2017. március 28., kedd - Gedeon, Johanna
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Elnökségi ülés dokumentumai - 2008.08.30.
Magyar Természetjáró Szövetség

Elnökségi ülés dokumentumai - 2008.08.30.

Az üléshez kapcsolódó egyéb iratok ennek a lapnak az alján találhatók a "Csatolt dokumentumok" között.

 



 
JEGYZŐKÖNYV
 
Készült a 2008. augusztus 30-án megtartott elnökségi ülésről

 
Jelen voltak:
 
Szabó Imre elnök, Duró Imre megbízott főtitkár
 Baronek Jenő, Kovács Tamás, Vajk Ödön alelnökök,
 Pocsai Sándor, Trischler Ferenc, Györfi Gyula, Karácson Sándor, Dr. Dénes György, Pálmai Vencel, Maros István, Cselovszki Ildikó, Quitt András, Notter Béla, Kiss László elnökségi tagok,
Thuróczy Lajos tiszteletbeli elnök, Bittó Sándor SZB elnök, Bognár Mária a központ munkatársa
 
Előre jelezte távollétét:
Lehoczki Zoltán, Kiss Gábor, Dinnyés István, Zárdai István, Dr. Nagy Sándor, Kondor Attila, Südy Péter
 
Nem jelent meg:
Haraszti Béla
 
Napirendi pontok:
 
1.      Előző elnökségi ülés jegyzőkönyvének elfogadása (ea.:Szabó Imre )
2.      Főtitkári tájékoztató (ea.: Duró Imre)
3.      Rendkívüli Közgyűlés előkészítése (szóbeli, e.a.: Bognár Mária)
4.      Alapszabály módosítás, beérkezett javaslatok megvitatása (e.a.: Duró Imre)
5.      Tájékoztató az MTSZ 2008. év I. félévi gazdálkodásáról (ea.: Bognár Mária)
6.      MTSZ kiemelt 2009. évi rendezvényei (Védett napok) (e.a.: Duró Imre)
7.      Természetbarát Emlékérem adományozása (e.a.: Pálmai Vencel)
8.      Egyebek
 
 
 
Szabó Imre: Köszönti a megjelenteket, és egyben megállapítja, hogy a létszám alapján határozatképes az elnökség.
Megkérdezi, hogy a napirendi pontokban esetlegesen van e kérdés illetve felvetés.
 
Győrfi Gyula: Kéri, hogy Bodor Árpád örökös tagságának felterjesztése szerepeljen a napirendi pontokban
 
Szabó Imre: Az „egyebek” napirendi pontban természetesen kíván ezzel felterjesztéssel foglalkozni.
 
Vajk Ödön: Az „egyebekben” szeretne beszámolni a jövő évi gyalogtúra találkozó előkészületeiről.
 
ED-591 (2008.08.30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta az írásban kiküldött napirendi pontokat, illetve Győrfi Gyula és Vajk Ödön kiegészítő pontjait (az „egyebeken” belül)
 
ED-592 (2008.08.30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta jegyzőkönyv-hitelesítőnek Kovács Tamást és Quitt Andrást.
 
 
 
1. Napirendi pont
Előző elnökségi ülés jegyzőkönyvének elfogadása (ea.: Szabó Imre)
 
Szabó Imre: Kérdezi, van e valakinek az előző kiküldött elnökségi anyaggal kapcsolatban kérdése észrevétele.
Nincs.
 
ED-592 (2008. 08. 30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta az előző elnökségi anyag jegyzőkönyvét.
 
 
2. Napirendi pont
Főtitkári tájékoztató
 
Szabó Imre: Ismerteti a következő napirendi pontot, megkérdezi Duró Imrét, kíván e szóbeli kiegészítést tenni az írásbeli tájékoztató mellé.
 
Duró Imre: Nem kíván, de ha kérdése van valakinek szívesen válaszol rá.
Nincs.
 
ED-593 (2008. 08. 30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a főtitkári tájékoztatót.
 
 
 
 
3. Napirendi pont
 
Rendkívüli Közgyűlés előkészítése (szóbeli, e.a.: Bognár Mária)
 
Bodnár Mária: Ismerteti az elnökséggel, hogy az augusztus 21–i körlevélben megkapták a területek, figyeljenek oda a közgyűlésre, továbbá ki lett írva az is, hogy a jelenlegi alapszabály szerint a rendkívüli közgyűlés tagjai az utolsó soros közgyűlés küldöttei és, hogy a küldötteknek a lakcímre fogja postázni az MTSZ az anyagot és kéri a megyevezetőket, hogy figyeljenek oda a határozatképességre.
A közgyűlés helyszíneként a Százház utcai sportcsarnok van megjelölve, ahol már többször is volt közgyűlés, vállalják a rendezvényt.
Egyetlen kérdés merült fel, a megyevezetők találkozóján többen is kérdezték, hogy a tisztújítás a rendkívüli közgyűlésen mit takar, teljes tisztújítást tehát a 24 tagú elnökséget is vagy csak az ügyvezető elnökséget érinti, mivel ez a kérdés nem a jelenlegi hanem a soron következő napirendi pontot érinti, ezzel be is fejezi Bognár Mária a tájékoztatást.
 
Szabó Imre: Technikailag ami a lényeges előkészítés az megtörtént ami pedig a tartalmi részét érinti, azt a következő napirendi pontban kerül tárgyalásra.
Mivel, az eredeti alapszabály szerint megválasztott tisztségviselők és elnökségi tagok, a következő négy évre kerültek megválasztásra és miután új tisztségek lesznek létrehozva ezért csak az új tisztségekre lesz jelölés.
 
ED-594 (2008.08.30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta a tájékoztatót.
 
4. Napirendi pont  
Alapszabály módosítás, beérkezett javaslatok megvitatása (e.a.: Duró Imre)
 
Szabó Imre: Előzetesen felkérte Bognár Máriát , hogy készítsen egy helyi kiosztású anyagot, amely tartalmazza azokat az alapszabály tételeket, melyek a júliusi elnökségi ülésen tárgyalásra kerültek, valamint érinti azokat a tételeket, melyeket az elnökség addig megküldött illetve az ülésen elhangzott véleményeket. Valamint a beérkezett egyéb javaslatokat azzal a tárgyalási metódussal érintenék, hogy a meglévő alapszabály és a beérkezett anyagok összeegyeztetve pontról pontra kerülnének tárgyalásra, és mindegyikről egyenként történne döntéshozás.
Felkéri Bognár Máriát a meglévő anyagok segítségével, olvasassa fel melyik alapszabály pontja érintett.
 
1.Oldal / jelkép
Quitt András: A jelenleg több sávot tartalmazó körív lehetőségszerűen nemzeti színű legyen.
 
Trischler Ferenc: Szintén a háromsávos körben gondolná feltüntetni a nemzeti színt.
 
Szabó Imre: Összegezve egy nemzeti színű befoglaló kör megjelenésével a grafikai alapok megtartásával színekben azt a színt, árnyalatokat, amit a nemzetközi szövetség használ, folytatjuk a jelképnek a tárgyalását.
 
ED-595 (2008.08.30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta az összegzést.
 
 
 
 
 
 
I.                   Általános Rendelkezések
 
 
 
Trischler Ferenc: megjegyzést tesz arra vonatkozóan, hogy a szövetség magyar megnevezése mellett idegen nyelven is legyen feltüntetve, ezt a felvetést az elnökség egyhangúan elvetette.
 
 
II.                A szövetség céljai és feladata
 
 
6./c,g ,e
Quitt András: Írásos megjegyzése, hogy ebben a több pontban nem „ kiemelkedően” közhasznú szervezetként van megnevezve a szövetség.
 
Bognár Mária: Ez a közhasznú törvényről szól és bírósági végzés alapján kapta meg, a szövetség kérésére a kiemelkedően közhasznú besorolást, tehát ez végzéskérdésnek tekinthető és ez besoroláskérdés nem pedig alapszabály kérdése.
 
Szabó Imre: A feladatok felsorolásánál szereplő tételként a törvényre hivatkozva mondjuk, hogy mi mit látunk el, a törvény e tekintetbe nem megváltoztatható tehát nem írhatjuk át a kérdést amit érint az e pontba „részt vesz a, kiemelkedően közhasznú feladatait érintő….”
 
Cselovszki Ildikó: Megjegyzi, hogy az a, c, g, pontban nem lehet változtatni az e; pontot pedig nem tartja megfelelőnek úgy hogy részt vesz a „kiemelkedően” közhasznú feladatokban…mivel az MTSZ-nek a közhasznúság az érdeke. Javaslata : „Az MTSZ mint kiemelkedően közhasznú szervezet részt vesz a feladatait érintő…”
 
Szabó Imre: A kiemelkedően közhasznúságot nem mi állapítjuk meg magunkról, mi kimondjuk ebben az alapszabályban, hogy mi jogi személy vagyunk, önálló független civil szervezet ebben mi nem mondhatjuk ki, hogy mi vagyunk a kiemelkedően közhasznú szervezet, mert azt mi, minősítésként kapjuk.
 
ED-596 (2008. 08. 30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta 3 oldal 6.-os pontjának e, bekezdését mégpedig ebben a formában:
„Mint kiemelkedően közhasznú szervezet részt vesz, a közhasznú feladatait érintő…”
 
Vajk Ödön: Észrevételei alapján a 6.-os pontban különböző számban/személyben történik a megszólítás, erre vonatkozóan kér változtatást.
 
Szabó Imre: Konzultál nyelvésszel és jogásszal és a kevesebb problémát okozó megoldás választását kéri, illetve javasolja a minimális és tartalmi változást nem jelentő változtatást ebben az ügyben.
 
Quitt András: Sajtó hibákat nem keresett, de egyre szeretné felhívni a figyelmet, mégpedig az e; pont második mondatában szereplő jogalkotás szóból hiányzik az á betű.
 
Szabó Imre: Felírta az észlelt hibát, következés képen korrigálásra került.
 
Notter Béla: 6/l pontban problémaként tüntetné fel az erdőtörvény hiányát.
 
Szabó Imre: Felvilágosítja, hogy a természetvédelem magába foglalja az erdőtörvényt is.
 
Bognár Mária: Megerősíti Szabó Imre válaszát miszerint a közhasznú törvény melléklete tartalmazza a közhasznú feladatokat, és az erdőtörvény ebben nem szerepel.
 
 
 
III.A szövetség tagsága
 
Szabó Imre: Várja a beérkezett írásbeli javaslatokat
 
Bognár Mária: A tagsággal kizárásával kapcsolatban előzőleg egy jogásszal történő konzultáció alapján arra jutott, hogy jelenleg ebben a pontban nem kellene módosítani csak akkor, ha egy teljes generális alapszabály változtatás történik.
 
Szabó Imre: Javasolja, hogy jelenleg ezt a pontot ne érintse változás csak akkor, ha esetlegesen a tagsági konstrukció változna.
 
Notter Béla: Egy bírói Tanácsnak egy határozatára hivatkozik amiben pontosan ez a példa van, hogy a nem fizetés esetén a tagság nem szűnik meg, tehát senkit nem lehet kizárni amiért a tagdíját nem rendezi. Fel kell szólítani, és így egy fegyelmi eljárásra kerül az ügye és az ilyen nálunk függőben lévő személy/szervezet ellen kellene valamilyen módón fellépni a szövetségnek. Mert a jelenlegi adatok így nem felelnek meg a valóságnak.
 
Szabó Imre: Felesleges felvetésnek tartja ezt teljesen kialakult rendszere van: aki szövetséggel kapcsolatban kíván lenni, aki a szövetség tagságát akarja vállalni az a befizeti az éves érvényesítési díját és egyesületként tagja lesz ennek a szervezetnek.
 
Györfi Gyula: Véleménye szerint csak egy komolyabb megfontoltabb folyamatban de akkor mindenképpen rendezni kell a tagsági kérdést.
 
Kovács Tamás: Megjegyzi , hogy ez a pont arra vonatkozik (de facto)? megszűnik a tagsága még ha jogilag nem szűnik meg és az mindaddig igaz míg nem támadják meg a bíróságon és ez a szabály eddig élt ezért gondolja úgy, hogy ez a pont maradjon ahogy volt. Viszont a következő „ha a tagszervezetnél szervezett természetjárók létszáma 10 fő alá csökken létszámnál törlésre kerül” bekezdés szerinte nem a valóságot tükrözi mert tudomása szerint létezik 10 főnél kisebb tagszervezet.
 
Bognár Mária: A 10 fős létszámot az egyesülési jogról szóló törvény írja elő. Mivel a szövetségünk tagjai nem egyének hanem a tagszervezetek, ezért ettől eltérni nem tudunk.
 
Szabó Imre: Notter Béla írásbeli javaslatát ennek tükrében szavazásra bocsátja.
 
ED-597 (2008. 08. 30): Az elnökség 2 tartózkodással megszavazta a szöveg változatlan megtartását.
 
IV. A szövetség szervezete
 
 
Nincs hozzá szólás.
 
 
A közgyűlés
 
Bognár Mária: A 22.-es ponthoz többféle felvetés érkezett ennek a döntésnek segítségére lenne a helyi kiosztású anyagok között található 2008-as I. félévi elszámolás meghatározása a táblázat pontosan kimutatja, hogy ha minden 250 szervezet természetbarát után 1 mandátum járna abban az esetben 393 fős közgyűlést jelentene.
 
Vaj Ödön: Fordított modellezést javasol, úgy hogy meg kellene határozni, hogy hány fő küldött legyen és a küldöttek arányában létszámarányosan szétosztani.
 
Győrfi Gyula: Úgy gondolja szervesen tartozik ez a kérdés a tagsághozés ez az a pont amivel az MTSZ bármely közgyűlési döntését meg lehet támadni.
Éppen ezért amikor alapszabály módosításnál szervezetfejlesztéssel fogunk foglalkozni akkor ezt is rendezni kell.
 
Szabó Imre: Úgy látja, valóban egységben és majd egy szervezet fejlesztési folyamatnak a végeredményeként változtatnánk generálisan és akkor azt vennék elő megint csak párhuzamosan a tagsági viszonylat kérdéskörével.
 
Cselovszki Ildikó: Limitál javaslata, megyénként két fő és továbbiakban minden valahány szervezet természetbarát után egy mandátum illeti meg.
 
Szabó Imre: Úgy gondolja mivel így jelentősen megnőne a létszám nem helyén való a felvetés.
 
Kovács Tamás: Lehetőségként egy példát hoz fel, a parlamentnél ezt a fix létszámot egy magasabb színtű törvényi alkotását az alkotmány szabályozza, a kérdés, hogy a szövetség jogosult-e ilyen korlát beállításra. Jelenleg a javaslata, hogy a 250 fő-nél maradjunk.
 
Győrfi Gyula: Nem támogatja a változtatást, későbbi időpontot javasol ennek a megvitatására.
 
Karácson Sándor: Ellentmondást talál a 15/a pontja miszerint ” a szövetség közgyűlésen a jelen alapszabály 11. pontja alapján létrehozott szervezetek küldöttei útján képviseltetheti magát” és a 18. pont amelyben „a szövetség testületeit és tisztségviselőit a tagszervezetek küldöttei választják meg”.
 
Bognár Mária: A szövetség alapszabályára hivatkozva, közli a küldöttet a küldő szervezet saját szabályzata alapján hoz döntést amibe a szövetség nem érintett és megerősíti ezt a tényt 11. pontban leírtakkal.
 
 
Vajk Ödön: A tagok érdekeit nézve úgy érzi, hogy a szövetség egy monopol helyzetű alapszabályt készít ebben a kérdésben, amiben a szövetség egyre távolabb kerül a tagoktól, ezért alacsonyabb létszámot javasol.
 
Szabó Imre: Egy átlagot szeretne reprezentálni egy szabályzatban amelyik kellő ösztönzést jelent azoknak is aki ezt jelenleg még nem érik el.
 
Karácson Sándor: Gyakorlatból kiindulva úgy érzi nem fog változik a létszám ha több mandátum lesz mert egy fő több mandátummal fog jönni, így pedig nem fog nőni a létszám. Az eredetit javasolja.
 
Szabó Imre: Felteszi a szavazásra kerülő két javaslatot, az első minél többen juthassanak közvetlenül a közgyűlésre való részvétel lehetőségéhez, két tapasztalat van ezzel kapcsolatban mégpedig akarnak e ezzel élni és egyébként rábízzák a képviseletüket arra akiket ebben a dologban megbíznak, ennek elágazása kétirányú egyik 50-100-150-200
,ezt a lehetőséget az elnök úr nem támogatja és ezzel együtt felkéri az elnökséget ha van aki ezt oly módón tudja támogatni jelezze kézfeltartással.
50-100-150-200 számban határozzuk meg a 250 helyet a mandátumszámnak a szerződési létszámát.
2 fő jelentkezett.
Határozzuk meg a közgyűlésnek a létszámát és azt százalékos arányban osszuk vissza a mandátum szám megszerzésével a szervezetek létszámától függően.
 
ED-598 (2008. 08. 30): Az elnökségebben a pontban többségben megszavazta, az eredeti állapot megtartását.
 
Quitt András: Jegyzőkönyvbe való írásos dokumentációt javasol azokban a témakörökben, amik változtatást igényelnek.
 
Kovács Tamás: Javasolja a 7.oldal/30 pont/ 3. bekezdésénél az elnökség beiktatását.
 
Quitt András: Konkrét javaslata Kovács Tamás felvetésével megegyező. Így a bekezdés így szólna „- az elnök, az alelnökök, az elnökhelyettesek, az elnökség tagjainak, a számvizsgáló-, a fegyelmi és etikai bizottság elnökének és tagjainak megválasztása.”
 
 
ED-599 (2008. 08. 30): A javaslatot az elnökség elfogadta.
 
Az elnökség és az ügyvezető elnökség
 
Szabó Imre: Az előző javaslatból kialakult döntésnek megfelelően átvezetést javasol.
 
Szabó Imre: 8 oldal/33. pontban véglegesíti a mondatot miszerint, Az ügyvezető elnökség tagjai: a szövetség mindenkori elnöke, illetve a területi alapon választott három alelnöke, emellett az adott szakterület vonatkozásában az elnököt képviselő három szakterületi elnökhelyettes. Nincs részletes megnevezés mondat zárása (összesen 7 fő).
A bekezdés első részéhez tisztázva a hierarchiát, a három elnökhelyettest a három alelnök után kell beiktatni.
 
Szabó Imre: 35. pontban két javaslat van „az elnökség szükség szerint, de legalább 2-szer illetve 4-szer tart ülést.
 
ED-600 (2008. 08. 30): Az elnökség többségben az évente legalább 4-szeri elnökségi ülés gyakoriságát határozta meg.
 
Kovács Tamás: Alaki problémát vet fel a 35 pontban még pedig nem tartja átláthatónak mi vonatkozik az elnökségre és mi az ügyvezető elnökségre ezért javasol a szövegbe a, és b, pontot és így szétválasztva egyértelműségre való törekvést.
 
Szabó Imre: Elfogadta a javaslatot.
 
Kovács Tamás: Az ügyvezető elnökségről készítendő jegyzőkönyvet javasol.
 
Szabó Imre: Nem ért egyet, az ügyvezető elnökség egy munkaszervezet, feladatszétosztó operatív csoport, az ezzel járó adminisztratív eljárást feleslegesnek tartja. Nem alapszabályba rögzítendő kérdés.
 
Bognár Mária: Megerősíti Kovács Tamás javaslatát olyan döntési kompetenciák, kerültek az ügyvezető elnökséghez, amit a közhasznú törvény kimond, hogy sorszámozott nyilvántartott határozatok tárát vezetni kell, és ha ez nem történik meg a bíróság nem fogja ilyen módón elfogadni.
 
Szabó Imre: Mivel kötelező gyakorlat ezért a javaslatot elfogadja és kéri, hogy tartalmazza a jegyzőkönyvtartási kötelezettséget.
 
Bognár Mária: Ismerteti a beérkezet javaslatokat: 38/A pontjában lévő „elutasított határozatok szövegét” kéri módosításra a következő képben „az elutasított határozati javaslat”, a központot átvezetni „országos központként” , d pontban pontosítás: „elfogadja és folyamatosan karbantartja a szövetség szervezeti és működési szabályzatát és fegyelmi szabályzatát valamint az országos központ gazdálkodási, ügyviteli, -munkaügyi,- és fegyelmi szabályzatát.”
 
Ezeket a pontosító tételeket az elnökség elfogadta. Nem kér szavazást ez ügyben.
 
Kovács Tamás: A 38/h pontra vonatkozó kérdése, hogy a 4 év ebben az esetben a gazdasági vezetőjét is érinti?
 
Szabó Imre: Ebben az esetben az elnök gyakorol munkáltatói jogot. Megkérdezi van- e ellenvetés.
Nincs.
 
Bognár Mária: Ebben a pontban található stilisztikai hibát tár fel és pontosítja a kijelentést miszerint, „munkáltatói jogot gyakorol az Országos Központ (4 évre kinevezett )igazgatója és gazdasági vezetőjével kapcsolatban;
 
Szabó Imre: Javasolja a mondat elejét kiegészíteni ily módón „az elnökön keresztül munkáltatói jogot …”
 
 
 
Tisztségviselők
 
Szabó Imre: 10.old / 41 Csak úgy, mint az előző pontban átvezetést javasol.
”Az ügyvezető elnökség szövetség elnökhelyettesei:
a; saját szakterületükön az elnök felkérése alapján képviselik az elnököt valamint 42/g bekezdésnél javasolja feltűntetni „az elnök megbízásából képviseli…”
 
 
V. A szövetség egyéb szervezetei
 
Nincs hozzá szólás.
 
A számvizsgáló bizottság
 
Nincs hozzá szólás.
 
A fegyelmi és etikai bizottság
 
Nincs hozzá szólás.
 
A szövetség Országos Központja
 
 
Nincs hozzá szólás.
 
 
A szakági bizottságok
 
 
Bognár Mária: visszamenőleg kötelező átvezetést.
vet fel amely a 9. old / 37 pont utolsó mondatát érinti.
Valamint egy beérkezett javaslat szerint következetesnek kellene lenni a szövetség szó leírásában arra vonatkozóan, hogy kis vagy nagybetű formában legyen nyilvántartva.
 
Szabó Imre: Kiadja Duró Imrének a nyelvtani helyesség pontosítása ügyében járjon el.
Továbbá összegzi az elhangzott felvetetések illetve beérkezett javaslatokkal kapcsolatban van e valakinek olyan típusú felvetése amit úgy érez, hogy az nem került tárgyalásra ugyanis a részletszabályozás utáni szavazás végén egy szavazással kell az egész alapszabályzatra egy elnökségi döntést hozni hogy az elnökség az így módosított, az átdolgozás után kialakult alapszabályt a közgyűlés elé tudja terjeszti.
 
ED-601 (2008. 08. 30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogadta az előterjesztést.
 
Szabó Imre: Távozik, visszatéréséig felkéri Kovács Tamást, vezesse tovább az elnökségi ülést.
 
 
 
 
 
 
 
5. Napirendi pont
Tájékoztató az MTSZ 2008. év I. félévi gazdálkodásáról (ea.: Bognár Mária)
 
 
Kovács Tamás: Felkéri Bognár Máriát, ha van szóbeli tájékoztatója a kiküldött anyag mellé akkor arról tájékoztassa az elnökséget.
 
Bognár Mária: Egy külső ellenőrzésről tesz bejelentést ami egy 2006-os NCA-s pályázat ellenőrzése volt az ESZA KHT személyében. Mindent rendben találtak. Egyébről nem tenne kiegészítést de ha kérdés van szívesen válaszol.
 
Notter Béla: Úgy gondolja, nem fedi a valóságot mert ez a beszámoló túl reális az eddigi évekhez képest.
 
Bognár Mária: Felvilágosítja arról, hogy teljesen pontos viszonyítást nem tud tükrözni a tájékoztató mivel ez egy féléves elszámolás és nem tudni még milyen plusz költségek lesznek illetve milyen összegű bevételek érkeznek a szövetséghez.
 
Kovács Tamás: Annyi megjegyzést tenne, hogy most az első félévbe egy korrekt pénzügyi fegyelemmel, előrelátással működött a központ gazdálkodása, erről a papírról ez derül ki.Viszont nem látja garantáltnak, hogy a tervezett 48,5 millió forintos bevétel meg lesz-e és ha nem akkor a kiadásokat lehet-e csökkenteni.
 
Bognár Mária: Akkor tartaná ezt a költségvetést korrektnek ha év elején és a költségvetés tervezésekor egy 80 %-os biztonsággal lehetne tervezni a bevételeket mert akkor ahhoz lehetne a kiadásokat tervezni.
 
Bittó Sándor: A hozzá fűznivalója a beszámolóhoz a következő közgyűlésen lesz a számvizsgáló bizottságnak és egy írásos anyag előterjesztésére lesz szükség ezt most megelőlegezve, a jelen anyag a számviteli törvény 14 alapelvének megfelel.
Azt kéri az elnökségtől a tárgyaltak alapján azt tárgyalja, hogy a működési feltételeinknek az anyagi feltétele milyen mértékben van a jelen pillanatban. A szükségszerűség elve alapján megtörtén.
 
Duró Imre: Minden civil szervezetnek probléma az úgynevezett forrásvezéreltség, sajnos ez a szövetséget is jellemzi. A különböző befolyt pályázati pénzek általában csekély működési forrást tartalmaznak.
Azt az irányt kell, illetve azokat a tevékenységeket vinnünk amilyen pályázatokat írnak ki, erre jelenlegi példa a „természet oszlopcsarnokában” című program.
Megpróbálunk olyan forrásokhoz juttatni a tag szervezeteket, illetve a szövetséget, amiből minimális anyagi működést tudunk majd.
 
Kovács Tamás. Egy hiányzó adat szerepel a létszám adat tájékoztató szerint ez iránt érdeklődve, teszi fel kérdését miszerint Szabolcs-Szatmár megye adata nincs benne.
 
Bognár Mária: Beszámol arról, hogy érkezett erről anyag csak számszakilag hibás és nem egyeztethető volt, kér egy követhető példányt de mindeddig nem érkezett be.
 
Kovács Tamás: Megkérdezi elfogadja ezt a tájékoztatót az elnökség.
 
Az elnökség tudomásul vette Bognár Mária tájékoztatóját.
 
Vajk Ödön: Ezzel a táblázattal kapcsolatban magyarázatot kér az egyesületek, szakosztályok számára vonatkozóan.
 
Bognár Mária: A szövetségnek az egyesületek a tagjai, az elszámolásnak két táblázata van az 1. számú táblázat a létszámbontást, a 2. számú táblázat pedig egyesületi bontást tartalmazza. A zárójeles + fők a még 10 főt el nem érő egyesületek.
 
Kovács Tamás: Javaslata, amit már több elnökségi ülésen felhozott, hogy legyen egy diák tagszervezeti érvényesítő lap ami tanévciklusra alapul. Indokul azt szolgáltatja, hogy az egyesítő táblázatban is látható több mint a fele hiányzik a tavalyi diákok érvényesítéséből.
 
Baronek Jenő: Nem látja ennek jelentőségét éppen ezért magyarázatot kér.
 
Bognár Mária: Amellett, hogy Nem ét egyet Kovács Tamással felhívja a figyelmet arra, hogy ez a felvetés több alkalommal került tárgyalásra az elnökségi üléseket és minden alkalommal az elnökség leszavazta ennek tükrében javasolja a napirendi pontok tovább tárgyalását.
 
Cselovszki Ildikó: Egyetért.
 
Kovács Tamás: A következő alapszabály módosításnál kulcskérdésként fogja tekinteni ezt az ügyet. Ezzel javasolja az ügy lezárását.
 
Szabó Imre: Átveszi az elnökségi ülés vezetését
 
 
6. Napirendi pont
MTSZ kiemelt 2009. évi rendezvényei (Védett napok) (e. a.: Duró Imre)
 
 
 
7. Napirendi pont
Természetbarát Emlékérem adományozása (e.a.: Pálmai Vencel)
 
 
 
Szabó Imre: Jelenleg A 6-, és 7-es napirendi ponthoz nincsenek jelen az előadók, ezért a későbbiekben kerülnek tárgyalásra.
8-as, egyebek napirendi pont tárgyalását kéri.
 
 
 
 
 
 
8.Napirendi pont
Egyebek
 
Szabó Imre: Bodor Árpád örökös tag felterjesztése ügyében tisztázni kell milyen szabályzati körülmények vannak, amit ebben azt esetben figyelembe kell venni.
 
Győrfi Gyula: Bodor Árpád 80 éves lesz januárban ezért készülne ez az előterjesztés, mivel Árpi bácsi élete közismerten a természetjárás és természetbarát munkásságáról szól a mai napig aktívan részt vesz a természetjárás szervezésében.
 
Szabó Imre: Konkrét időpontot kér megjelölni az eseményre.
 
Bognár Mária: Kiegészítésként közli, hogy az eddigi örökös tag cím átadására mindig szeptemberben Dobogókőn került sor.
 
Szabó Imre: Az átadás helyszíneként akkor javasolja, igazodjunk az eddig megszokottakhoz, és ezért az előkészületeket tegyük meg.
 
ED-602 (2008. 08. 30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal elfogada a felterjesztését.
 
 
 
6. Napirendi pont
MTSZ kiemelt 2009. évi rendezvényei (Védett napok) (e.a.: Duró Imre)
 
 
Szabó Imre: Visszatérve az egyebek napirendi pontból a 6.-os napirendi ponthoz és felkéri Duró Imrét, mint felterjesztő kezdje meg az előadást.
 
Duró Imre: A kiküldött írásos anyaghoz az Mtsz rendezvények című bekezdéshez lenne hozzáfűzni valója, az elsődleges célnak a minden hónapban való „megmozdulást” tűzte ki és szeretné ha ezekre az eseményekre egy országos színtű csatlakozási lehetőséget adna a szövetség. Az áprilisi Föld napja konferenciát emelné ki mint olyan tevékenység ami hiányzik a szervezetnek az életéből egy kicsit a tudomány és az ismeretterjesztés irányába való törekvés elmozdulása lenne a cél.
Július folyamán egy vándortábor tervezésére kerül sor, ahol az országban működő szervezetek fiatal vezetői is eljönnének, egyfajta aktivistaképzés és országos hálózat fejlesztési szervezés témában. Az október 4.-i Indiántábor, ami egy régi hagyományhoz híven egy újabb országos találkozó lenne, persze ezeken a találkozókon fokozottan figyelnék a környezetvédelemre. Ezek az elképzelések a hagyományos programok mellett, és ha a TÁMOP- pályázat elbírálásra került, valamint he ezt sikerült megnyerni, akkor ez egy 12-szer 3 napos tréninget foglal magában, amelyek a hétvégék többségét le fogja foglalni az ország más-más régiójában.
 
 
 
 
Baronek Jenő: Felhívja a figyelmet egy időpont változtatásra, ami szerepel az anyagban, mégpedig a Dunántúli Vezetők Értekezlete augusztus 21-23.-ára változott.
 
Notter Béla: Kifogásolja az októberben rendezett Közép magyarországi Természetbarát Vezetők Tanácskozásáról nem kapott sem anyagot se meghívót.
 
Kovács Tamás: Tényként közli, hogy mint mindig tavaly is ki lett küldve a meghívó de pest megyéből senki nem képviseltette magát.
 
ED-603 (2008. 08. 30): Az elnökség egyhangú igen szavazattal támogatja az elfogadását a
Védett napokra vonatkozóan.
 
 
7. Napirendi pont
Természetbarát Emlékérem adományozása (e.a.: Pálmai Vencel)
 
 
Pálmai Vencel: Nem kíván hozzá szólni a kiküldött anyaghoz, ha kérdés van, válaszol rá.
Nincs.
 
ED-604 (2008. 08. 30): Az elnökség egy tartózkodással (érintettségre hivatkozva Vajk Ödön) a többség igen szavazattal támogatja.
 
Szabó Imre: felkéri azokat, akiknek közhasznú bejelentése illetve észrevétele van, az tegye meg.
 
Cselovszki Ildikó: Mivel az előző elnökségi ülésen nem tudott megjelenni, ahol mindenki bemutatkozott ezért most élne a lehetőséggel, és pár mondatban bemutatkozna. Tanárként végzett jelenleg állami gondozásban lévő gyerekeknek vezet egy lakóotthont a városában. A természetjárással egy elég nagy létszámú civil szervezet ( természetjáró bakancsos klub) keretein belül szokott foglalkozni.
 
Dénes György: Megérkezett.
 
Pocsai Sándor: szintén az elmaradt bemutatkozást pótolva kér szót. A Csongrád megyei természetbarát szövetség szaktechnikai bizottsági elnök illetve, a régiónak az elnöke
Pesten végezte tanulmányait és visszakerülve az alföldre beleszeretett a természetjárásba. Jelenleg aktivistaként van egy egyesület, a Téry Ödön Turisztikai és Szabadidő Sportegyesület.  
 
Győrfi Gyula: Egy eseményre hívná fel a figyelmet, szeptember 18-21 között Szekszárdon melyen, vendégként az NFI ifjúsági tagozata 35 fiatal, és ezúton szeretné felkérni Szabó Imrét, ha lehetősége van rá jelenjen meg egy ünnepélyes faültetés céljából.
A programsorozatra jelentősebb összeget: „Megfogtalak Megvagy” című Dunántúli összefogás az ifjúsági természetjárásért.
Az esemény 7 konferenciából áll össze az (első konferencia októberben a záró pedig májusban tervezett)
 
Vajk Ödön: Szeretne egy rövid tájékoztatást adni a 16. Országos Gyalogtúra Találkozó
előkészületeiről: május 29 és junius 1 között kerülne sor rá, a rendezvényközpont Szolnokon a Tisza ligetben lenne, a szállás lehetőségek illetve étkeztetések tisztázva vannak. A programszervezés a szolnoki turinformmal együttműködve, a Szolnok megye érdekeit, illetve jellemzőit nézve bemutatásra kerüljenek, első sorban a vizes programokra fektetve a hangsúlyt. Több autóbuszos út tervezett élőbemutatóval egybekötve. 40 fős hajóút szervezése is folyamatban van, ezekhez természetesen a hagyományos programok is csatlakoznának. Városismereti verseny, gyermeknapi programok, vezetett túrák valamint egy éjszakai tájékozódási verseny is van betervezve. Az MTSZ központ felé szeretne kérést tenni ezeknek a rendezvényeknek a propagálását, illetve levelezését, a honlapon való megjelenítést, valamint pályázati információra lenne szüksége ezzel az üggyel kapcsolatban.
 
 
Szabó Imre: Megköszöni a beszámolót. Megkérdezi az elnökségtől van e esetleg valakinek kérdése, felvetése.
Nincs.
 
Szabó Imre bezárja az ülést.
 
 
 
 
 
 
 
 
kmf.
 
 
Magnófelvétel alapján készítette:
 
 
 
Körmendi Zsuzsanna
 
 
 
Hitelesítette:
 
 
 
Kovács Tamás                                                       Quitt András
 
1649 alkalommal
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 383 regisztrált felhasználó
  • 2 050 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 933 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 165 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 795 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter