2017. március 27., hétfő - Hajnalka
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Turistautak
Magyar Természetjáró Szövetség

Eperjes - Györgykirályság - Kákai híd - Kákai főmajor

kék sáv (kék sáv)
Létező, karbantartott
AK-157
Eperjes - Györgykirályság - Kákai híd - Kákai főmajor
Eperjes főterénél, a Petőfi utca kereszteződésében
Kákai főmajor, buszforduló
12.4 km
3 óra 5 perc
Alföldi Kéktúra
Jellemzően nyílt terepen halad
1996
Békés Megyei Természetbarát Szövetség
Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség
VidovenyeczZsolt
2011-03-02 17:40:50
Kattints ide!



Bevezető

Hatalmas pusztákon keresztülvezető, meditatív útvonal. Egyeseknek monoton, másoknak gyönyörű szakasz a pusztában.



Leírás

Eperjes község központjából, a gondozott főtérről indulunk útnak észak felé. Ne felejtsünk el ivóvizet vinni, mert a következő 15 km-en semmilyen kút nem lesz. Meglehetősen monoton szakasz következik, tűző napsütés esetén fárasztó.

A főutcán elmegyünk az orvosi rendelő mellett, ahol az utolsó kutat hagyjuk el. Rövidesen a falu széléhez érünk (0,5 km), ahol a horgásztó mellett az aszfaltút merőlegesen balra törik Fábiánsebestyén felé. Itt egyenesen folytatjuk a széles földúton. Főirányunk egészen Szarvasig É-i lesz, kisebb kitérőkkel.




Eperjes szélén, a horgásztó mellett indul a kék


Elsőként egy távvezetéket keresztezünk, majd egy szélesebb véderdő-sávot (0,9 km). Ez az erdő a szemből érkezőknek már messziről látszik, de teljesen eltakarja a falut... Újabb 500 m után a düledező Váradi-majornál a jártabb utat választva balra (Ny felé, 1,4 km) kanyarodunk (egyenesen nem lehet menni). Az útmenti villanykarókon jelzéseket is találunk, nyáron nagy a por.




Az első szakasz a távvezeték mellett


A következő elágazásnál (2,0 km) jobbra, É-nak fordulunk. Itt ágaznak el a távvezetékek is, jó tájékozódást adva. A Györgykirályság nevű határrészen haladunk át, ami egy hatalmas, szinte kietlen szikes puszta. Az indulásnál még művelt területek vannak egy-két bokorral, ám az uralmat hamar átveszik a fűfélék. A földút mellett akácok, jelek a villanyoszlopokon vannak.




Visszanézve Eperjes felé


Merőlegesen balról széles csatorna csatlakozik mellénk, mely sokáig kísér majd (2,3 km). Balra kb. 30°-ra ágazik ki egy út (2,8 km), mely a nem túl távoli istállókhoz vezet ÉNy felé. Ugyanide vezet tovább az úttal eddig együtt haladó villanyvezeték is. (Az úttól az istállók felé haladó vezték a szemből érkezőknek adhat némi lelki támaszt, két-három km-re már jól kivehető, és jelzi hogy közel a falu.)

Az út mellett ezen a szakaszon sehol nincsen fa. Mellettünk (jobbról) bekerített legelő van, balra követlenül a csatorna kísér, a közeli facsoport és építmény felé haladunk. A zsilipek melletti téglaépületen a jelzés jól látható.




Kis háztéglaépület a csatornánál, tovább egyenesen a ház melletti bokor felé


Nagyjából egyenesen haladunk tovább a kevésbé járt földúton É-ra, a csatornákon nem átkelve (3,9 km). Kezdetben akácos facsoport (kiserdő) jobbról, balról továbbra is a csatorna gátja kísér (néhol 10-20 m-re eltávolodva). (A kiserdő Szarvas felől is jó tájékozódási pont.)




A kiserdő után a kerítéssel védett mező

Fárasztó, nyílegyenes pusztai út következik. A fák után újabb kerítésfoszlányok, egy hajdani leágazással a jó kilométerre lévő istállóhoz. Az egész szakaszban talán az a legfárasztóbb, hogy 4-5 hasonló istálló és major mellett haladunk el 1-2 km-re, a mi utunkon mégsem történik semmi...




Út a pusztában

 
Az út egyre jobb egyre jártabb lesz. Szerencsére itt még tájékozódni sem kell, csak követni a bal kézre eső Kákafoki-főcsatorna gátja mellett haladó utat. Kissé jobbra tiszta időben már kivehető Szarvas víztornya, de odáig még jópár km hátravan...




Jelfestés 2006 őszén

 
Több leágazást, illetve keresztutat találunk, amelyek az útról vagy a gát tetejéről is látható szomszédos majorokat fűzik fel: Lajoshalom (6,0 km), Józsefszállás (6,6 km), Sárgahegyes (7,4 km).



Balra a Kákafoki-csatorna



A csatorna

 
Ismét megjelnnek a kisebb elszórt fák, az út is kitaposottabb lesz. A 6 km hosszú egyenes szakasz végét a Feketerét-Kákafoki csatorna keresztezése jelzi, amelyet az igazolófüzetben a Csikós-halomtól Ny-ra induló vízfolyás mutat (8,2 km).

Ezen a ponton lépünk át Békés megyébe. Itt egy igen széles híd van, balra és jobbra is földutak indulnak a keresztező csatorna mentén. A hídnák enyhén jobbra, ÉK felé fordulunk a széles földútal együtt. (Aki Szarvas felől jön, innentől érzi azt, hogy a pusztában halad, hiszen innét érezhetően kevesebb lesz az út menti fa)



A híd a megyehatáron



Jelek a megyahatáron


A Kákafoki-csatorna hídjánál enyhén jobbra, ÉK felé fordulunk (erre kanyarodik a főirány is, nem kell keresni a kanyart). Az irányt sudár nyárfasor is mutatja (az úttól balra), az előző szakaszról "megszokott" csatornánk a fasor mögött kísér tovább.



A Kákafoki csatorna az út mellett
 

Jobbról széles szántóföld mellett haladunk. Nemsokára éles balkanyar, majd szinte rögtön utána egy kisebb jobbkanyar (8,8 km).



Éles kanyar
 

Ennél az S kanyarnál hagyjuk el a szélesebb csatornát, innen már csak egy kisebb árok és kevésbé jellegzetes erdősáv kísér balról. Az út ezen szakaszán pontosan előttünk látszik Szarvas víztornya.

A következő útkereszteződés figyelmet igényel mindkét irányból (Inkei-káka, 10,1 km). Eperjes felől a bal oldali ágat kell választani, amely merőlegesen indul, de az erdősáv után rögtön jobbra fordul vissza, összességében tehát 30°-ban balra törik (a jellegzetes magas fasor felé, ÉNy-ra). Szarvas felől a Kákai főmajor után ez a négyes útelágazás jelenti az első iránytörést. Itt jobbra kell menni Eperjes felé, D-re (balra a víztorony látszódik). A tájékozódást a földbe ásott oszlopokon lévő jelzés segítik.



Jelzés a négyes elágazásban: a kép irányába kanyarodunk
 

Hamarosan a elérjük a balról becsatlakozó fasort és keresztutat (10,3 km).



Fasor kíséri az utat

Egyenesen továbbmenve a jól járható földút jobb oldalán kisebb csatorna vezet, rajta egy ponton zsilip. Balról kiserdő.



Zsilip a kiserdő előtt
 

Újabb fasort keresztezve (11,1 km), majd az erdősebb részeket elhagyva már jól látható előttünk a Kákaifőmajor szélső raktárépülete, valamint az úttól jobbra a mezőn álló gáz nyomásszabályzó telep.

Az Öntöző-főcsatornánál (11,9 km) lévő elágazásnál jobbra vezetett a korábbi útvonal, most azonban folytatjuk egyenesen a major felé. Innen már betonút vezet be a házak közé, balról érintve a mezőgazdasági repülőteret, utána kerítés. A raktárak és gépműhelyek közt átmenve már a Kákai főmajor főutcáján haladunk az aszfaltúton (12,8 km).



Betonút Kákai főmajor előtt

Buszforduló, telefonfülke, kisbolt és néhány tucat ház található itt. Mindenki ismer mindenkit, az erre járó turistát élénk érdeklődéssel kísérik. Kutat nem láttam, de a házaknál biztosan adnak vizet. (Visszafelé a raktáraknál kissé balra kell kanyarodni, a betonúton a fasor felé.)
Az útvonalat 1996-ban jelölte ki a Békés Megyei Természetbarát Szövetség akkori vezetősége.

2001 táján kismértékben változott az útvonal: ekkor került bele a Kákaifőmajoron át vezető szakasz. Az eredeti útvonal a gázfogadó mellett kanyarodott el ÉK felé, majd egy dűlőútra térve egyből Bikazugnál, a kishídnál érte el a Szarvas-Szentes műutat.

2006-ban vette át a Csongrád Megyei Természetbarát Szövetség a csongrádi rész gondozását, Eperjestől a Feketerét-Kákafoki csatorna hídjáig, az útkanyarig.

Kapcsolódó fórum téma

Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 381 regisztrált felhasználó
  • 2 048 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 932 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 163 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 793 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter