2017. március 23., csütörtök - Emőke
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Turistautak
Magyar Természetjáró Szövetség

Véménd - Palotabozsok - Szent-kút - Somberek - Sombereki-horgásztó - Templomrom - Görcsönydoboka - Nagy-fa - Szabari-erdő - Molnár-hegy - Kisnyárád - Szt. János-kápolna - Erdősmároki-halastavak - Liptód - Liptódpusztai-völgy - Kátoly

sárga sáv (sárga sáv)
Létező, karbantartott
BA-SA-02
Baranyai Sárga túra
Véménd - Palotabozsok - Szent-kút - Somberek - Sombereki-horgásztó - Templomrom - Görcsönydoboka - Nagy-fa - Szabari-erdő - Molnár-hegy - Kisnyárád - Szt. János-kápolna - Erdősmároki-halastavak - Liptód - Liptódpusztai-völgy - Kátoly
Véménd
Kátolyi elágazás, Ruzsek-malom
44.0 km
2011
Baranya Megyei Természetbarát Szövetség
endru
2011-05-13 09:23:33
Kattints ide!



Leírás

A sárga túra Szekszárdról indul és Tolna megyében a Geresdi-dombságban kacskaringózva a Hármaskúti-résznél éri el a Baranyai megyehatárt. A Baranyai-dombságba érkezve, túránk Véméndről indul, ahová Pécsváradról vagy Mohácsról menetrendszerinti autóbuszjárattal utazhatunk. Véménd hosszú főutcáján vezet végig a jelzésünk.
A kelet-baranyai Véménd település szelíd dombok között húzódik meg. Már a bronzkorban lakott volt, hiszen előbb a mészbetétes kultúra, később a kelták szórványleletei erről tanúskodnak. Első említése 1332-1335 között történt Emon néven, csupán az 1700-as évek első harmadában jelenik meg a Vemen forma. Émen vagy Émel középkori magyar falu, a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Véménd egy Véma nevű szerb asszonyról kapta nevét. 1690 körül rácok telepedtek meg itt. 1748 körül érkezett az első német telepes csoport. A németség gyors ütemben növekedett. A rácok száma az 1. világháborúig lassan fogyott. 1920 után az itt élő szerbek zöme Jugoszláviába optált. A szájhagyomány szerint a mai település csak 300 éves, korábban nyugatabbra feküdt a falu. A szerbekben élénken élt a tudat, hogy Szerbiából a török elől menekültek ide a „nagy költözés’ idején vagy még korábban, s a környező völgyekben létesítettek ideiglenes településeket. Őrizték azt a hagyományt is, hogy vissza kell térniük, ha hazájuk felszabadul. A németekben is mindvégig tudatos maradt, hogy az akkori német birodalomból vándoroltak be, a közelebbi hely neve azonban elhomályosult. Egyes kutatók szerint a Rajna vidékéről, Szászföldről, Frankfurt és Fulda környékéről, valamint Ausztriából jöttek. A kolerajárványok elől is sokan ide menekültek a környező falvakból. 1945 után a németek egy részét kitelepítették, helyüket bukovinai székely családok család foglalták el. A teknővájó cigányok egy része a mecseknádasdi, erdősmecskei, majd a fekedi erdők cigánytelepeiről vándorolt be. 1936-60-ig a Kohlental-ban, 1975-ig a Kirchengrund-ban laktak, végül a faluba telepítették őket.
A faluból kiérve a következő szakaszt a műút mellett az egykori Pécs-Bátaszék vasútvonallal párhuzamosan tesszük meg. Következő állomásunk Palotabozsok, ahol szintén végigmegyünk a falu főutcáján.
Palotabozsok Baranya megye dél-keleti részén, légvonalban közel a baranyai-tolnai határhoz terül el. A település története a bronzkorig nyúlik vissza, amelyet több szórványos lelet és hamvasztásos sír bizonyít. A falut a középkorban először az 1015. évi pécsváradi bencés apátság alapítólevele említi. A Zsigmond kori Okmánytár Bosok néven tartja számon. 1499-ben már Palutha-Bosok a neve. Ez bizonyíték lehet arra, hogy a településen palota áll ekkortájt. A török hódoltság ideje alatt a falu elnéptelenedik. 1687-ben szabadítja fel a települést a török alól Lotharingiai Károly herceg. 1694-től érkeznek rác telepesek a községbe, hogy benépesítsék azt. A német telepesek 1724-ben a Dunán tutajon érkeznek a dombokkal övezett, patakok szelte völgybe. A falu fejlődését III. Károly és Mária Terézia uralkodásának köszönheti. A betelepített németajkú lakosság szorgalma, szakértelme és kitartása gyors fejlődést, gyarapodást eredményez az itt lakóknak. A mezőgazdasággal, állattartással, szőlőműveléssel foglalkozó lakosság csodálatos települést, termő határt varázsol magának. Az akkori közigazgatás mintafalunak szánja települést. A szép fekvésű völgy közepébe helyezi a középületeket, e köré karéjban elnyújtva egy sorba épülnek a házak. A plébánia 1773-ban épül, 1732-től működik önálló iskola, 1916-ban nyitja meg kapuit az óvoda. A település a nevét 1903-ban változtatja meg Palotabozsokra, megkülönböztetésül az ország többi Bozsok nevű településétől. 1904 és 1911 között épül meg a Pécs-Bátaszék vasútvonal, amelynek egyik állomása Palotabozsok. Sajnos, 100. „születésnapját” nem éri meg, mert 1997-től részlegesen, 2002-től végleg megszűnik a vasúti közlekedés lehetősége Pécsvárad-Bátaszék között. Az I. világháború a település lakói közül 81 áldozatot követel. Számukra állít emléket a hősi szobor. A német lakosság nagyobb részének „kollektív bűnösként” el kell hagynia lakóhelyét. Helyükre a Szlovákiából elűzött felvidéki magyarok és bukovinai székelyek kerülnek. A kezdeti súrlódások után a 3 népcsoport példásan él és dolgozik együtt. Megtanulták és átvették egymás szokásait, kölcsönösen tisztelik egymást, együtt ápolják a hagyományokat: értékeket őriznek és teremtenek. Jelenleg a település lakosainak száma 1000 fő körüli.
A templomnál balra fordulunk, és egy mellékutcán megyünk tovább. A keresztnél a faluból kivezető útra térünk. Egy kis magaslaton áll a Szent Rókus-kápolna.
Az 1839-ben pusztító pestisjárványt követően épült Szent Rókus tiszteletére a máig jó állapotban megőrzött Rókus kápolna.
A kápolnát és a falu házait elhagyva szántók és erdősávok mellett megyünk el, majd hamarosan megérkezünk a Mária-kápolnához, aminek falából folyik a Szent-kút vize.
A Mária-kápolnát vagy Szentkúti-kápolnát 1892-ben emelték Sarlós Boldogasszony tiszteletére. A kápolna tulajdonképpen az itteni Szent-kút fölé épült. A kút előzménye egy kő alól feltörő forrás volt. A helyiek szerint a csodatévő forráshoz emberemlékezet óta jártak a környékbeliek betegségükben enyhülést keresni. A helyi hagyomány szerint a török előtti időkben itt állott a régi Bozsok falu temploma. Lerombolása után itt a forrás közelében kőoszlopot állítottak Mária-képpel. Ekkoriban a határrész egyik tulajdonosa ugyanis mérgében amiatt, hogy bevetett földjét az odajáró zarándoklók letaposták, a kőoszlopot szekérre rakta és hazavitte. Az ökrök útközben elpusztultak. Más változat szerint a gazda a korábban ott állt templom köveit vitte haza lovaival, majd családtagjai hirtelen meghaltak. Miután lovaival szerencsétlenül járt, a visszavitt kövekből kápolnát emeltetett.
 
A kis pihenő után átmegyünk a halastó gátján és a völgyben folyamatosan déli irányban haladunk. Több tó mellett megyünk el (Sombereki-halastavak), majd egy vízmű épülete után elérjük Somberek határát. (Az időnként hallatszó „lövésektől” nem kell megijedni, az a közeli gázágyúk hangja, ami a madarak elriasztását szolgálja.)
 
Somberek Baranya megye keleti részén terül el. Mohács város vonzáskörzetéhez tartozik, attól 12 km-re található. A Somberek környékének legrégebbi régészeti leletei a rézkorból származnak, melyek a pécsi Janus Pannonius Múzeumban találhatóak. A vidék az emberek által folyamatosan lakott település, így gyakran fordul elő, hogy az eke római kori emlékeket fordít ki a földből. Határában a honfoglaláskor szláv törzsek éltek. A XIV. Század elejéig Bar-Kalan nemzetség birtokaihoz tartozott. A falu első írásos említése egy oklevélben, 1382-ben történik. Somberek nevét, a történelem folyamán többféleképpen írták, s a falunév valószínűleg a som növényre, valamint a sombokrokkal benőtt cserjés helyre utal. Az 1526-ban bekövetkezett mohácsi csatavesztés után a lakók elmenekültek, de később a szétszóródott nép lassan visszatért a faluba. A török megszállás alatt szerb lakosok is települtek be a községbe. Ennek két oka volt: a török hazájukban elnyomta a szerbeket, a Magyarországra települőket támogatta, arra gondolván, hogy a katolikus magyarok és a görögkeleti szerbek majd nem férnek össze egymással, és ezáltal, mint hódítóknak kevesebb gondjuk lesz az őslakosokkal. A hadjárat során elnéptelenedett magyarországi falvakba új adózókat akartak telepíteni. 1732-ben a falu a Sauska család birtokába került. A török hódoltság után az új fölbirtokosok a lakatlan, illetve a gyéren lakott településeket, vidékeket igyekeztek benépesíteni. A németség Somberekre költözése 1745-ben kezdődött.
A Petőfi Sándor utcán jutunk be a faluba, majd érintjük a szerb ortodox templomot és a római katolikus templomot is. Az önkormányzat és az iskola épülete mellett megyünk át a főúton, majd egy meredek úton (ez az út a temetőhöz vezet) jutunk fel a falu feletti tetőre. Innen egy darabig dél felé, majd, ahol tábla jelzi egy zúzott köves úton jutunk le a Horpács-patak völgyébe. Itt egy nemrég kialakított halastavat találunk, mellette turistaház épül. A völgyben most északi irányban megyünk tovább, majd egy hídnál rátérünk a Sombereket Görcsönydobokával összekötő földesútra. Utunk ezen a szakaszán a szántás kellős közepén találjuk az egykori templom romjait, mely a sárga sáv jelzéstől kb. 250 m-re található. A rom az útról is jól látszik, de tábla is jelzi a letérés irányát. Ha a romot megnéztük, akkor utunkat folytatva Görcsönydobokára jutunk.
 
A ma Görcsönydoboka néven ismert település eredetileg két különálló falut alkotott. A lakosság etnikai összetétele homogén képet mutatott, hiszen ezeket a falvakat kizárólag magyarok lakták. Görcsöny és Doboka első írásos emléke 1333-ból maradt fenn, ekkor saját pappal rendelkeztek,  és tekintélyes népességgel bírtak. Feltételezések szerint a két település már a tatárjárás idején is létezett, bár Doboka nem a jelenlegi helyén, a völgyben, hanem a dombtetőn terült el. Később Görcsöny új neve Ráczgörcsöny lett, Dobokát viszont nem érintette a szerb betelepedés. A kuruc harcok után Ráczgörcsöny a Szekcsőn lakó Bésán család birtokába került, de 1720-ban Dobokával együtt – „pusztaként” – Somberekhez csatolták, mivel népességük annyira megfogyatkozott, hogy önálló településekként már nem volt létjogosultságuk. Mária Terézia trónra kerüléséhez köthető a legfontosabb, máig kiható változás Ráczgörcsöny és Doboka életében. Az uralkodó rendelete alapján német telepesek költözhettek be többek között a Délkelet-Dunántúlra. A németajkú betelepülők folyamatosan, több hullámban érkeztek új hazájukba, Ráczgörcsöny és Doboka telepesei 1745 körül költöztek be a falvakba. Mivel a településnek nem volt országútja, később többen elhagyták a falut. Görcsönydobokán 1950-től két nemzetiség alkotja a falu lakosságát, a német és a szlovákiai magyarság.
 
A falut a Nagyfa utcán, egy szépen rendben tartott nagyméretű kápolna mellett hagyjuk el. Egy szurdokút vezet ki a faluból. Egyik oldalunkon erdősáv húzódik, alattunk pedig a Csele-víztározó helyezkedik el. Felérve a tetőre, csakhamar megérkezünk a Nagy fához.
Görcsönydoboka dél-keleti felén a 181 m-es magaslaton magányos cserfa áll. A cserfa kerülete 318 cm, becsült kora kb. 125 év. A fa mellett egy kis fehérre meszelt képoszlop áll, de kép már nincs benne. A képoszlopot a község állítatta egykor, amikor elfagyott a vetés. Orbán napkor ide zarándokoltak, akit a vándorok patrónusaként is tisztelték. A fát "Eichenbaum-nak" is nevezték. Fontos tájékozódási pont. A fa mellett 2001-ben emlékoszlopot állítottak fel a következő felirattal: "A MÚLTAT ŐRZÖM, A JÖVŐT VIGYÁZOM. ORSZÁG ÉPÍTŐ ALAP 2001."

Utunk következő szakasza hosszan a gerincen vezet, többnyire szántóföldek mellett, de a falura néző kilátás kárpótol bennünket. Kis kacskaringózás után utunk legszebb szakaszához érkezünk. A Szabari-erdőben folytatjuk utunkat. Egy fiatalos erdőben egy hosszú lénián megyünk végig, majd a hímesházi műútra térünk, ahol kb. 200 m-t az út szélén megyünk, majd betérünk a szemközti idősebb erdőbe. Ez a Szabari-erdőtömb nyugati, egyik legértékesebb területe, mely híres a vöröstölgy állományáról.
A vöröstölgy jelentősége: a gyorsan növő tölgyek közé tartozik, ezért megfelelő termőhelyeken érdemes jobban felkarolni. Hazája Észak-Amerika, ahonnan 1721 óta kezdték Európában is elterjeszteni. Magyarországon mintegy 80 éve telepítik. Ma már csaknem 1000 ha-on találunk vöröstölgy állományt. Termőhelyi igénye: Hazájában a mélyebb fekvésű, üde termőhelyeken vannak a legszebb állományok, ahol tulipánfával, amerikai kőrissel, szillel, hárssal és dióval alkot elegyes állományokat. Nálunk kedvezőtlenebb körülmények között is jól növekszik. Éghajlatigénye a kocsányostölgyhöz hasonló, talajigénye azonban nagyobb. Kerüli a szélsőségesen hideg és a száraz sík vagy kopáros területeket. Legjobban kedveli a homokos, vályogos talajokat, a barna erdőtalajokat, a lejtőhordalékot, a váztalajokat, az agyagos kötött talajokat, a meszes talajokat. A levegőtlen lápi és pangóvizes talajokat nem kedveli. Fiatalon szintén árnyéktűrő.
Szép gyertyános-tölgyes erdőben déli irányban haladunk, majd egy szépen rendben tartott vadászházhoz érünk. A Kis-háznak nevezett épület mellett, asztalokat, padokat, szalonnasütőt és egy régi kutat találunk. A ház túlsó oldalán bekerített csemetekertet találunk. Utunkat folytatva a völgyben haladunk. Egy helyen utaunkból kiágazik a sárga négyzet jelzés, mely a közeli lovastanyát érintve vezet Székelyszabarig. A Szabari-erdő védett növényei között megtalálható a nagyezerjófű, epergyöngyike, pirítógyökér, jerikói lonc, szennyes ínfű, tarka nőszirom, erdei borkóró, bíboros kosbor, fehér madársisak, tavaszi hérics, gömbtermésű sárma és a magyar repcsény.
A mi utunk öreg tölgyek mellett vezet, majd egy kis ösvényen fiatalos erdőben folytatjuk utunkat. A tetőre felérve utunk kicsit kacskaringóssá válik és időnkét lénián, majd szekérúton baktatva jutunk a kisnyárádi műúthoz. Itt egy zúzottköves úton megyünk tovább, majd a vadföldeknél elérjük a Molnár-hegyen álló kétszintes vadászházat. Az udvarán és teraszán elhelyezett asztaloknál megpihenhetünk. Utunk tovább a Molnár-hegyen kis gyalogösvényeken vezet, majd ismét kiérünk a kisnyárádi műútra. Egy darabig az alacsony forgalmú műút szélén gyalogolunk, majd ezen az úton jutunk be a faluba, Kisnyárádra.
Kisnyárád Lánycsóktól kb. 8 km-re észak-nyugatra található. Nevét 1285 körül említik egy oklevélben. A település ekkor a királyi tárnokok jobbágyainak a földje volt, és IV. László odaadta (Németi) Leunard fiainak. 1292-1297 körül egy oklevélben idevaló lakosa tanúskodásáról van szó. 1335-ben ben papja 8 báni pápai tizedet fizetett. A török időkben a falu lakossága megfogyatkozott. A 18. században német telepesek érkeztek a faluba. Ma többségében németek lakják.
 
Végigmegyünk a kis falu főutcáján, érintve a templomot, majd az autóbusz fordulónál felfelé indulunk. Nagy támfalas pincerendszer mellett megyünk el, majd egy szurdokúton a tetőn álló képoszlophoz jutunk. Itt szántóföldek, majd erdő mellett jutunk le az Erdősmároki-halastavak-völgyébe. A Szent János-kápolnát közvetlenül az út mellett találjuk.
 
A Szent János-kápolna az 1830-as években épült. Oltárképén Keresztelő Szent János áll. Korábban is állt itt egy kápolna. Régebben június 24-én a búcsú napján zenés körmenettel zarándokolta ide. a kápolna közelében volt egy kiépített forrás, melynek neve Csoda-forrás volt. A forrás az 1970-es években elapadt, építménye még látható. A története az, hogy egy vak ember megmosta benne a szemét, és visszanyerte látását. Egy kisgyermek szeme is meggyógyult a forrás vizétől. A közeli rétet Kápolnás-rétnek nevezik.
A kápolnát elhagyva átmegyünk a halastó gátján, majd egy jól járt útra térünk. Hosszú szakaszon változatlan a táj, egyik oldalon erdő (hárs, juhar, fenyő), a másikon a már elmocsarasodó halastavak. A tavakat elhagyva a Muck-hídnál érjük el a Lókúti-rétet. Innen már feltűnnek Liptód házai, és csakhamar el is érjük a falut.
Liptód Babarctól északra található kicsiny zsáktelepülés. Liptód egyike azon 41 településnek, amelyet még I. István király 1015-ben a pécsváradi Szt. Benedek rendi apátságnak adományozott. A községet a török hódoltságig kizárólag magyarok lakták. Az 1690-es években a lakosság összetételében változás következett be, mivel itt telepedett le a juhtenyésztéssel, pásztorkodással foglalkozó szerb és rác nemzetiségű népek egy része. A jelenlegi németajkú lakosság az 1751-es évtől kezdődően egyenként telepedett le. Ettől az időszaktól kezdve a lakosság döntő részét a német nemzetiségűek adták és adják napjainkban is. 1945-ben magyar családokat telepítettek be Szomolyáról, akik egy-két éven belül elhagyták a falut. 1947 és 1948-ban a kitelepítési hullám - az utak járhatatlansága miatt - kevésbé érintette az itt élőket. 1930-ban, miután a délszláv lakosság elhagyta a települést, a német anyanyelvű lakosság aránya: 96% volt. 1980-ban a német anyanyelvű lakosság aránya: 91%, s ez országos viszonylatban a harmadik legmagasabb arány. Napjainkban a falu lélekszáma 200 fő. A falu vonzereje a csend és a nyugalom. A település négy domb közé beékelődve, azok völgyében helyezkedik el, igen szép, festői környezetben. A falut egy déli irányból észak felé folyó patak szeli át. A falunak csodálatos szépségű műemlék jellegű római katolikus temploma van.
 
Liptódot a faluba bevezető műúton hagyjuk el, majd egy kis emelkedő után Babarcpusztára (autóbuszmegálló) érünk. Innen szántóföldek mellett megyünk tovább, majd rátérünk a Szilvási-gerincútra. A táj látványát egy hatalmas gesztenyefa uralja, alatta pedig a Kappenberger-kereszt áll. A keresztet elhagyva még egy darabig déli irányban folytatjuk utunkat, majd akácos erdőbe térünk. Utunk egyre inkább lejtősebbre vált és hamarosan elérjük a Liptódpusztai-völgyet. Itt már idősebb erdőállománnyal találkozunk, ugyanis a terület egykor Liptódpuszta legelőerdője volt. A puszta az 1970-es években elnéptelenedett, ma már csak egy-két ház romjainak nyomát lehet felfedezni. A kis település fából készült forrásháza (Liptódpusztai-forrás) ma is látható. A völgyből a Péter-saroknál egy nagyon szép kis szurdokvölgy nyílik, amit a homokkősziklái miatt érdekes felkeresni. Ha visszatértünk a jelzett utunkra, akkor észak-nyugati irányban megyünk végig a völgyön, ahol hatalmas, öreg, ma már pusztulóban lévő idős faállományt találunk. A völgyben fekete gólya is fészkel. A Sloszberg nevű magaslat alatt érünk ki a völgyből, és egy rövid szakaszon fonódva haladunk a zöld sáv jelzéssel. Utunk innen egy vadkerítés mellett felvezet a 195 m-es magassági ponthoz, majd enyhe lejtővel fenyőerdő mellett a Kátolyi pincesor mellett a Ruzsek-malomhoz (autóbuszmegálló) érünk. A régi malom épületét elhagyva a kátolyi bejárati úton átmegyünk a Karasica-vzífolyás hídján, majd Kátoly autóbuszmegállójában fejezhetjük be a túrát.
Kátoly a Karasica jobb partján, egy völgy ölében, egy időszakos vízfolyású patak medrében, gyönyörű környezetben fekszik. Kátoly Árpád-kori település, amit az ebből a korból származó temploma is bizonyít. A falu és templomának védőszentje Szent Katalin, egyes kutatók szerint innen származik a település neve is. A római katolikus, gótikus stílusú, műemlék templom a XIII. század végén épült. Egy középkori eredetű falképen kívül egy XIV. századi keresztelőmedence is látható. Az ősi templom a pécsi pálosok Jakab-hegyi kolostorához tartozott, mellette a remeteházzal. A település közel 60 százalékát kitevő horvát népesség hű hagyományihoz, a jeles ünnepeken a falu még mindig magára ölti a színes sokác népviseletet.
 
Kátolyból menetrend szerinti autóbuszjárattal utazhatunk tovább Szederkénybe, Pécsre vagy Pécsváradra.
A korábbi Geresdi-dombságon áthaladó Szekszárdról Bonyhádon át Véméndig vezető turistaút 2011-ben meg lett hosszabbítva, így a Baranyai-dombságon át egészen Kátolyig vezet.
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 373 regisztrált felhasználó
  • 2 045 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 931 túramozgalom teljesítő
  • 60 esemény
  • 2 160 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 790 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter