2017. március 28., kedd - Gedeon, Johanna
Magyar Természetjáró Szövetség
termeszetjaro.hu »Ügyvezető elnökségi ülés - 2010.12.17.
Magyar Természetjáró Szövetség

Ügyvezető elnökségi ülés - 2010.12.17.

JEGYZŐKÖNYV
 
a Magyar Természetbarát Szövetség ügyvezető elnökségi üléséről
2010. december 17-én 14.00 órától, az MTSZ székhelyén
 
 
Jelen voltak: A mellékelt jelenléti ív alapján: Szabó Imre, Vajk Ödön, Baronek Jenő,
Kovács Tamás, dr. Kovács Mátyás, Duró Imre
Előre jelezte távolmaradását: Pusztay Sándor, Nem volt jelent: Bornemisza Miklós
 
Napirend:
 
1., Az előző ügyvezető elnökségi ülés jegyzőkönyvének elfogadása.
2., Beszámoló az „OKT 50” programjairól
3., Mária Út
4., A jövő évi Év vidéke program rendezvényei
5., Fotó Pályázat kiírása
6., Megállapodás a Szakágakkal
7., Megbízási szerződések előkészítése
8., Egyebek.
 
Szabó Imre: Köszönti az ügyvezető elnökség megjelent tagjait. Megállapítja, hogy az ülés határozatképes. Javasolja a napirend elfogadását, annak sorrendjében való tárgyalását.
 
Duró Imre tájékoztatja a jelenlévőket, hogy Pusztay Sándor előre jelezte távollétét, így a napirenden módosított, amit E-mailben továbbított az elnökség tagjai részére. Levételre javasolta a Mária út és a fotópályázatok témaköröket. Helyette a Dombóvári két anyagot javasolja tárgyalni.
 
Szabó Imre javasolta, hogy az eredeti napirendet kövessék, amit nem tudnak megtárgyalni azt január 5-én folytassák.
 
A Duró Imre által javasolt újabb napirendeket az egyebek napirendben tárgyalják tájékoztató jelleggel.
 
Javaslat: Az eredeti 5 napirendet megtárgyalásra javasolja és a többit az egyebek napirendben.
 
Döntés: Az ügyvezető elnökség a napirendi javaslatot 4 igen, 1 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta.
 
ÜGYVEH-59 (2010.12.17.)
 
Az Elnök úr megbízásából Igazgató úr által megfogalmazott időpontkérő levélre érkezett válasz alapján Elnök úr utasítása, hogy Duró Imre és Pálmai Vencel vegye fel a kapcsolatot a Minisztérium által kijelölt Dechert Áron osztályvezetővel és adjanak teljeskörű tájékoztatást az OKT 50 program, a Mária út, illetve a többi kiemelt jövő évi tevékenységeinkről, és az osztályvezető úr referáljon Államtitkár úrnak a megbeszélésen elhangzottakról. Az Államtitkár úrral való kapcsolatfelvételt, találkozót saját maga intézi.
 
 
 
1.      napirendi pont: Az előző ügyvezető elnökségi ülés jegyzőkönyvének elfogadása
 
Szabó Imre felteszi szavazásra az előző ügyvezető elnökségi ülés jegyzőkönyvének elfogadását, e jegyzőkönyv melléklete a kiküldésre került körlevél másolata.
 
Döntés: Az ügyvezető elnökség a jegyzőkönyv elfogadását 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett egyhangúan megszavazta.
 
ÜGYVEH-60 (2010.12.17.)
 
2.      napirendi pont: Beszámoló az „OKT 50” programjairól
 
Szabó Imre kérdése, hogy a gyalogos találkozó, amely június 13-án 16.00 órakor lesz a Kőszegi Kempingben, egyeztetésre került-e a Soproni szervezettel?
 
Duró Imre tájékoztatásul közli, hogy részünkről csak 15 perces program lenne. Aznap tábornyitás, másnak Írottkőre indulás. A napirendhez tartozó írásos anyagot az érintetteknek e-mailben megküldte. (Az ülésen többen jelezték, hogy nem mindenki kapta meg.)
 
Kovács Tamás pontosít, csak a honlapra lett kirakva, aki akarja, el tudja olvasni, de nem lett kiküldve.
 
Vajk Ödön tájékoztatja az ügyvezető elnökséget a kiosztott anyag alapján.
 
Kovács Tamás javasolta, hogy a heti beosztás mellett szerepeljen egy külön oszlopban, hogy azon a héten ki legyen a túra gazdája.
 
Szabó Imre javasolja, hogy ezt az anyagot továbbfejlesztve még egyszer nézze át az ügyvezetés, még mielőtt bárkinek továbbküldésre kerülne, nehogy a felületesség vádja érje az ügyvezetést.
 
Duró Imre elmondta, hogy az OKT 50 programmal foglalkozó bizottság döntött úgy, hogy ez az anyag felkerüljön a honlapra. Több dolog még nem elég részletesen van kidolgozva, ezért a bizottság még januárban összeül további tárgyalásra. Akkor már remélhetőleg a túraszakasz felelősökkel együtt.
 
Javasolja szavazásra: Készüljön egy részletesebb heti beosztású terv, ami már tartalmazza, hogy kik a felelősök, tehát a Kéktúra bizottság kidolgozza a pályázati kiírást, azt az ügyvezető elnökség elé terjeszti és csak ezután jelentethető meg. Január végéig mindenképpen nyilvánosságra kell hozni a pályázatot.
 
Szabó Imre összefoglalja a vitában elhangzottakat.
Területi bontásban, azon belül az egyes szakaszokért felelős személyek nevével utolérhetőségével, ez a két dolog a legfontosabb. Tehát a táblázatot ezzel a két adattal ki kell egészíteni. Az érintett megye vezetőit fel kell kérni a megyéjükön belüli szervezésre.
Tájékoztatni kell, hogy mely időpontban halad át a területükön a túracsapat, és arra az időszakra kell a kíséretet, a vezetést megszervezniük.
 
Duró Imre javasolta, hogy január 15-ére hívjanak össze egy operatív megbeszélést az OKT 50 programra, melyen részt vesznek minden megyéből a kijelölt személyek, megyevezető, túravezetők, és már kész beosztással, szakaszjavaslattal jöjjenek a megbeszélésre.
 
Szabó Imre elmondja, hogy ha az operatív bizottság elkészíti az anyagot, akkor legyen kiküldve, legyen 2 nap az áttekintésre, és amennyiben az ügyvezetés jóváhagyja, akkor mehet a konkrét kiírás.
 
Duró Imre igazat ad az elnök úrnak, de elmondja, hogy az ügyvezető elnökségből 4 fő tagja ennek a bizottságnak.
 
Szabó Imre ezek után felhatalmazza a Kék túra bizottságot a végleges döntésre, és a pályázati kiírás végleges elkészítésére.
 
Javaslata döntésre: Az elhangzottak kiegészítésével, ezeknek az információknak a véglegesítésével, hogy a bizottság, - amely négy ügyvezetőségi taggal működik- befejezi a munkát, a négy ügyvezető elnökségi tag jóváhagyásával véglegesítettnek tekintjük a kiírást.
 
Duró Imre az időpontot illetően január első, vagy második hetét javasolja, konkrétan január 15-ét, ez egy szombati nap, a megyékből is könnyebben el tudnak jönni, hiszen nem munkanap.
 
Dr. Kovács Mátyás jelzi, hogy számára az időpont nem jó, nem lesz itthon.
 
Döntés: Az ügyvezető elnökség egyhangúlag 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadta, hogy az elhangzottak kiegészítésével, ezeknek az információknak a véglegesítésével, hogy a bizottság, - amely négy ügyvezetőségi taggal működik- befejezi a munkát, a négy ügyvezető elnökségi tag jóváhagyásával véglegesítettnek tekinthető a kiírás.
 
ÜGYVEH-61 (2010.12.07.)
 
3., napirendi pont Év vidéke program.
 
Duró Imre tájékoztatást ad az eddigi történésekről, a még ránk váró feladatokról.
 
Minket érint a szeptemberben elmaradt NOWA találkozó, és a barlangász konferencia, amire még mindig nem kaptuk meg a végleges dátumot. A NOWA találkozó is kérdéses, mivel egynapos találkozót nem tudunk tartani, konferenciával egybekötötten kellene, de még önköltséggel is kellene hozzá forrást találnunk, legalább 50 fősre tervezné a rendezvényt. (Ezt is beteszik a csomagba, amit a minisztériumi osztályvezetőnek visznek.) Ehhez a programhoz legalább 150-200 ezer forint szükséges. Ha nincs hozzá forrás, akkor nem lehet megcsinálni.
 
Szeptember 8 és 11 között lesz a záró rendezvénye Rozsnyóban. A záró konferencián elnök urat kérnék fel előadás megtartására a Fenntartható fejlődés témakörben.
 
Duró Imre, Kovács Tamás, Szabó Imre megvitatta, hogy az NFI vezetők részére fel kell ajánlanunk az általuk szervezésre kerülő magyarországi programjaik kidolgozásában való közreműködésünket, szaktudásunkat. 
 
Duró Imre folytatva a Cross-border Natura Trail – a határon átnyúló tanösvény átadása - érdekes tanösvény problematika, ugyanis össze akarják vonni a Press tour túra (több napos autóbuszos területbejárás újságírókkal) programmal. Ez egy levédett NFI program. E tanösvénynek a kezdő és végpontja van meg, más tábla, cölöp nem jelzi, hogy itt nézz körül. Az interneten fel van téve, ez a virtuális tanösvény.
 
Szabó Imre javaslata az OKT 50-et, ha meglesznek a kidolgozott, pontosított programok, akkor lehet az NFI, KSI stb. szervezeteket meghívni.
 
E napirendhez visszatérve összefoglalja, illetve elfogadásra javasolja: A NOWA program megrendezése finanszírozási feltételtől függően, a Nemzetközi Barlangász Konferenciát, amennyiben kapunk erre valamilyen választ a barlangász szakágtól, akkor, abban az esetben kerülhet sorra, egyébként ezek a programok elmaradnak.
 
Az NFI vezetők programját, ami kiderül a programleírásból, egy egyhetes bemutatótúra, ennek az ismereteit, eredményeit hasznosítani, ugyan ez vonatkozik a Press túrára is, a megfelelő kerete, mit mutatnak be, miről beszélnek, ebből megpróbálni kiszedni egy javaslatcsomagot, amit kiajánlunk az NFI-n keresztül. Az Aggtelek nyilvánvalóan egy állomása, egy szakasza az OKT 50 programnak. A kerékpártúrát – remélhetőleg sikerül nekik oda szervezni – az is rendben van. És akkor a programzáró konferencia, kiállítás az Rozsnyón lesz, részünkről pedig egy előadás megtartására kerül sor.
 
Döntés: Az ügyvezető elnökség az Év Vidéke program további folytatását a fentebb megfogalmazottak alapján egyhangúan 5 igen, 0 nem, 0 tartózkodás mellett elfogadja.
 
ÜGYVEH-62 (2010.12.07.)
 
4. napirendi pont: Szakágakkal való megállapodás szempontjai
 
Duró Imre rövid tájékoztatást ad az elmúlt évek gyakorlatáról és a jövőbeni kapcsolatok, illetve együttműködés lehetőségeiről. 
 
A kerékpáros és hegymászó szakosztályok fizettek eddig a Szövetség részére irodahasználatért.
 
Javaslata, hogy a Szövetség a szolgáltatásaiért 5-6 szakágtól havi 10.000.- Ft-ot kérjen, bár szerinte ezt nem mindenki tudja fizetni, vagy ennyi turistakártyával ki tudják váltani az ittlétüket, vagy egy nagyon komoly szakmai együttműködést nyújtanak, amely azt jelentené, hogy egy évben tartunk két bemutató napot, vagy Road Showt, stb. A lényeg tehát az, hogy szakmai együttműködést tudunk-e létrehozni.
 
Szabó Imre elmondja, hogy a megállapodás a rezsi kérdése. Van olyan önálló jogi személyiségként működő, ilyenek: a Hegymászók, Barlangászok és a Kerékpárosok. A többi szakág a szövetség bizottságaiban dolgozik, nem önálló jogi személyiségként.
 
H a szövetség számára fontos, a további együttműködés, akkor nem kérünk a szolgáltatásért pénzt. Ha azt mondjuk, hogy ha találnak máshol helyet, mehetnek, de akkor elveszítjük Őket.
 
A hegymászókkal és a kerékpárosokkal az önálló TSZF-fel, mint önálló jogi személyiséggel, nem mint bizottsággal, tudunk olyan megállapodást kötni, hogy meghatározott időben, meghatározott eszközöket használva a Szövetség Országos Központjában működési feltételeket tudunk a számukra biztosítani.
 
Baronek Jenő, Kovács Tamás, Duró Imre Szabó Imre, Kovács Tanács között vita alakul ki a szakágak létezéséről, illetve feladataik ellátásáról. Mitől szakág a szakág, hány fővel kell rendelkezni-e, hogy szakágként működhessen?
 
Duró Imre javasolja, hogy a január még legyen türelmi idő, illetve a közgyűlésig, addig vállalta, hogy összeállít egy együttműködési megállapodás tervezetet, ami a közgyűlésig lenne érvényben.
 
Szabó Imre közli, hogy alapszabály módosítást májusban tudunk leghamarabb megtenni.
Szabó Imre kérdezi, hogy ki akar velünk szerződést kötni? Nekünk alapszabály szerint tevékenységre szerveződő szakágaink vannak. Ezért a munkáért kapnak helyiséget, villanyt, fénymásolást stb. Nem kell szerződést kötni.
 
Duró Imre válasza, hogy a saját szakági szervezeteink várják el tőlünk ezt.
 
Döntés: Az ügyvezető elnökség elfogadja, hogy a szakágaink kapnak helyiséget, villanyt, tárgyaláshoz termet. Szerződést nem kell velük kötni. Ezt Duró Imre levélben közli az érintettekkel.
 
ÜGYVEH-63 (2010.12.07.)
 
Kovács Tamás felveti a székhely, telephely kérdését. A vitában Duró Imre, Szabó Imre, Kovács Tamás Baronek Jenő és Kovács Mátyás vesz részt. 
 
Szabó Imre felveti, akkor a kérdés az e, hogy megtartottuk-e a tulajdonunkat? Ha igen, akkor természetesen tájékoztatni kell a tagokat, hogy a tulajdonunkat megtartottuk, és a központunkat áthelyeztük. Ezt akkor meg kell erősíteni a tagok felé. A tulajdonunkat nem áll szándékunkba értékesíteni!!
 
Döntés: Az interneten helyesbíteni kell az információt, telephely, székhely, postacím ezeket javítani, pontosítani kell. A pontosítást Duró Imre információi alapján az internetet kezelő tagunk javítja. Postaláda átirányítás.
 
ÜGYVEH-64 (2010.12.07.)
 
Az idő lejárta miatt a naptárban új időpontot keresnek. A folytatás 2011. január 5-én szerdán 10.00 órától 14.00 óráig tart.
 
Duró Imre az ügyvezető elnökségi ülésre sorolja az időpontokat.
2011 minden hónap első szerdája:
2011 Január 5., február 2., március 2., április 6., május 4., június 1., júliusban és augusztusban ha muszáj, szeptember7., október 5., november 2., december 7.,
 
Az 5. napirend január 5-ére átkerül.
Szabó Imre megköszöni a részvételt. Kellemes ünnepeket kíván az ügyvezető elnökség tagjainak.
 
 
Kmf.
 
 
 
               Kurucz Szilvia                                                                      Duró Imre
            jegyzőkönyvvezető                                                                    igazgató
1169 alkalommal
Belépés, regisztráció
Honlapunk adatai
  • 4 383 regisztrált felhasználó
  • 2 050 hírlevél előfizető
  • 308 természetjáró szervezet
  • 2 277 turistaút szakasz
  • 12 795 km turistaút
  • 96 túramozgalom
  • 2 933 túramozgalom teljesítő
  • 57 esemény
  • 2 165 megjelent cikk, hír
  • 210 belső oldal
  • 1 795 egyéb dokumentum
Eseménynaptár
Hírlevél

captcha

Keresés
Címkefelhő
Kövess minket!
RSS  Facebook Twitter