV a számlát.
2.      A másik dolog a pályázat. A pályázatot kiíró rendelkezhet, ő mondhat bármit és sokkal szigorúbb feltételeket adhat, mint a jogszabályi háttér.
Úgy tudja, hogy a Wesselényi számlát (jegyet mögé kell csatolni) fog kérni a pályázathoz.
 
Bársony András: Ha a tulajdonos, az állam megadja a kedvezményt xy-nak, akkor egyértelmű, hogy a másik felét nem akarja finanszírozni, tehát pályázat útján már nem fogja kifizetni. Nem erre írták ki a pályázatot. Nem a szövetség kapja a kedvezményt, hanem a tag. Nem jár kétszer ugyanarra a tevékenységre kedvezmény, ne akarjuk kiprovokálni, mert akkor azt fogják mondani, hogy tessék választani vagy az egyik vagy a másik.
 
Pálmai Vencel: A főtitkári tájékoztatót kiegészítette azzal, hogy részt vett Zircen Mag Évával (Veszprém) és Hluchány Józseffel (Győr) együtt a 11. sz. vasútvonal megszűntetése elleni tiltakozó gyűlésen, ahol felkérték a védnökségi tagok sorába, amit elvállalt.
 
Nagy Sándor: A főtitkári tájékoztatót hosszúnak tartja, a megtörtént eseményekről 2-3 mondatban elég lenne tájékoztatni az elnökséget. Miért nincs ott annak a neve a főtitkáron kívül, aki részt vett pld. az adott megbeszélésen, találkozón, ülésen? A főtitkár szabadság kimutatását szeretné látni, hogy hol tart! Kicsit pontatlannak tartja a főtitkárt, amit nem lehet megengedni.
Összefoglalva: Kicsit koncentráltabbnak és rövidebbnek szeretné a főtitkári tájékoztatót látni.
 
Bársony András: Ez nem a főtitkár beszámoltatása, soha nem is volt az. Ez a napirend nem arról szól, hogy munkajogi kérdéseket firtassunk.
 
dr. Farkas György: Úgy látszik a főtitkár ellen megy ez az egész dolog.
 
Quitt András: A főtitkári tájékoztató terjedelmében nem talál kifogást, legfeljebb megvan a válogatási lehetősége.
 
Baronek Jenő: Szeretné kifejezni elégedetlenségét a főtitkár hozzáállásával és munkájával kapcsolatban Baranya megye, Somogy megye és Tolna megye elnöke nevében.
 
Bársony András: Nem főtitkárt beszámoltató napirendről van szó, hanem ez az apparátus munkájáról szóló beszámoló két testületi ülés között.
 
Kovács Kálmán: „Főtitkári tájékoztató” a napirend címe és nem beszámoló.
 
Nagy Gábor: Van olyan, hogy 8.00 órakor lépett be az MTSz központba de gyakorlat az is, hogy 18.00 órakor még itt van. 160 óránál havonta lényegesen többet foglalkozik a Szövetség ügyeivel.
Úgy érzi, hogy eddig kisebb–nagyobb döccenőkkel megfelelt a főtitkári kihívásnak. „Fel lehet nekem mondani, be tudom fejezni a közreműködésemet.” „Nagyon megtisztelne bárki, ha véleménye van rólam és ezt akár írásban vagy személyesen megosztaná velem.”
 
Bársony András: Nyáron a 3 hónap alatt nem tud olyan témáról, amelyik halaszthatatlan késedelmet szenvedett, mert valamiért nem lett megoldva. A 2 hét alatt több kör-emailt is kapott a főtitkártól.
Pontatlan a „főtitkári beszámoló” megnevezés, ez nem beszámoló, hanem mindig is „főtitkári tájékoztató” volt.
 
Baronek Jenő: Fájdalmas neki, hogy idáig jutottunk. Kör e-mailek kapcsán. Szeretné, ha egy véleményt kellene véleményezni és ne az legyen, hogy mi küldjük a véleményt és a főtitkár azokat összefoglalja.
 
dr. Nagy Sándor: Az mindenképpen elgondolkodtató, hogy ő ebben az elnökségben 10 éve van és ilyen még nem volt, hogy késélen billegjünk, hogy határozatképes lesz e az elnökség. Szerinte az elnökségi tagok nagy része azért nem jön el, mert úgy gondolja, hogy az itt végzett munkájának nincs hatékonysága.
Megvárja az év végi pénzügyi zárás eredményét, ami majd megmutatja a Szövetség helyzetét.
Az elnökségi ülés anyagát az alapszabály szerint 2 héttel korábban ki kell küldeni, szeretné jelezni, hogy szeptember 1-én (pénteken) még nem volt a fakkjában. Nem arról van szó, hogy ezen a két napon múlik, úgy gondolja, hogy az alapszabályt be kell tartani!
 
Az elnökség a szóbeli kiegészítésekkel együtt tudomásul vette a főtitkári tájékoztatót.
 
 
 
3. Napirendi pont
 
Bognár Mária: Az írásos anyag mellett szóban is kiegészítette az MTSZ 2006. I-VII. havi gazdálkodásról szóló tájékoztatót.
Pozitívumként tudja elmondani az elnökségnek, hogy a júniusi beszámoló óta jelenleg a Szövetségnek nincs lejárt esedékességű köztartozása és lejárt határidejű kifizetetlen számlája. Most nem küzdünk likviditási gondokkal.
Kéri az elnökséget, hogy fontolja meg azt a javaslatot, miszerint az SZMSZ 4. sz. mellékletében módosításra kerüljön, hogy 2007. évtől az érvényesítő szervezetek az MTSZ tagdíjjal ne félévente, hanem negyedévente számoljanak el.
 
dr. Nagy Sándor: Az lenne a kérdése, hogy mikor derül ki, hogy 2007. évben a Híradót fenn tartjuk-e vagy sem és ez mibe kerül?
 
Bognár Mária: Pályázat útján a jövő évi híradóra 1.6 millió forintot kaptunk.
 
Bársony András: A következő elnökségi ülésre kérünk egy elhatárolt híradó összesítőt (plussz, mínusz).
Úgy gondolja, hogy gazdaságilag konszolidálódott a helyzet, tehát egyenlőre más szükséges lépésre nincs szükség.
 
Haraszti Béla: A Kelet-Magyarországi értekezleten megbízták, hogy kérdezze meg a következőt: „Egy tagra vetítve, mennyi a Szövetség működési költsége? Azt szeretnénk tudni mennyivel kellene támogatni a Szövetséget tagonként.”
 
Bognár Mária: Könnyen ki lehet számolni, hogy egy tagra vetítve, ha az összes kiadást elosztjuk a tagok létszámával. A gond akkor van, ha ezt elkezdjük értelmezni, mert ebben benne van bizony az, amit visszaadunk a tagegyesületeknek, ami úgy szerepel a kiadásaink között, hogy területi támogatás. Tehát az, hogy az egy tagra vetített működési költség mit jelent, kőkeményen definiálni kéne, hogy mit tartunk működési költségnek.
 
Baronek Jenő: Miért vetődhetett fel a kérdés a Kelet-Magyarországi értekezleten?
Javasolja, hogy fogadjuk el Bognár Mária határozati javaslatát.
 
Thuróczy Lajos: Konstruktív, építő és segítő szándékkal tették fel a kérdést a Kelet-Magyarországi értekezleten.
 
Tötösné Gados Zsuzsa: Meg kellene köszönni Bognár Máriának gazdasági téren, hogy nincs kifizetetlen számlánk.
Ahhoz, hogy mi a közös érdekeinket együtt tudjuk képviselni, - márpedig ahhoz fent kell tartani a Szövetséget - ahhoz ezt a pénzt elő kell teremteni. Egyre kevésbé lehet mindenféle külső támogatásra számítani. Ez kell hogy legyen a tagjainkkal folytatott párbeszéd alapja. Külön-külön az ember nem tudja az érdekeit megvédeni, ezért kell a közös szervezet.
 
ED-522 (2006.09.16.): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta, hogy 2007. évtől az érvényesítő szervezetek az MTSZ tagdíjjal negyedévente kötelesek elszámolni.
 
4. Napirendi pont
 
Haraszti Béla: Jövőre az Aktív Turizmus Éve lesz. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye rendezvényeit jövőre az Aktív Turizmus Éve jegyében szeretnénk megrendezni. Javasolja az elnökségnek, hogy ezeket a rendezvényeket egy csomagként kezeljék és jelenítsék meg szóróanyagban, szórólapon, sajtóban stb. a Magyar Turizmus Rt vagy jogutódjai felé. Erre lehet pályázni, már csak a propagandájára is és akkor már nyertünk vele.
 
Bársony András: Megbízza a főtitkárt, hogy nézze meg, hogy az Aktív Turizmus Éve pályázhatósága hogy áll, kísérje figyelemmel, hogy 1-1,5 hónap múlva ki lesz a vélhető partnerünk ebben. Kínálja meg a területeinket azzal, hogy milyen lehetőségük van és utána azokat, akik ebben hajlandók részt venni következő lépésben fogja össze. Akár következő elnökségi ülésen Egyebek között külön napirendi pontban térjünk vissza erre.
 
Thuróczy Lajos: A Magyar Turizmus Rt kiad egy kiadványt, melynek címe „52 hét – 52 túra” és a Szövetség segítségét kérték az összeállításához.
 
ED-523 (2006.09.16.): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a 2007. évi védett napokat a módosításokkal együtt.
 
 
 
Elfogadott 2007. évi védett napok:
február 3.                              Vízitúrázók Országos Értekezlete, Budapest – Római-part
február 24-25.                      Természetbarát Vezetők Országos Tanácskozása, Budapest – Csillebérc
május 12.                              MTSZ Közgyűlés, Budapest
május 15-18.                         Nemzetközi Barlangi Mentő Konferencia, Aggtelek
május 25-28.                         Gyalogtúrázók XIV. Országos Találkozója, Budapest – Csillebérc
május 27.                              Téry Emléktúra – Szobor koszorúzás, Óbéba
június 25-29.                        Természetjáró Gyermekek Országos Találkozója, Eger
június vége                           XXXVII. Országos és Nemzetközi Túrakerékpáros Találkozó, Keszthely
július 2-6.                             Természetjáró Diákok Országos Találkozója, Eger
július 6-8.                             XV. „Határmenti Turista Találkozó” Makón
július 7.                                 VI. Téry Ödön Emléktúra Óbébára
Július 19-29.(aug.11.)           XL. Nemzetközi Tiszatúra
augusztus 26-27.                  Dunántúli Vezetők Értekezlete (Veszprém megye)
szeptember 8-9.                    Európa Túranap
szeptember 22.                     Természetjárók Napja, Dobogókő
szeptember 30.                     Kegyeleti – Zsigmondi Emléktúra, Vaskapu
október 6.                             VIII. Észak-Dunántúli Területi Természetbarát Találkozó (Győr-Moson-Sopron megye)
november 24.                       60 – 50 –20 éves a Magyar Természetbarát Szövetség
november 30-december 2.    Országos Őszi Hegymászó Találkozó
 
5. Napirendi pont
 
Fejér Megyei Természetbarát Szövetség tájékoztatója:
 
Kalmár László: A legjobban dolgozó megyének tartja Fejér megyét, mintaszerű az ottani tevékenység. Javasolja, hogy mondjunk köszönetet Fejér megyének.
 
Bükiné Törő Ágnes: Szóban is tájékoztatta az elnökséget a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség tevékenységéről.
Bejelentette, hogy 2006. szeptember 14-én a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség elnöki posztjáról lemondott. Az elnöki feladatokat Kertész István főtitkár fogja ellátni, aki összehívja várhatóan októberre a rendkívüli közgyűlést. MTSz elnökségi tagságát még át szeretné gondolni. Kér mindenkit, hogy Fejér megyének küldendő anyagokat a postacímükre küldjük.
 
Bársony András: Példaértékű és jó adottságú megyének tartja Fejér megyét.
Elismerte és megköszönte Bükiné Törő Ágnesnek a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség elnöki posztján végzett kiemelkedő és tartalmas munkáját.
 
Az elnökség megköszönte és tudomásul vette a Fejér Megyei Természetbarát Szövetség tájékoztatóját.
 
6. Napirendi pont
 
Bükiné Törő Ágnes: Örül, hogy az Oktatási Albizottságot külön kiemelte, már szóban beszéltek róla, hogy érdemes lenne albizottságból önálló bizottsággá alakítani az oktatást és nemcsak a gyalogos túravezetésre általánosítani, hanem akkor azon belül lennének a szakágak megfelelő oktatásai.
 
Baronek Jenő: Kérdezi, hogy a bizottság mikor tárgyalta meg a Gyalogtúra Bizottság tevékenységéről szóló tájékoztatót, vagy Pálmai Vencel véleménye van leírva?
 
Pálmai Vencel: Az van leírva, amit csinálunk, úgy gondolja, hogy a Gyalogtúra Bizottságnak ezt nem kellett volna külön tárgyalni.
Hosszú évekig úgy működött ez a Szövetség, hogy volt külön MTSZ Oktatási Bizottság, az egy dolog, hogy mindig összemosták a gyalogtúrázókkal, mert ők vannak a legtöbben. Amikor Ő ide jött dolgozni, akkor készült az a ma is érvényben lévő Szabályzat, amit neki be kell tartani és ha ő nem tartja be, akkor másoktól sem várhatja el. Sokszor a szabályok be nem tartásával hergeljük egymást.
 
Dr. Juhász Ágnes: Egyetért, hogy tegyünk rendet az oktatásban, mert a vízitúravezetői képzésnek nincs OKJ-s száma, a Vendéglátóipari Főiskola szeretne velük együttműködni. Jó lenne, ha lenne egy olyan lehetőség, olyan jellegű képzést csinálni, ami az Egészséges turizmushoz kapcsolódik. Kellene egy ember, aki az oktatással külön foglalkozik és megírja ehhez az anyagot, hogy lehessen akkreditáltatni. Egy konkrét tanmenetet kell kidolgozni. Úgy gondolja, ha mi most ebbe nem tudunk beszállni, akkor beszáll más és elveszi azokat az előnyeinket, amik voltak.
 
Baronek Jenő: Problémának látja, hogy a főtitkár ezt az anyagot előterjesztésre engedte.
 
Bársony András: A szövetségben a szakágak, részben bizottságként, részben önálló jogi személyként működnek. Annak idején amikor úgy döntöttünk, hogy a szakágak tevékenységéről az elnökség szeretne tájékozódni, akkor nem beszámoltatást fogadtunk el, hanem azt kértük, hogy időről-időre tájékoztassanak bennünket és nem írtuk elő, hogy ennek milyen formai és egyéb követelményei vannak. Ezt elfogadtuk és eddig így csináltuk.
Javaslom, hogy a januári elnökségi ülésre készüljön egy javaslat, amelyben áttekintjük a szakági képzések helyzetét, nekik milyen képzésük van, igényel e ez központi segítséget és fogalmazzuk meg, hogy mit jelent az hogy képzési rendszer a Magyar Természetbarát Szövetségben és annak szakágazataiban.
 
Tötösné Gados Zsuzsa: Az egységes rendszer úgy jöjjön létre, hogy ültessük le a szakági képzés vezetőit és beszéljék meg egymással közösen.
 
Az elnökség tudomásul vette Pálmai Vencel tájékoztatóját az MTSz Gyalogtúra Bizottságának tevékenységéről.
 
7. Napirendi pont
 
Bársony András: Számára szakmailag elfogadhatatlan, hogy ne legyen minden egyes tagszervezetünk honlapján ott kötelezően az MTSz linkje.
A határozati javaslattal kapcsolatosan azt mondja, hogy ne kötelezzük kérjük a szervezeti egységeinket. A javaslatot kezelhetőnek és támogatandónak tartja.
 
ED-524 (2006.09.16.): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta, hogy az MTSz elnöksége, a szervezet hatékony működése érdekében, kéri szervezeti egységeit, így az egyesületeket, városi, kerületi, a megyei, a regionális és a szakági szinteket, hogy egyesület esetében minimálisan negyedévente, magasabb szervezeti szintnél havonta egy alkalommal kezdeményezéssel járuljanak hozzá az MTSZ belső és ezen keresztül külső információ áramlásához. Ez történhet akár egy kiírással, vagy egy beszámolóval, de akár konkrét kérdéssel, kéréssel is – ezzel segítve a szervezetről kialakult és kialakítandó külső és belső képet, növelve az összetartozás a közös felelősség érzését. Az MTSZ központja, így a főtitkár az elnökségi üléseken számoljon be a folyamat eredményéről, hatékonyságáról!
 
8. Napirendi pont
 
ED-525 (2006.09.16.): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta az előterjesztést, miszerint a Magyar Természetbarát Szövetség Természetbarát Emlékérmet adományoz a
10 éves Martfű Városi Természetbarát Bizottság és a Dráva Természetbarát Sportegyesület részére.
9. Napirendi pont
 
ED-526 (2006.09.16.): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta, hogy Benkó Zsolt (egri Kárpát Egyesület tagja) sporttársat felvegyük az „Aranyjelvényes Túravezetők” névjegyzékébe.
 
10. Napirendi pont (Egyebek)
 
- Tájékoztató az OKT útvonal festéséről:
Pálmai Vencel: Szóban tájékoztatta az elnökséget az OKT útvonal festéséről. B.A.Z megye példaértékű munkát végzett. Úgy érzi viszont, hogy egy pár megyében probléma lesz.
 
Bognár Mária: Kér mindenkit, hogy tartsa be az OKT útvonalfestés elszámolásáról szóló tájékoztatót.
 
Az elnökség tudomásul vette Pálmai Vencel tájékoztatóját az OKT útvonalfestésről.
 
Egyebek továbbá:
Bársony András: A Gyalogtúra Bizottság és Berki Zoltán által elkészített állásfoglalással kapcsolatosan az alábbi javaslatot tette. Az állásfoglalás tartalmát jónak tartja, de mivel az elnökség tagjai viszonylag későn kapták meg, azt javasolja, hogy akinek észrevétele van 1 héten belül közölje.
kmf.
 
Készítette a magnófelvétel alapján:
 
                                                                 
 
Nagyné Kárpáti Tímea
 
Hitelesítette:
 
 
      Tötösné Gados Zsuzsa                                                               Quitt András
3345 alkalommal
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 385 regisztrált felhasználó
  • 2 053 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 933 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 166 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 796 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter