2017. március 30., csütörtök - Zalán
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Túramozgalmak
Magyar Természetjáró Szövetség

Szent Erzsébet Zarándokút

Saját tagszervezet által szervezett mozgalom
Útvonalkövető mozgalom Útvonalkövető mozgalom
Zarándokút
Létező
PalmaiVencel



Leírás:

A középkorban elevenen élt a Szent Erzsébet zarándoklat hagyománya. Bár szentünk tisztelete az azóta eltelt évszázadokban is összekötötte a lelkeket, nem volt valóságos, kijelölt út, amit az újkori zarándokok bejárhattak volna.


1999-ben az Európa Tanács létrejöttének 50. évfordulója alkalmából Sárospatakon tartott jubileumi ülés záródokumentuma az Európai Kulturális Utak rendszerében Szent Erzsébet Út létrehozását javasolta. Ennek szellemében 2007-ben Németországban, Szent Erzsébet születésének 800. évfordulóján, Wartburg és Marburg között Szent Erzsébet zarándokút
létesült.

A jeles ünnep Magyarországon is lendületet adott mindazoknak, akik szívükön viselték, viselik Szent Erzsébet tiszteletének terjesztését. Így 2007-ben Sárospatakon Szent Erzsébet Út Alapítvány létesült azzal a céllal, hogy a szellemi és lelki összetartozás jegyében összekösse Szent Erzsébet európai emlék- és kultuszhelyeit.


A Szent Erzsébet Út Alapítvány a kassai Gótikus Út Gyöngyszemei Alapítvánnyal közösen a „Szent Erzsébet útján – a Rákócziak földjén” című Európai Uniós pályázat keretében vállalta, hogy Sárospatakot, Szent Erzsébet szülőhelyét egy gyalogosan végigjárható kulturális és zarándokúttal összeköti Közép-Európa legjelentősebb Szent Erzsébet kultuszhelyével, a kassai dómmal. Kassán a pályázat keretében II. Rákóczi Ferenc kriptáját és a felette lévő épületrészeket újították fel.

Az észak-magyarországi és a kassai régióban számos egyházművészeti, egyháztörténeti emlékkel és élő hagyománnyal találkozhatunk, amelyek lehetőséget adnak a két város között egy olyan útvonal bejárására és megismerésére, ami egyszerre nyújthat vallási, kulturális és turisztikai élményt a zarándokoknak, utazóknak.

A Szent Erzsébet Út Alapítvány vállalta a Sárospatak–Kassa közötti útvonal kijelölését, az önálló jelzés elkészítését.

Az útnak indulókat a Szent Erzsébet Út honlapja, a lelki út bejárásában zarándokfüzet, az út mentén található épített és természeti kincsek megismerésében pedig ez a négy nyelven megjelenő útikönyv segíti.


Az évek folyamán számos szakmai és baráti kapcsolat erősítette meg, hogy Szent Erzsébet szellemi és lelki öröksége híd szerepet tölt be emberek és nemzetek között. Szent Erzsébet tisztelői bíznak abban, hogy a jövőben több országon átívelő virtuális és valóságos úthálózat köti össze Szent Erzsébet emlék- és kultuszhelyeit, immár az Európai Kulturális Utak intézményének rendszerében.

Az útvonal jelzése:



A felső ábra a Szent Erzsébet Zarándokúté,
alatta a Rákóczi túra szabványos piros sáv jelzése

Az alapítvány a pályázat keretében vállalta a Sárospatak-Kassa közötti útvonal kijelölését, önálló jelzéssel és turisztikai táblákkal, 5 műhelymunka megszervezését, a zarándokútba bekapcsolódó szervezetek, intézmények, vállalkozások tájékoztatására és képzésre.

Négy nyelvű útikönyvet adunk ki, az út mentén található épített és természeti kincsek bemutatásra, a lelki út bejárásához, zarándokfüzetet szerkesztünk. A Szent Erzsébet Út honlapja információval látja el az útra induló zarándokokat. A Szent Erzsébet Út arculati elemei pedig mindezeket vizuálisan kapcsolja össze.

A zarándokút Sárospatakról indul a Zemplén-hegységen keresztül Kassára az alábbi településeket érintve: Sárospatak – Bodrogolaszi – Komlóska – Erdőhorváti – Regéc – Mogyoróska – Telkibánya – Hollóháza – Füzér – Alsómisla - Koksov Baksa – Kassa.

A zarándokút a vallásos- és lelki élmény mellett lehetőséget ad a résztvevők számára, hogy megismerjék a régió történetét, meglátogassák az itt található emlékhelyeket. A szlovák oldalon, Kassán beruházás jellegű projektről van szó: A Szent Erzsébet székesegyház északkeleti, II. Rákóczi Ferenc kriptája fölötti épületrésznek, valamint az északi oldalhajó II. Rákóczi Ferenc emléktábláját hordozó falának komplex felújítása."

A zarándokút jelzése piros rózsa jelzés, szabványos fehér jelzésalapon, a következő (turista)jelzéseket követi:

Kiindulási hely: Sárospatak, Szent Erzsébet szobor
Sárospatak - Bodrogolaszi között: piros rózsa
Bodrogolaszi - Komlóska között: piros sáv
Komlóska - Erdőhorváti - Regéc - Telkibánya - Hollóháza - Füzér: piros sáv
Füzér - Bodó-rét között: kék kereszt
Bodó-rét - Lászlótanya: kék sáv (OKT)
innen az államhatárig (Északi-zöldig): piros rózsa
Szlovákiában: piros sáv, majd piros rózsa Alsómisla - Koksov Baksa – Kassa.
Cél: Kassa, Szent Erzsébet székesegyház
Igazolófüzettel
http://www.szenterzsebetut.hu
6374 alkalommal

Kapcsolódó fórum téma

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 385 regisztrált felhasználó
  • 2 053 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 933 túramozgalom teljesítő
  • 59 esemény
  • 2 166 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 796 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter